Hírek

2014.02.19. 14:30

Az összefogásban hisznek

Nádasd – A Nádasdi Evangélikus Egyházközség elnöksége és presbitériuma, az evangélikus diakóniai központ igazgatótanácsa úgy döntött, minden követ megmozgat, hogy az evangélikus egyház stratégiájához illeszkedően láthatóvá váljon. Egykor összefogással épült a templomuk, s most úgy tűnik, ismét erre lesz szükség.

Bajdó Bettina

Kőrösi Krisztina lelkész szerint a repedező falak, az omló vakolat és a málladozó betűk inkább tanúskodnak egy megfáradt Istenről, mintsem az értünk táborba szálló Úrról. A templom dohos, áporodott levegője nem Krisztus jó illatára enged következtetni, sokkal inkább letűnt korok már-már feledésbe merülő emlékét idézi. A sötét belső szomorúságot, ridegséget ébreszt, a vizes, salétromos tégla pedig az elhagyatottságot, a beletörődő állapotot idézi elénk. Ezen már régóta szeretnének változtatni, ám úgy tűnik, hogy összefogás nélkül nincs esélyük a megújulásra.

– A gyülekeztünk 1949-ben lett önálló anyagyülekezet – mondja a lelkész. – A nádasdi evangélikusok múltjára jellemző volt a gyarapodás anyagiakban és lélekszámban egyaránt, a tenni akarás és elszántság, az áldozatvállalás. Egykor összefogásból vásároltak házat, s ugyanakkor az anyagyülekezet, a körmendi templom építéséhez is jelentős mértékben hozzá kellett járulniuk. Mára lélekszámban kicsit megfogyatkozva, de annál nagyobb szolgálatot vállalva keressük a megújulás és fejlődés lehetőségeit.

A jelenlegi nádasdi templomot az 1950-ben vásárolt parasztház gazdasági melléképületéből alakították ki, melyet az átalakítás után 1955. április 17-én szentelték fel. Azóta nem igazán lett felújítva.

 

Kőrösi Krisztina lelkész a nádasdi evangélikus templom büszkeségét, a faragott oltárt mutatja a málladozó, vizes falak között (Fotó: Szendi Péter)

– Folyamatosan próbálkoztunk az elmúlt években pályázatokkal, hogy támogatást nyerjünk a felújításhoz – folytatja Kőrösi Krisztina. – Hat év telt el az első pályázat beadása óta, hét sikertelen pályázat van mögöttünk. Ezeknek a pályázatoknak a bekerülési összköltsége 4,3 millió forint volt. Sajnos az elmúlt években a pályázatokon nem sikerült nyernünk, fájó pont ez nekünk, különösen annak fényében, hogy látjuk, mennyi templom újulhatott meg a megyében. Ez az év hozott fordulatot az ügyben, ez mégis kissé keserédesre sikeredett. 20 millió forintra pályáztunk, helyette kétmillió forintot kaptunk. Ebből sajnos nem tudunk csodát tenni. Ahogy száz évvel ezelőtt, úgy most is szükségünk lenne a hívek segítségére. Úgy tűnik, Isten is azt akarja, hogy megmutassuk, most is képesek vagyunk az összefogásra, s saját erőből is elő tudjuk teremteni a hiányzó összeget a templomhoz, ahol jó közösségben lenni, imádkozni.

A pályázaton nyert pénzhez van némi önrészük, s az országos egyház is ad támogatást, így összesen kilencmillió forintból gazdálkodhatnak. Ennyiből azonban nem valósulhatnak meg a tervek. Csak azt szeretnék, hogy ami szükséges, azt el tudják végezni. Az aljzatot cserélnék ki, a falakat szigetelnék, a fűtést korszerűsítenék, új nyílászárókat vennének, valamint vakolnának és festenének is. A régi palatetőre is ráférne a megújulás. A távlati tervekben pedig szerepel, hogy kettéválasztanák a teret, multifunkcionálissá tennék, hogy hétközi alkalmaknak, mint például a baba-mama körnek, az idősek klubjának, az ifjúsági órának, a szeretetvendégségeknek is helyet tudjon biztosítani az épület.

 

A SEGÍTÉS JELLEMEZTE A HÍVEKET

A nádasi gyülekezet régmúltra nyúlik vissza. 1820-ban Körmend leánygyülekezeteként már saját tanítót kerestek. 1834-ben pedig iskolát és templomszobát építettek adományokból. 1864-ben a körmendi anyagyülekezet elhatározta, hogy saját templomot épít, ez a nádasdiakra is jelentős anyagi terhet rótt. Ennek ellenére 1890-ben összefogásból új házat vásároltak, mivel folyamatosan bővült a hívek száma. Többször is természeti csapás érte a meglévő épületeket, a károkat önerőből javították ki. Mindig az összefogás, a segítés jellemezte az egyházközséget, bíznak abban, hogy ez az elmúlt 180 évben sem változott.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!