Hírek

2014.08.04. 16:05

2009-hez képest most 148-al több gyermeket tudnak felvenni a szombathelyi intézményekbe

Szombathely - 2009 óta 148 férőhellyel bővültek a szombathelyi bölcsődék. Vannak még betöltetlen helyek, ám a kisebb bölcsődékbe már nem tudnak gyerekeket felvenni.

Farkas Eszter

– Szombathelyen összesen hét bölcsőde működik, ezekben 538 gyermeket tudunk jelenleg gondozni – mondta el érdeklődésünkre Pósfainé Sebestyén Bianka, a szombathelyi Egyesített Bölcsődék Intézmény vezetője.

– 2009 óta tehát 148 férőhellyel bővültünk, amelynek több oka is van. Egy pályázatnak köszönhetően több mint negyven férőhellyel tudtuk bővíteni két bölcsődénket. Ehhez fejlesztések is társultak. Emellett 2010 -ben volt egy jogszabályi változás, amely konstatálta azt, hogy országos szinten kevés a bölcsődei férőhely. Ekkor egy olyan változás lépett életbe, hogy a korábban meghatározott 10 fős csoportokat 12 illetve 14 fős csoportokra kellett bővíteni. Ez jelentős férőhelybővülést jelentett a város bölcsődéiben, bár ezzel együtt sem a személyi sem a tárgyi feltételekben nem történt változás – emelte ki az intézményvezető.

EBI Bölcsőde, Nagy Szabolcs, Rózsa Tímea, Szíjj Bianka, Szoboszlai Attiláné Rita. Fotó: Unger Tamás

A hét bölcsődénk összesen 42 csoporttal működik jelenleg. Ezek közül vannak kisebb és nagyobb létszámot befogadó intézmények is. A bölcsődék nincsenek körzetekre felosztva, mint az óvodák. Az általános probléma az szokott lenni, hogy a kisebb bölcsődéink hamarabb megtelnek, például a Kuckó és Csicsergő bölcsődében már minden férőhely foglalt a következő nevelési évre.

A nagyobbakba, mint például a Váci utcai, még tudunk gyerekeket fogadni. A problémát az szokta jelenteni, hogy a szülők szeretnék a lakhelyükhöz legközelebbi intézménybe vinni gyermeküket, de ott már nincs szabad férőhely – fejtette ki az intézményvezető, aki azt is hozzátette: egyre népszerűbbek a városban a családi napközik is. – Intézményünk két családi napközit működtet. A szülők azért szeretik ezt a megoldást, mert épp úgy mint a bölcsődében, már 20 hónapos kortól hozhatják a csöppségeket, ám rugalmasabb nyitva tartással állunk az anyukák és apukák rendelkezésére – emelte ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!