Sivária végső akkordja

Siváriában sok minden történt azóta, hogy a folyóvá szélesített Perint Riveren és a légiók által lábmosásra is használt Gyöngyösön lefolyt, ami lefolyt. Két nagy csoport határozta meg a minimegapolisz kőtárát. Az Arénában, ahol a választott követek fejes rangot kaptak, egymással kőhajításnyira ült a Kőfejek és a Parittya frakció. Az előbbiek szívesen öltöztek Napnak, azon tudatban, hogy ők a fény. A parittyások pedig arra törekedtek, hogy több mázás ellensúlyként fenntartsák a kőbe vésett játékszabályokat. Ugyan egyetlen ötletük sem volt arra, hogy mi lesz, ha netán győznek, de ezt a gondot a kőfejűek levették a hátukról. Sivária történelmében a felfele ívelést nagy zuhanások szokták követni, a tótágas polgárok ilyenkor protestáltak. Lementek a bányába, felhozták a márványlapokat és azzal fenyegették az Aréna urait. Ilyenkor szokott kialakulni a vezíri nagykoalíció, amelynek a lényege mentsük meg magunknak a javakat a néptől – volt. Nem mindig sikerült ez a fondorlat, mert a people néha úgy begurult, hogy kőhajítógépekkel vette körül az Arénát és azt puffogta: – Lessz nektek most coki! Aztán elmúltak a vérzivataros idők, a kedélyekre fedlap került és mindenki belátta: jó ez a langyosság. Csupáncsak egyvalami okozott ingerlékenységet, az pedig a szomszédos Barbárföldje őrvárosa, Holubárfalva volt.

Főbenjáró kőfejű vezír parancsára építették meg a nagy akkordkilövőt. Illusztráció: Kelemen Attila

Bár a határt kőfal zárta el, a siváriai szenátorok egy kis rétegnek engedélyezték a munkavállalást a falakon túl. Hát azok visszajőve mit meséltek... Hogy ott tejben és vajban... Hogy lenge hetérák fújják a passzát szelet... Hogy még a cumi is cukros, a szívásról nem is beszélve... Jöttek is vissza kipirult arcú legények és leányzók, akik azt kiabálták: – Szárnyam van, repülök! Így is lett, mert a renitens hangoskodókat kőtömlöcbe vetették, majd egy kalodában mutogatták. A jól beállt langyosságnak aztán egyszer csak vége szakadt, mert kitört a szétesés kora. A kőkor.hu írása nyomán lássuk a fejleményeket...

...Sivária, a kőkori metálpolisz Öklendező Szenátorok sétányán nagy volt az elégedetlenség. A zúzómalmok sorra leálltak, mert az eddigi cserepartnerek, a barbárok jobb üzletet találtak Baltalandban, ahol egy helyi zseni feltalálta a repülő fejszét. Ezzel a siváriai vesekövek nem nagyon versenyezhettek. Tetézte a bajt, hogy a népeken megosztottság lett úrrá. Akik átjárhattak Holubárfalvára csekmetelni, sokkal többet kerestek, mint azok, akik a siváriai szociális kőzabot hegyezték. Persze, a kőtestület tagjainak azért nem ment rosszul. Legyen szó a Főbenjáró vezír által mozgatott Kőfejek frakcióról, illetve az átellenben csúzlizó Parittya csoportról. Ez utóbbi megmozdulásairól amúgy is sűrűn hírt adott a független Le az ellenzékkel! című rémdia, amely csak nemrég tért át a mikroköves szerkesztésre.

– Valamit tenni kell! – vonta le követ az elégedetlenség nyomán a színes buktát viselő Főbenjáró vezír. Róla azt suttogták, hogy ágyasa az Aréna igazi ura, még a betévedt fecskéktől is helypénzt szed. Nem véletlenül kezdett el sugározni a hölgy egy szexi frekvencián, alaposan meglepve a lefittyedt parittyásokat. Akik bájakat remélve megszavazták önmaguk kizárást az ülésteremből. – Ügyes voltál, drágám – lapogtatta kedvesét Főbenjáró a sikeres akció után, majd sutyiban össze is hívta a Perint folyón horganyzó Haverock luxushajóra frakcióját. Kivételesen meghívta a félig-meddig, de igazából csak meddig szövetséges, területalapú Kisvezírt, aki röviden ennyit üzent vissza: – Nem megyek, nem megyek! Elegem van a porhintésből! – Ha nem, nem – vonta meg a vállát Főbenjáró vezír és beindította a kőkampányt. Tudtul adva Sivária népének: megmérkőznek a Red Parittyával a falatnyi sziklahelyekért az Arénában, így győzve le a válságot. Főbenjáró a régi, jól bevált módszerénél maradt: amit lehet, azt át kell adni, fel kell pántlikázni, avatni, mielőbb.

– Igen, igen nagyságos úr, de ez már kevés. Ugyanis Holubárfalván olyan fürdőt építettek, ahol a húsos hetérák az ajtóban levesznek a vendégről négy kilót, aztán a víz alatt még négyet – vetette közbe Nyalonc képviselő. – Honnan tudod? – így a vezír és Nyalonc elkövette a legnagyobb hibát: elvörösödött! A parittyások színét felvenni Főbenjáró hatáskörű bűnnek számított és a vezír azonnal lépett: az egyetlen, még működő kőbányába alzúzónak taszította Nyaloncát.

– Építünk egy akkordkilövőt és azt adjuk át a mi jelképünknek, Kőfejű Jeromosnak, a beiktatásán! – talált rá a helyes kútra Főbenjáró, miközben a folyosón egymást gyalázták, verték a parittyások. A vezír, így kiütve a követ a Parittyából, elégedetten mosolygott. – Irány a kilövő, arccal a munkának!

És így lett. Összehordtak hetet-hegyet, speciális fals szerszámokkal. Mire a harmadik holdmente is feljött, készen állt a MŰ: egy fénylő Piramis, árnyékában a kőfejű párttal, tetején Tender gitárral, amin a Kardrock felirat virított. – Ez repíti majd magasba a mi dalunkat: Hej, mi a kő, Mi magunk kend! – énekelte átszellemültem a vezír, hangjától tönkre is ment minden üveges tót. A kilenctizedes győzelem biztos reményében Kőfejű Jeromost kérte a pattanásig feszített húrhoz: – Lőjj, indítsad a dallamot! K. Jeromos, aki másodállásban vállalta e tisztséget (főállása Holubárfalván volt, hetéra masszírozóként), elpattintotta a húrt – Big Pang! Pang!

A helyzet alapjaiban változott. Kitört a Forr a Dalom, megalakult a Hangolás frakció, ellenpontjaként pedig a Kis Hamisok. A kősereget magyarnóta tankokkal szerelték fel, létrehozva Több Szólamú Elhárító Kommandót (TESZEK). Ötven bieber színű V-Motor szereztek be, fogadták a hatalmas léghajót, amely Zeppelinként landolt, mert útközben ellopták róla a LED-et. A süketek érdekeit védő metálosokat helyi csókosokkal váltották, miközben a kőőrök Sex-Pistollal tüzeltek Holubárfalva T. Rex ágyúira, amely Wonder-szilánkokat szórt. A pattintás tizedik napján aztán váratlanul lemerültek a gitárok, elment az Utolsó villamos is. Újabb Big Pang! – és minden visszaállt a régi kővágásba! Az emberek örültek, hogy újra itt vannak a kipróbált Kőfejűek és a kiskövű Parittyások. Ezzel kezdetét vette a nagy konszolidáció és Sivária felvirágzott. A dal viszont hosszú időre eltűnt, a város életéből kiesett legalább négy nemzedéknyi akkord.