Mindenkié, így aztán senkié...

Sokba került a pavilon, amit rossz érzékkel éppen a schengeni nyitás előtt húztak fel, de most jó pénzért eladják. Az épületeket pedig végleg elbontják. – Ausztria teljesen meg kíván szabadulni katonai objektumaitól a keleti határán – tette hozzá a kolléganő. Majd így folytatta: – Ez a szándék nem igazán látható a magyar oldalon, ahol állandósult a rendőri jelenlét.

Tény és való, hogy nem lehetünk büszkék sem a bucsui, sem a kőszegi átkelők állapotára. Kopottak, lepusztultak, önmaguk karikatúrái. A hozzánk érkező turista ezt látja először és bizony eltűnődik: milyen lehet az az ország, amelynek már a kapuja is ennyire elhanyagolt? És ez még a jobbik eset, mert ha látná az elhagyott, pusztuló laktanyákat, téesz-majorokat, gyárakat, azt hihetné: itt bizony beütött az ebola. Rendszerváltás óta egyetlen kormány sem volt képes rendezni a privatizáció oltárán elvérzett állami vagyontárgyak sorsát. Így az ami mindenkié, az a senkié elv érvényesült. Az önkormányzatok nem bírnak el a feladattal, az államnak pedig nincs erre koncepciója. Lassan csak a dózer marad orvosságnak.