Hírek

2014.08.06. 16:10

Víztócsán kell keresztülgázolni, hogy a szemetet a konténerbe rakják

Szombathely - A hét elejei eső nyomait már mindenütt elfújta a szél, ám a Dr. Szabolcs Zoltán utcai szemeteskonténerek körül még mindig nagy tócsa áll. A lakók szerint a Gyöngyös töltésén át szivárog a víz.

Simon Erzsébet

Nem az esőt okolják a Dr. Szabolcs Zoltán utca 10.-12. számú háztömb lakói, amiért napokkal a zuhék után sem tudnak száraz lábbal eljutni az utcai szemetes konténerekhez. Ha nincs égi áldás, víz akkor is van a kukák körül, csak kevesebb. Eső után még az épület előtti út közepéig is benyúlik a „tenger", így a házbeliek nem, vagy legföljebb gumicsizmában tudják megközelíteni a Gyöngyös töltésébe épített szemétgyűjtő öblöt. A négyemeletes társasházakban nincs szintenkénti szemétledobó, a konténerek az utcán állnak, oda vihetik – akár naponta – az összegyűlt háztartási hulladékot.

Kovács Ferenc a Dr. Szabolcs Zoltán utca 10. szám alatti társasházban lakik. Fotó: Unger Tamás, Kelemen Attila

Azt mondják a lakók, hogy tavaly is volt már szivárgás, ezt a vízügyesek meg is állapították. Néhány betonelemet eltávolítottak a szemétgyűjtő öböl oldaláról, hogy ki tudjon száradni a töltés. Ez azóta is abban az állapotában van. Ráadásul ezen a szakaszon a Gyöngyös medrét ki kellene kotorni, hogy ne gyűljön fel hamar a víz. Tavaly ősszel a GYSEV jelezte, hogy a kotrást elvégzi – mivel ők hasznosítják a Gyöngyös vizét –, ám ez elmaradt. A lakók nemcsak bosszankodnak a problémás szemétürítés miatt, hanem aggódnak is, hogy a töltés teljesen átázik, és a szivárgásnál egyszer csak teljesen megnyílik.

Megkérdeztük a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot, mikor remélhetnek megoldást panaszaikra a lakók. Hercsel Róbert, a szombathelyi szakaszmérnökség vezetője szerint azon a szakaszon a töltés átázása a magas vízszint miatt természetes, a betonlapok visszahelyezése a tervezett kotrási munkák befejezéséig nem indokolt. A szivárgás a betonlapok visszahelyezése esetén is folytatódna, sőt, a depóniában megnövekedne a víznyomás, ami műszaki szempontból sokkal rosszabb, mint a víz kivezetése.

A hét elején a víz szinte beterítette az utat. Régi a lakók problémája, szeretnék, ha mielőbb megoldás születne.

A szakaszmérnök azt mondja, a szivárgásról telefonon értesítették a GYSEV projektfelelősét. Jelezték neki, hogy a Vérellátó mögötti vízkivételi művüknél a duzzasztást csökkenteni kell, mert ezáltal a Szabolcs Zoltán utcai szakaszon is apadni fog a Gyöngyös vízszintje. Ez a művelet azonban csak fokozott figyelemmel történhet, nehogy a duzzasztó alatti mederszakaszra zúduljon le a megmozduló iszap. Hercsel Róbert szerint a szivárgás a meder kotrását követően normál vízállásnál megszűnik, de a probléma teljes körű megoldása csak akkor várható, ha az önkormányzat a depónia vízoldal felőli oldalán elvégzi a szükséges műszaki beavatkozásokat. A kotrási munkák megkezdésének akadálya pedig az – tette hozzá –, hogy a GYSEV e munka elvégzéséhez szükséges érvényes vízjogi engedélye lejárt.

Rázó László, a GYSEV Zrt. sajtószóvivője mindezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: az általuk technológiai célokra használt műcsatornában lerakódott hordalék eltávolítása szükségessé vált. A vasúttársaság a kötelezettségeinek eleget téve tavaly év végén megrendelte a mederkotrási munkálatokat, ezt azonban a szerződésben megbízott vállalkozó június végéig nem végezte el. A társaság ezért elállt a szerződéstől, és új pályázat nyomán ismét megrendeli a munkálatokat. Újból kérelmezték a vízjogi engedélyt is. A mederkotrási munkálatok azonban nem érintik a műcsatorna melletti töltést, amelynek állapotfelmérése és esetleges helyreállítása nem a vasúttársaság jogkörébe tartozik. A GYSEV és a vízügyi hatóság közös célja, hogy még a tél beállta előtt végezzék el a mederkotrást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!