2014.09.09. 18:30
Gyurcsány Ferenc fórumot tartott Szombathelyen
Szombathely – „Meg kell repeszteni az önkény szilárd burkát, ehhez pedig baloldali együttműködés kell”, mondta Gyurcsány Ferenc kedden este a Tóvendéglőben: a nagyterem megtelt, több mint kétszázan voltak kíváncsiak a DK elnökére.
A közönség felállva, nagy tapssal fogadta Gyurcsány Ferencet, aki kedd este a Tóvendéglő nagytermében – a DK jelöltjeivel a háta mögött, dr. Ipkovich Györggyel, a szombathelyi baloldali civil összefogás polgármesterjelöltjével a közönség soraiban – azzal indított, hogy „Szombathely sokszínű polgárváros, ami azt jelenti, hogy itt nem alattvalók élnek: önökön múlik, hogy továbbviszik-e Savaria hagyományait: Szombathely olyan, amilyenné a szombathelyiek teszik. Nem kétséges: polgártársainkat ellenállásra hívjuk az orbáni önkénnyel szemben." A gyújtó, lelkesítő hang végig megmaradt.
Gyurcsány Ferenc körülbelül egyórás előadásában hangoztatta: a változás alapja a választási lehetőség: „Mindig van választás. Én a tisztesség útját javaslom." Az októberi önkormányzati választás pedig véleménye szerint nem pusztán arról szól, hogy „lesz-e parkolási díj a városban, hanem sokkal többről: arról, hogy néhány helyen visszaszorítható-e az önkény: üzenjük ennek a kormánynak, hogy mi egy másik Magyarországban hiszünk.
A polgári, európai liberális Magyarországban, a köztársaságban." Gyurcsány Ferenc szólt arról is, hogy szervezeti értelemben ma két párt nevezhető országosnak a baloldalon, ez pedig az MSZP és a két éve létrehozott DK, amely – az MSZP-hez hasonlóan – várhatóan az ország összes körzetében képes volt listát állítani az önkormányzati választásokra. Gyurcsány Ferenc pozitív példaként említette Szombathelyt, ahol „a pártérdeken felülkerekedett a város érdeke", és valamennyi baloldali szerveződés dr. Ipkovich György mögé állt. A baloldali egység távlatos megteremtése viszont szerinte lassú, hosszú folyamat lesz Magyarországon, ezért van szükség folyamatos ellenállásra. Úgy búcsúzott: „Harcra föl, Szombathely!"