Hírek

2014.08.05. 14:06

Önkormányzati választások 2014 - Megnevezték dr. Puskás Tivadar polgármester jövőbeli csapatát

Szombathely - Készen áll a Fidesz-KDNP az őszi önkormányzati választásokra - hangzott el a kormánypárt szombathelyi irodájában, egyúttal megnevezték dr. Puskás Tivadar polgármester jövőbeli csapatát is.

Cseszkó Tamás

Az 1. számú választókörzetben Koczka Tibor újságíró, a Szombathelyi Médiaközpont ügyvezetője méretteti meg magát. Harmincegy éve nős, három gyermek édesapja.

Illés Károly indul a 2. választókörzetben. A 41 éves közgazdász két gyermek édesapja, több önkormányzati projekt megvalósítását irányította már.

Továbbra is Rettegi Attilával állnak a rajthoz a 3. körzetben, harminc éve nős, három gyermekes édesapa, az Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskolai igazgatója.

A 4. körzetben ismét Horváth Csaba, 64 éves, nyugalmazott okleveles építőmérnök indul, felesége tanítónő.

Farkas Csaba száll ringbe az 5. választókörzetben. A két gyermekes mérnök a Szülőföld Könyvkiadó vezetőjeként számos könyvet jegyez, emellett több jótékonysági rendezvény szervezője és támogatója.

Dr. Szakács Dávid jogász a 6. választókörzetért kíván dolgozni. A 35 éves jogász nős, a Pénzügyi, Gazdasági és Jogi Bizottság elnöke.

A 7. választókörzet jelöltje Kántás Zoltán, mérnök-közgazdász, jelenleg a Fedett Uszoda és Termálfürdő vezetője.

A 8. számú körzetben Dr. Takátsné dr. Tenki Mária kíván újrázni. A harminckét éve praktizáló ügyvéd 2006. óta a belváros képviselője, 2010-től kulturális, társadalmi és külkapcsolatok tanácsnokaként is tevékenykedik.

Lendvai Ferenc a 9. választókörzetben szerzett mandátumot, most ismét indul. 40 éves, nős, felesége gyógypedagógus, két gyermeke van.

A 10. körzetben a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola igazgatójával, Sátory Károllyal számol a Fidesz. Sátory egy hagyományőrző egyesület vezetője is, több város rendezvény szervezőjeként ismert.

Mellkassebész-főorvos, dr. Kecskés László számít a 11. körzet lakóinak szavazatára, ő 30 éve vezeti a Markusovszky Kórház országos hírű Mellkassebészeti osztályát.

12. körzetben Ágh Ernő indul, aki negyvenegy éve dolgozik a vasútnál, így ismeri a szombathelyiek mindennapi problémáit. Tizennégy éve önkéntes civilként a Szent Quirinus Szalézi egyházközség elnöke.

Dr. Őri Imre, kémia-fizika szakos, nyugalmazott főiskolai docens lesz a jelölt a 13. körzetben, ő a Premontrei Gimnázium tanáraként vonult nyugdíjba.

A 14. körzetben ismét egy tapasztalt politikus száll ringbe, Sági József, magyar-történelem szakos középiskolai tanár, három gyermekes édesapa.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!