Hírek

2014.07.25. 11:11

Ki diákhitelből, ki munkából, ki a család támogatásából él az iskolás évek alatt

Egy nemrég készült felmérés szerint jelenlegi egyetemisták, főiskolások derűlátóak, kétharmaduk dolgozik a tanulás mellett, de a szülői háztól csak lassan válnak el.

Bajdó Bettina

Csütörtökön este 106 ezer fiatal várta a felsőoktatási ponthatárok kihirdetését. Azt még nem tudni, hogy közülük kik és milyen diákok lesznek. Egy bank viszont felmérést készített, a pályakezdők jóléti indexének adataiból, mely szerint a 19–25 éves korosztály 21 százaléka még tanul, többségük a felsőfokú oktatásban, 82 százalékuk államilag finanszírozott, a többiek költségtérítéses képzésben vesznek részt. Ami a szakokat illeti, a műszaki, a gazdasági, a bölcsészettudományi és informatikai szerepel az első négyben. A felsőoktatásba bejutni a mostani egyetemisták 42 százaléka szerint tehetséggel és szorgalommal nem nehéz, 26 százalék viszont azt mondja, hogy ezt elsősorban a pénz határozza meg, és csak a gazdagok gyerekei juthatnak be. A többiek (33 százalék) szerint már így is túl sokan vannak már az egyetemeken.

Bolla Júlia nem várja el, hogy csak a szülei tartsák el, az év során folyamatosan vállal diákmunkát. Fotó: Szendi Péter

A diákoknak csak egyharmada nem dolgozik, a többiek viszont alkalmanként vagy rendszeresen vállalnak munkát a tanulás mellett. 17 százalékuk felvett diákhitelt, és további hét tervezi ezt. A családtól kapott támogatással a mostani diákok 76 százaléka teljesen elégedett, vélhetően az ő családjaik is jelentősen hozzájárulnak az egyetemi évek költségeihez.

Továbbra is népszerű a mamahotel. Kollégiumban él az egyetemisták, főiskolások öt százaléka, valamilyen bérleményben 24 százalék, kilenc százalék rendelkezik saját lakással, a többi 62 százalék pedig szülők lakásában él. Azok közül, akik jelenleg a szüleikkel laknak, 16 százalék szeretne a lehető leghamarabb önálló háztartást. 72 százalék majd idővel elköltözne, de egyelőre nem tartja ezt olyan fontosnak, és van 12 százalék, aki deklaráltam nem is tervezi, hogy elköltözik.

Sokan külföldön is kipróbálnák ki magukat – áll a felmérésben. A mostani egyetemisták, főiskolások 92 százaléka mondja azt, hogy beszél idegen nyelvet, az aktív dolgozók között ez az arány már 62 százalék. Külföldi tanulást egy időre ötödük tervez, munkavállalásra a felük mondta ezt. Ezzel szemben az aktív dolgozó fiataloknak 28 százaléka veszi fontolóra a külföldi munkavállalás lehetőségét.

Szombathely városa is próbál segíteni a fiataloknak. A közgyűlés 2013 áprilisában döntött úgy, hogy létrehozza a „Szombathely visszavár" elnevezésű felsőoktatási tanulmányi ösztöndíjat a fiatalok javára. A város célja az, hogy az ország felsőoktatási intézményeiben tanuló szombathelyi fiatalok visszatérjenek, és itt, helyben vállaljanak munkát a hiányszakmákban. Idén gépész- és villamosmérnök, óvodapedagógus, nemzetiségi óvodapedagógus, tanító, háziorvos, gyógypedagógus, logopédus és mérnök-tanár szakon tanulók kaphatnak havi 50 ezer forint támogatást. A pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet majd benyújtani a polgármesteri hivatalban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!