Jutalomutazás a valóságban

Magyar Dezső, Téglássy Ferenc, Gazdag Gyula, Schiffer Pál, Bódy Gábor, Maár Gyula, Lányi András, Dárday István... Felejthetetlen névsor. A Balázs Béla Stúdió (BBS) 1959-ben alakult, védőszárnyai alatt 271 filmes 511 művet készített 2000-ig. A BBS volt a nagyfilmes korszak előszobája, de úgy hozta a sors, hogy a stúdió hetvenes években kultúrtörténetet írhatott. Mi több: társadalmi tényező lett, belső mozgásokat indított el. Amikor 1971-ben a Kőszegi Filmszemlén bemutatták Magyar Dezső Büntetőexpedícióját, s mi, főiskolások, nem hittünk a szemünknek. Forradalom dúlt a vásznon, nosza legyen az a kádári konszolidációban is...

Mindez felidéződik azokban a percekben, amikor Dárday Istvánra várok a kőszegi várban, Erdélyi János A nyomsávon című dokumentumfilmjének premierje után. Csurig telt a Lovagterem, s a rengeteg néző láthatóan feldobta az ismert filmest. Bár túl van a hetedik ikszen, ez egyáltalán nem látszódik rajta. Fürgén kaptat fel a vár lépcsőin, még csak nem is piheg. Aztán a kis irodában jó slunggal hajtja fel a nagy pohár ásványvizet. Érezhetően tanítványa, Erdélyi János filmjének hatása alatt áll még, azzal is kezdi.

– Kijön a filmből, hogy Jancsi egy mély és következetes ember. Hogy nem távolodott el a hétköznapi élettől, abban él. Egy művész számára a legfontosabb az, hogy ne az íróasztalnál gondolja ki a dolgokat. Jancsinak úgy hozta a sors, hogy a valóságot alkossa újra. Igazi dokumentumfilmes, nem képes hazudni. Szenvedélyes kutató, amit kamerája a vászonra visz, az izgalmas kortünet – mondja, majd folytatja még: – A képek között is kell tudni látni – ez egy belső szenvedély. Ami a tévében van, az a valóság: ezt hiszi a ma embere, pedig az csak álvalóság. Ha ezek a filmek, amit a Jani is csinál, oda kerülnek, akkor már van egy szelet igazság is a dobozban. Igazi művészi feladata – foglalja össze gondolatait a rendező, akit az időközben megérkező Erdélyi János széles – Köszönöm, Hugó!-val üdvözöl.

Tulajdonképpen egy élő legendával ülök szemben. Akit számos országban jegyeznek kimagasló filmesként. Rengeteg díjat nyert, kiváló szervező. És hát nevéhez fűződik a BBS legfényesebb korszaka is. Emlékszem, a kőszegi szemlén a Jutalomutazás című dokumentumfilmjét egymás után háromszor néztük meg, annyira megfogott. Új, merész és ironikus hang volt ez az aczéli szürkeségben. Éppen ezen a filmszemlén, a hetvenes évek elején bontakozott ki igazán a BBS. Reggel hattól éjjel kettőig néztük a pergő képeket a Lovagteremben, a presszóban és más helyeken. Dárday is ott volt: egyenes tartású, környezetéből kimagasló emberre emlékszem. Amikor kirobbant a vita az agitprop küldött embereivel, ő tanárunkkal, Nagy Árpádné Paksy Ágnessel egyetemben higgadtan érvelt. Tudta, hogy ami nekünk filmes jutalomutazás, az neki kemény valóság: ha mi lázadunk, szétverik a BBS stúdiót is.

– Nagy Árpádné, Ági néni, számunkra, filmesek számára fogalom volt – emlékezik. – Megszerveztük az összes főiskolán, hogy vetítsünk BBS filmeket, aztán beszélgessünk a pedagógiáról a kamerák előtt. Így alakult ki a nagy port felvert Nevelésügyi sorozat, amelyben Nagy Árpádné meghatározó szerepet vitt. Imádtunk őt, okos, mélységekbe látó ember volt – zárja a gondolatot, majd rátérünk egy későbbi korszakára, ez már a 80-as évek.

– Igen, a Társulás Stúdióról van szó, amely nyolcvanban alakult, aztán nyolcvanötben megszüntették, egy évre rá pedig visszacsináltuk. Aktív tagunk volt Erdélyi János és Zsigmond Dezső is, akikkel előtte a BBS-ben dolgoztunk együtt. Itt azt is el kell mondani, hogy Pozsgay Imre nélkül nem jöhetett volna létre a stúdió. Az ő személyisége akkoriban döntően meghatározta az irányokat, befolyással bírt az értelmiségre. Ellentmondásosan ítélik meg a szerepét, de az biztos, hogy nélküle egész sor szellemi műhely nem létezhetett volna.

– A Társulás tovább élt a rendszerváltás után, de egyre nehezebben – folytatja a gondolatmenetet. – Bódy Gábor mondta egyszer erről a helyzetről, hogy egy ajtórésbe be lehet tenni a lábat, de pénz nélkül nincs hova beférkőzni. Nos, ma a pénz határoz meg mindent és ez egy leépülő folyamatot eredményez. Most a Művészeti Akadémia jelenthet stratégiailag perspektívát a kultúrának. Annak ellenére is, hogy kétségtelenül nagy problémák vannak számos területen.

És a film? Milyen ma, amikor gyakorlatilag nincsenek műhelyek? – kérdezzük.

– A film különösen helyzetbe került. A műhelymunka óriási lehetőség volt, de felszámolódott. Emlékszem, amikor elkészült Erdélyi Jani és Zsigmond Dezső filmje a mosonmagyaróvári sortűzről, végig műhelyszerűen forgattak, így többen is segíthettünk. Manapság azonban kizárt, hogy olyan filmek készüljenek, mint mondjuk a Jutalomutazás volt...

– Átalakult a mozgóképes világ, itt a mobiltelefon, pár év és vászonképes lesz. Intézményesen már nem lehet olyan filmeket forgatni, mint egykoron. Ám a technika jót is hozott: ha adott az a szellemi bázis, amely a dolgok mögé és mélyére akar nézni, akkor az olcsó és független technika révén megszülethetnek a művek. Bízom abban, hogy nem vész ki a fiatal generációkból a valóság kutatása. Kevésbé finoman: nem hülyülnek el, bár erre a médiák erős kísérletet tesznek. Ez is világjelenség. Mindig is születtek és születnek zseniális alkotók, és a gondolkodás sem fog kiveszni. Ha egy másik bolygóra költözünk, ott is lesz majd művészet.

Filmművészet mobil által?

Azt mondja Dárday István, hogy 5-10 éven belül a mobiltelefonos technológia olyan szintet érhet el, hogy a kütyük által legyártott produkciók akár vászonra is kerülhetnek. Olyan minőségű lesz a felbontás, a hangtechnika, a kamera, hogy kiválthatják a mai nagy eszközöket.

Ez most még nehezen hihető, hiszen ott a világítás kérdése, ami fundamentum egy igényesebb mű esetében. Vagy éppen a hang, amely szintén fontos dramaturgiai elem. De, s ezt az internet változásaival megtapasztalhattuk, semmi sem lehetelen. A profi filmezésnek ha nem is versenytárs, de igazi kihívás a függetlenfilm. Az utóbbi ugyanis kis költségvetésű, kevés emberrel művelhető szabadabb témaválasztású, feldolgozású. Hátránya, hogy a nagy médiákban nem kap teret. Viszont élhet azzal a lehetőséggel, amely – szintén Dárday szavaival – elveszni látszik. Jelesül vissza hozhatja az igazi filmes műhelymunkát. Ugyanis enélkül egyre nehezebb érvényes mondanivalót hitelesen feldolgozni. Egy profi stáb keze megkötött, a mai időkben csak a befektetett tőke és a megtérülő profit számít. Ez most a tendencia a magyar filmgyártásban is, a Vajna-féle vonal mentén. Nincs kizárva, hogy születhetnek így is jó filmek, de a valóság kutatása minden bizonyal háttérbe szorul. Ezt a hiányt oldhatnák a függetlenfilmesek, ha a támogatási rendszer változna. Amíg egy-egy forgatókönyvre, fejlesztésére milliókat költenek, végül semmi sem lesz belőle, addig egy mégoly kiváló elképzeléssel pályázni sem lehet sehova, ha függetlenfilmes az alkotói csoport. Igaz, egyetlen rendszer sem szereti látni gyengéit, még a demokratikus sem.