Hírek

2014.06.30. 16:28

A grazi gyilkos Rábafüzesen rejthette el a holttestet

Rábafüzes, Graz – Lelőtte hasonló korú társát egy 16 éves fiú Grazban, a holttestet nagyapja segítségével valahol Rábafüzes környékén ásta el. A gyilkosság óta, több mint egy hét telt el, a híresztelésekkel ellentétben a holttest egyelőre még nem került elő.

Farkas Eszter

A kurier.at eddigi beszámolói szerint egy héttel ezelőtt két 16 éves fiú és 14 éves lány drogpartit tartott egy grazi pincelakásban. A buli azonban elfajult, az egyik fiú gázpisztolyt szorított társa halántékához és arra kényszerítette, hogy erőszakolja meg a lányt. A tinédzser a megfélemlítés hatására engedelmeskedett, azonban a helyzettől annyira indulatos lett, hogy később rálőtt az őt fenyegetőre és megölte. A feltételezett elkövető ezután elvitte barátaihoz a lányt, és részletesen beszámolt arról, hogy mi történt és mit tett. Majd visszament a helyszínre, felkereste a ház harmadik emeletén élő nagyapját és bevallott mindent. A férfi azonban nem a hatóságokat értesítette, hanem segített unokájának a holttest eltüntetésében.

Fotó: Szendi Péter

A megölt fiút állítólag Graztól egészen Rábafüzesig hozták, ahol az út mellett az erdőben ásták el. A vasi faluban sokan beszélnek a gyilkosságról. A rendőrök ugyanis a hétvégén átkutatták a területet, úgy tudjuk kutyákkal is keresték a holttestet Rábafüzesnél, a 8-as út mellett az erdőben. Megkerestük a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságot is az üggyel kapcsolatban. Leibinger Esztertől, a megyei rendőrség szóvivőjétől azt a választ kaptuk, hogy az említett ügyben nem folytat büntetőeljárást a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság. Az esettel kapcsolatban az osztrák hatóság illetékes nyilatkozni. Az osztrák rendőrség és ügyészség eddig nem adott ki információt az üggyel kapcsolatban, tegnap azonban a grazi ügyészség szóvivője elmondta: még nem találták meg a holttestet. A 16 éves fiú és az áldozat elrejtésében segédkező 86 éves nagypapa is előzetes letartóztatásban van. A megerőszakolt 14 éves lány pedig pszichiátriai kezelés alatt áll, mivel sokkos állapotban van. A Grazban meggyilkolt fiatalkorú fiú holttestét, feltehetőleg a Vas megyei Rábafüzes melletti erdőben rejtették el. Fotó: Szendi Péter

Az egyik rábafüzesi vendéglátóegységben bár senki nem akart nyilatkozni, mégis többen elmondták, hogy a hétvégén rengeteg rendőrautó állt a főúton és az erdőben keresték a holttestet.

Volt olyan is, aki azt mondta, hogy valószínűleg meg is találták, mert azóta nem láttak egy rendőrt sem. Az ügyészség azonban cáfolta ezt az állítást. Bár a nagypapa vallomása szerint a holttestet Rábafüzesnél ásták el a rendőrök ott nem találtak semmit, de a rendőrök feltételezése szerint az osztrák-magyar határ közelében lehet a megölt fiú. A gyilkos fiú és nagypapája miután áthozták Magyarországra a holttestet, valószínűleg Rábafüzesnél beugrottak egy büfébe, hogy ásványvizet vegyenek. Erre az egyik falubeli hívta fel a figyelmünket. Az osztrák rendőrök ugyanis, a büfében dolgozó alkalmazottat is kikérdezték. Az alkalmazott ugyan nevét és arcát nem vállalta, de néhány részletet megosztott velünk.

Fotó: Szendi Péter

Elmondta: valóban jártak nála a rendőrök, és azt kérdezték tőle, hogy azon a bizonyos napon vásárolt-e egy fiatal fiú ásványvizet, s hogy megismerné- e? Az alkalmazott egyébként hozzátette: úgy emlékszik valóban járt múlt héten hétfőn egy osztrák fiú a büfében, aki zaklatott volt. Három üveg buborékos ásványvizet vett, és távozott is. állítólag a gyilkos fiú nem az esti, hanem a nappali órákban járt a büfében. Az osztrák rendőrség egyébként vizsgálja még azt is, hogy volt-e más szemtanúja a gyilkosságnak. Az áldozat holttestét valószínűleg a gyilkos édesanyjának autójával hozták Magyarországra, mivel a kocsiban vérnyomokat találtak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!