Hírek

2014.05.03. 16:46

Mindenki örült az újjáépült viszáki faluháznak

Újjáépült a faluház, amelynek ünnepélyes avatóját szombat délután tartották. Volt tánc, zene, lufi eregetés és díszpolgári címet is adományozott a falu polgármestere.

Farkas Eszter

Birtokba vehették szombaton a falu lakói a Viszáki Integrált Közösségi Szolgáltató Teret, amely összesen 135 millió forintból, az Európai Vidékfejlesztési Alap pályázati forrásából újult meg.

A község még 2010-ben nyert 200 ezer eurót, az akkori árfolyamon ötvennégy millió forintot. Ez az összeg a beruházás felét sem biztosította, a többit önerőből kellett megteremteni. A faluház annak idején a kuláklistára került, a kitelepített Dávid család pajtájából alakította ki a falu. Ezt kívánta felújítani a község. Közben az is kiderült: ahhoz, hogy a faluház megfeleljen korunk követelményeinek, sokkal többet kell rá költeni. Így szükség volt támogatói összefogásra is. Az új faluház egy hatalmas díszteremmel, színpaddal, öltözőkkel és mosdókkal is rendelkezik. Az épületet akadálymentessé tették, a mozgáskorlátozottak lifttel juthatnak fel a galériába.

Huzella Péter Kossuth- díjas zeneszerző előadásával a falubelieket is megénekeltette. Mögött e bal oldalt, piros nyakkendőben Bánfi Péter üzletember, Dávid Piroska és V. Németh Zsolt (Fotó: Szendi Péter)

Az ünnepségen a község polgármestere Avas József mondott köszöntőt. Huzella Péter Kossuth- díjas zeneszerző előadásával a falubelieket is megénekeltette, Horváth Ákos, a Weöres Sándor Színház színművésze verset mondott. Ezt követően V. Német Zsolt, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően a polgármester diszpolgári címet adományozott Bánfi Péter üzletembernek. A szalagátvágást után a falu apróságai lufit eregettek, s mindenki megkóstolta a házisüteményeket.

Ezek is érdekelhetik