Hírek

2014.01.03. 13:55

Vizsgáznak a diákok

Szombathely - Folytatódik a vizsgaidőszak hétfőtől a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában.

Farkas Eszter

December 16-án kezdődött és január 31-én ér véget a vizsgaidőszak a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központban. A Savaria Egyetemi Központban egyébként közel kétezerötszáz diák tanul. Az egyetem pénteken még zárva volt, s hétfőn nyit ki újra.

Gaspari Gábor a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának szolgáltatási koordinátora a Vas Népének elmondta: a végzősöknek már december 2-án elkezdődött a vizsgaidőszak. Vannak ugyanis olyan képzések az egyetemen, amelyek hét félévesek, s ezek a diákok most fognak majd államvizsgázni. Nekik január 10-ig tart a vizsgaidőszak, mivel január 20-tól már államvizsgáznak.

– Úgy tervezzük, hogy azok a diákok, akik most végeznek március 8-án vehetik majd át a diplomájukat. Ekkor lesz majd az ünnepélyes diplomaátadó ünnepségünk. Az egyetem pedig hétfőtől minden épületét kinyitja a vizsgázók előtt a nagy téli bezárás után – tette hozzá az egyetem szolgáltatási koordinátora.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!