Hírek

2014.02.22. 21:55

Egy korsó sör húzóra - Terjed a veszélyes játék

Az egyik közösségi portálon terjed egy játék, amelynek a lényege, hogy sört kell inni húzóra, erről egy videót készíteni, amit aztán fel kell tölteni a közösségi portálra. A napokban több ilyen videót is megosztottak szombathelyi fiatalok. A játék azonban veszélyes is lehet.

Farkas Eszter

A fiatalok a videóban megjelölnek három ismerőst, akiket arra buzdítanak, hogy csinálják utánuk ezt a mutatványt. Ha valaki nem teljesíti a feladatot, a kihívónak egy tálca sörrel tartozik. A játék sörrel indult, azóta volt, aki röviddel is megpróbálta a feladatot végrehajtani. Az utóbbi napokban a Vas megyei felhasználók is elkezdtek játszani, s sorra töltik fel videóikat.

A játéknak már több halálos áldozata van a világban. A 20 éves Bradley Eames például három liter vodkát ivott meg, két körben, és, hogy fokozza az élvezeteket, teafiltert is lógatott a piába. A rögbijátékos ezzel azt akarta megmutatni, hogy ki itt a főnök, legalábbis a Facebookra ezt írta ki. Amint lehúzta a döbbenetes mennyiségű vodkát, rögtön hasfájásra panaszkodott. Négy nappal később holtan találták nottinghami otthonában, de a rendőrség egyelőre nem kapcsolta össze a halálesetet és a három liter vodka elfogyasztását.

A nem csak idióta, de veszélyes játékban az utóbbi egy hónapban Eames az ötödik halálos áldozat. A 20 éves Isaac Richardson is túl akart tenni mindenkin. Olyan ütős koktélt ivott, hogy perceken belül belehalt. Mint kiderült, egy üveg fehér bort, egy kis üveg vodkát, pár deci viszkit és egy doboz sört kevert össze, majd megitta. Azonnal rosszul lett. A barátai a fürdőszobába vonszolták, ahol hányni kezdett, majd eszméletét vesztette. A mentők hiába próbálták újraéleszteni.

A kép illusztráció (Fotó: Horváth Csaba)

A NekNomination nevű internetes őrültségről dr. Buda Botond idegyógyász- neurológust kérdeztük.

Dr. Buda Botond szombathelyi ideggyógyász, neurológus is hallott már az új őrületről, a NekNominationről. A szombathelyi internet-felhasználók körében is egyre terjedő, veszélyes és őrült játékkal kapcsolatban élettani, társadalmi és természetesen lelki hatásokról kérdeztük az orvost.

– A társaságban történő alkoholfogyasztáshoz különböző kultúrkörökben számos játék kapcsolódik évszázadok óta. Aligha csoda, ha a világháló és a közösségi oldalak korában hasonló játékok az interneten is megjelennek – mondta el a játék kialakulásának előzményeit dr. Buda Botond.

– A rövid időn belül hírhedtté vált NekNomination egy speciális italfogyasztási szokást köt össze egyfajta közösségi összetartozást erősítő „bátorságpróbával”. A magyar szakirodalomban jobb híján „nagyivónak” nevezik azt az embert, akit angolszász nyelvterületen – kivételesen jóval kifejezőbben – „binge drinker” elnevezéssel illetnek. Az ilyen ember nem folyamatosan iszik, amikor azonban nekilát, rövid egymásutánban legurít férfiak esetében legalább öt, nők esetében négy egység alkoholt. Ez durván negyed liter tömény italnak vagy két és fél liter sörnek felel meg – magyarázta el az orvos.

– Az utóbbi években a házibulizó középiskolás korosztály körében is terjed a jelenség külföldön és hazánkban egyaránt. A hét közben tanuló fiatalok a hétvégi buliban „húzóra” jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztanak el. Fiam szerint – hogy egy „szakembert” is idézzek – ezt sokszor az motiválja, hogy jusson elég ital a kellő megittasodáshoz: nehogy szemfülesebb fiatalok hamarabb megigyák a bulira felhalmozott alkoholkészletet – emelte ki az ideggyógyász.

– Komolyra fordítva a szót, a „binge drinking” kórélettani hatásai bizonyos tekintetben még a rendszeresebb alkoholfogyasztásnál is kedvezőtlenebbek. Serdülő és fiatal felnőtt korban az agy – korábbi ismereteinkkel ellentétben – még fejlődésben van. Szerkezeti és működési változások zajlanak benne, és egyfajta érési folyamaton megy keresztül kognitív, érzelmi és szociális tekintetben egyaránt. Ebben a sérülékeny időszakban az alkoholfogyasztás jelentősen károsítja az idegrendszer strukturális és funkcionális érését, szerveződését, s számszerűen is hatalmas mennyiségű idegsejt pusztulásához vezet – magyarázta el az élettani hatásokat az orvos, aki felhívta a figyelmet a hirtelen sok alkohol fogyasztásának sokféle veszélyére is.

– Bizonyos kutatások arra utalnak, hogy „binge drinking” esetén ezek a hatások még a rendszeres italozáshoz képest is kifejezettebben mutatkoznak. A hirtelen bekövetkező kontrollvesztés és homályos tudatállapot pedig a baleseti halálozás, az öngyilkosság és az emberölés számarányát, kockázatát is bizonyítható módon növeli. Igen szerencsétlen dolog, hogy a NekNomination ezt az önmagában is veszélyes és ártalmas ivási szokást egyfajta szociális nyomással köti össze. Akit ugyanis a következő körre jelölnek, annak 24 órán belül vállalnia kell a kihívást, s – ha „jó partiarc” akar maradni – még vakmerőbb, még eszementebb produkciót kell bemutatnia s minél több emberhez eljuttatnia. Úgy érzi: többet, erősebbet, hajmeresztőbben kevertet kell innia minél extrémebb körülmények között ahhoz, hogy kortársai elismerését kivívja és megőrizze – folytatta az okfejtést dr. Buda Botond.

– Az ehhez hasonló buta „bátorságpróbák” internetes terjedésének egyébként az oka elsősorban az elért tömegekben és az azonnali „lájkolás” vagy pfujolás korábban soha nem látott lehetőségében rejlik.

Ennek a közösségi nyomásnak sok fiatal – különösen abban az esetben, ha pozíciója amúgy is ingatag a kortárscsoporton belül vagy véleményvezéri szerepét szeretné megerősíteni – képtelen ellenállni. Úgy érzi, egy ilyen kísértésnek nem is lehet – fejtette ki véleményét a játékkal kapcsolatban a szombathelyi ideggyógyász, neurológus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!