Hírek

2014.06.12. 15:40

Több száz anyuka örül szívből a 27 éve dolgozó védőnő elismerésének

Vas megye - A Magyar Védőnők Egyesület idén is kereste azokat a lelkiismereted dolgozókat, akik elnyerhetik az Év védőnője megtisztelő címet.

Bajdó Bettina

Vas megyéből Magyar Katalint választották ki a jelöltek közül.

A védőnők 97 éve nyújtanak segítséget a legfontosabb életszakaszokban: a gyermekvárás alatt, az újszülött fogadásakor, a családi élet kialakításánál, támogatják a családokat a gyerekek óvodába, iskolába menetelénél. Jelen vannak mind az alap-, mind a szakellátásban. A területi védőnők a várandósok és gyereket nevelők között, az iskolavédőnők az oktatási intézményekben végzik munkájukat.

Magyar Katalin a sorokpolányi rendelőben több, gyerekeket érintő programban is részt vesz. Fotó: Szendi Péter

A kórházi védőnők jellemzően a szülészeteken, újszülött osztályokon dolgoznak, és a várandós, gyermekágyas anyák ellátásában, a szoptatás segítésében, az anya és újszülöttje hazabocsátásának előkészítésében, az egészségnevelésben vesznek részt. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szervezetében működő családvédelmi szolgálat munkatársai védőnői képesítéssel rendelkező szakemberek. Feladatuk többek között az oktatási intézményen kívüli családtervezési ismeretek terjesztése, a nehéz helyzetben lévő várandós anyák segítése, támogatása, illetve a terhességmegszakítás előtti és utáni tanácsadás.

A munkájuk elismerésére a Magyar Védőnők Egyesülete megalakulásának 20. évfordulója alkalmából, 2011-ben megalapította az Év védőnője díjat. A védőnői munka nem látványos, hisz mindig egy–egy személyre, családra irányul. A beérkezett történetek, jelölések alapján a szervezők szeretnénk bemutatni azt az áldozatos munkát, amelyet a védőnők – sokszor nehéz körülmények között – végeznek a lakosság egészségének megőrzése érdekében. A díjat összesen négy kategóriában hirdették meg: egy kistelepülést, egy közepes méretű települést és egy nagyvárost ellátó védőnőt szerettek volna jutalmazni, valamint szavazni lehetett védőnői tanácsadói közösségre is, amelyet szintén elismertek. A szakmai bírálók mellett neves közéleti szereplőkből álló zsűri és a kismamák szavazata alapján választották ki azt a három védőnőt, akiknek odaítélték idén az Év védőnője díjat.

Olvasók kerestek meg bennünket, hogy idén Vas megyei védőnő kapja meg az Év védőnője kitüntetést. Magyar Katalin védőnő pénteken veszi át Budapesten a díjat a Magyar Erőforrások Minisztériumában. A hozzánk eljuttatott levélben azt írták, hogy az a több száz anyuka, aki a terhesgondozás, illetve a csecsemője kapcsán Magyar Katalinhoz került, szívből örül ennek a döntésnek.

Magyar Katalin hosszú évek óta Sorokpolányban és Balogunyomban védőnő, szinte szóhoz sem jutott a meglepetéstől, amikor megtudta, hogy őt is jelölték a díjra.

– Én csak végzem a munkám lelkiismeretesen, a legjobb tudásom szerint – mondta a védőnő –, ezért cserébe soha nem vártam semmit. Nagy meglepetés volt, amikor megtudtam, hogy egyáltalán bekerültem a jelöltek közé. Azt pedig, hogy a szakmai zsűri érdemesnek talált a díjra, elsőre el sem akartam hinni. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, csodálatos 27 évet töltöttem a szakmában, s az pedig külön megtisztelő számomra, hogy ennyire szeretnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!