Hírek

2014.06.01. 20:40

Magyar turisták idegenvezetője lett Toscanában

Mi újság Szombathelyen? – kérdi a Firenzével egybeépült Sesto Fiorentino egyik kávézójában Tihanyi Kinga, aki 23 éve költözött Szombathelyről Olaszországba. Beszélgetésünk alatt mesél szicíliai férjéről, két fiáról, valamint arról, hogyan lett idegenvezető, s a magyarok exkluzív útjainak szervezője.

Simon-Németh Adél

– Szombathelyen 18 évig, 1972-től 1990-ig laktam. Kezdetben a Fő téren éltünk, majd átköltöztünk a Derkovitsra. Pár évig a Petőfibe, később a körzetünkhöz tartozó Derkovits Gyula Általános Iskolába jártam. A Rudasban érettségiztem, majd teljesen véletlenül ismerkedtem meg az olasz nyelvvel. Megjegyzem, ma már bánom, hogy nem tanultam meg oroszul is, mert az most a turizmus területén óriási előnyt jelentene. De az olasszal akkor már jól boldogultam, nyelviskolába jártam, és Milánóban lettem bébiszitter. Egynapos kirándulásra utaztam Firenzébe, ahol a városközpontban lévő Signoria téren – az Arno partjától nem messze, az Uffizi Képtár és a Dávid szobor szomszédságában – ismerkedtem meg a férjemmel. A nap élménye nem múlt el nyomtalanul. Rövid ingázás után úgy döntöttünk, hogy ideköltözöm Firenzébe. A férjem hivatásos katona, akkor is itt teljesített szolgálatot. Annak idején nagyon fiatal voltam, nem volt semmilyen egzisztenciám, talán az elszakadás is ezért vált könnyebbé. Bár édesanyámat nehéz volt itt hagyni. Az évek alatt a férjemmel összekovácsolódtunk, csak magunkra számíthattunk – meséli.

Kinga a Signoria téren ismerte meg férjét, ma turistákat kalauzol itt. Fotó: Simon-Németh Adél

Belekortyol kávéjába, miközben nevetve megjegyzi, hogy hozzánk hasonlóan ő sem azt a kávét kapta, amit kért, annak ellenére, hogy olaszul adta le rendelését. Mosolyogva legyint, majd kedvesen folytatja:

– Két fiúnk született. A nagyobbikat édesapám – aki sajnos már nem él – után neveztük el Stefanonak, azaz Istvánnak. A kisebbiknek a bátyja választotta a Marco nevet. Idővel nekem is el kellett döntenem, mely területen helyezkedem el. Felfigyeltem arra, hogy az egyik nyelvi kurzuson az arab, a görög, a japán és az orosz mellett a magyart is turisztikai szempontból a ritka nyelvek közé sorolták. Éppen emiatt az idegenvezetői képzést támogatták. A kezdet nehéz volt, rengeteget kellett tanulni. Máig felkészülök minden eshetőségre, mert előfordulhat, hogy valaki extrákat kér, s kíváncsi olyan látnivalókra is, amelyek eltérnek a megszokottól – meséli Kinga, akit a firenzeiek elhíresült zárkózottságáról is kérdezünk.

– Ez teljesen így van – helyesel az idegenvezető. – A firenzeiek mindig is távolságtartóak voltak, ezt tudják is magukról. Nekem emiatt is nehézséget okozott a beilleszkedés. Azonban lassan megtaláltam a helyem. Hosszú évek óta a postán is dolgozom és 40 kilométerre innen, Vicchioban egy vendégházat vezetek. Ezek a munkák biztonságot jelentenek számomra. Kezdetben magyar csoportokat kalauzoltam, majd turisták egyénileg kértek fel arra, hogy kizárólag nekik mutassam be a látnivalókat. Számukra is megmutatom a leghíresebb nevezetességeket: az Uffizi Képtárt, ahol a Leonardo- és Michalangelo-képek mellett Botticelli két remekműve: a Vénusz születése és a Primavera is látható. Szintén népszerű célpont a dóm, a Pitti Palota és a hozzá tartozó Boboli kert, a Palazzo Vecchio, az Arno két partja között átívelő Ponte Vecchio, vagy éppen a Santa Croce templom, ahol Macchiavelli, Michalangelo, Galilei és Rossini nyughelye is található. Az élet úgy hozta, hogy exkluzív idegenvezetéseket vállalok. A magyar vendégeim igénylik, hogy plusz lehetőségeket is mutassak számukra. Éppen emiatt szervezek nekik egyebek mellett szivarlátogatásokat. Nagyon szeretik, ha borkóstolókra is elviszem őket, vagy egy 1600-as évekbeli firenzei villában olasz főzőtanfolyamokat szervezek számukra.

Itt megjegyezzük, hogy az egyik videómegosztón olyan felvétel látható, amelyen éppen Zsédát kalauzolja.

– Igen, a megkeresők között vannak híres emberek. De nemcsak Budapestről érkeznek hozzám magyarok, hanem elsősorban Kelet-Magyarországról. Persze voltak szombathelyi vendégeim is. Ma már tudom, hol tartanak szarvasgomba-vadászatokat, melyik gazda készíti a legjobb minőségű házi sajtot vagy a legkiválóbb olivaolajat. Egyébként én magam háziasszonyként is nagyon fontosnak tartom a minőségi táplálkozást. Főleg olasz ételeket főzök. A férjemnek Magyarországon savlekötőt kellett szednie a „húst hússal" étkezések után. Hiába kért az étel mellé salátát, a kilencvenes években itthon szinte csak a fejes salátát ismerték – mondja. – Mindig várom, hogy hazamenjek, s megnézzem, mennyit változott a város. Ilyenkor a fiaimmal elmegyünk a Csónakázótó partjára is. A gyerekeim a magyart napi szinten nem gyakorolják, de megértik a nyelvet.

Végül azt kérdezzük Kingától, milyen nap mint nap ebben a csodálatos városban élni?

Megszoktam, s azt hiszem, hogy szeretek is itt élni. Egyedül a családom, a gyökereim hiányoznak. Ma már átörököltem az olaszok gesztikulációját, életstílusát. Csak egy példa: mi nem tudunk hat órakor vacsorázni, mert akkor még mindenki dolgozik, vagy akkor visszük a gyereket focira. A fiaim este 10 óra után fekszenek le, reggel ők is korán kelnek, így kevesebbet alszanak. Attól viszont megőrülök, amikor a férjem öt perccel az indulás előtt nekiáll kocsit mosni. Ha vele vagyok, biztos, hogy mindenhonnan elkésünk. De muszáj alkalmazkodni. Most éppen építkezünk. Nem panaszkodom, mert itt a családom, van munkám és jól keresek. Itt Olaszországban sincs kolbászból a kerítés, az emberek jelentős többségének hó végére elfogy a fizetése. Firenze amúgy is drága város. A válság is rányomta a bélyegét a vállalkozásokra. Van olyan üzlet, amelyet száz év működés után zártak be. Annak ellenére, hogy mindenki úgy gondolja, ennyi turistából az összes vállalkozás megél. Firenzében ugyanis a reneszánsz és a luxus jól megfér egymás mellett. Egyébként, úgy gondolom, hogy az örömök és a gondok mindenütt ugyanazok. Az olaszoknak van egy mondása, amely szerint az emberek az egész világon egyformák, azaz „Tutto il mondo é paese."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!