Hírek

2014.10.16. 17:55

Átadták az idei megyei Primákat

Szombathely – Ha október, akkor Príma-díj átadó gála. A 2014. évi jubileumi, 10. gálát csütörtökön tartották a színházban.

Némethy Mária

A hagyományoknak megfelelően Vas megye himnuszával kezdődött csütörtökön délután a 2014-es Prima-díj átadó ünnepség a Weöres Sándor Színházban, ahol a színházat megtöltő közönség soraiban ott ültek a 10. jubileumra külön meghívott korábbi Prima-díjasok és jelöltek, a megye és a város vezetői, az idei jelöltek, rokonaik, barátaik és munkatársaik. A jubileumról Szőnye József, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) Vas megyei elnöke beszélt, aki ott bábáskodott a díj megyei megalapításánál, s nagyon sokat tett érte az évek során. A jubileum kapcsán köszönetét fejezte ki az ötlet-adó Demján Sándornak, a segítőknek, a támogatást nyújtó vállalkozóknak, majd fontos bejelentést tett: a jövő évtől lesz megyénkben Junior Prima-díj is.

Csatlakozott hozzá köszöntőjében Harangozó Bertalan kormánymegbízott, aki először a díj jelentőségéről szólt, majd így folytatta:

– Mecénások nélkül a kultúra kimagasló kincseinek nagy része nem született volna meg.



A hagyományoktól eltérően először a közönségdíjat adták át a gálán. Mivel az esemény fő médiatámogatója kezdetektől fogva – más lapoknak is mintául szolgálva – a Vas Népe, így az idén is lapunk olvasói szavazhattak arra, kié legyen ez a Prima-díj.

– Kilenc kitűnő jelöl közül lehetett választani és a vaol.hu-n szavazni, ezt több ezren tették meg két hét alatt. Az első három helyezett között nagyon szoros verseny alakult ki – hallottuk Halmágyi Miklóstól, a Vas Népe lapigazgató főszerkesztőjétől. A közönségdíjasnak, Bedics Sándor szentgotthárdi középiskolai tanárnak a díj hagyományainak megfelelően az idén is dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere adta át a díjat, ő gondoskodott a jutalmazásáról is. A polgármester azt mondta:

– Óriási nagy dolog már jelöltnek lenni is, mert az erkölcsi értéke nagy a díjnak, ám a közönségdíjas népszerű ember is.



Házigazdaként Jordán Tamás, a színház igazgatója köszöntötte a gála résztvevőit.

A különféle kategóriák közül először a tudomány és oktatás jelöltjeiről készült portréfilmet láthattuk a Szombathelyi Tv jóvoltából. Ebben a kategóriában a Prima-díjat dr. Borovics Attila erdőmérnök kapta, jelölt volt még Bedics Sándor tanár és dr. de Jonge Tamás orvos. A sport kategória következett. A három jelölt közül megyénk büszkesége, Pars Krisztián kalapácsvető kapta meg a 2014-es Prima-díjat, jelölt volt még Karner Péter birkózó és Vörös Csaba labdarúgó. A kultúra kategóriában a kertkultúrát képviselő Theisz Károly dísznövénykertész vehette át az idei Prima-díjat, jelölt volt még lapunk újságírója, Ölbei Lívia és Vincze Csaba táncos-koreográfus.

Az idén kivételesen jubileumi Prima-díjat is átadtak. Dr. Lovassy Tamás, a VOSZ Elnökségének főkoordinátora ezt a kőszegi Pócza Zoltánnak adta át, aki kezdetektől segíti, szervezi a vasi gálát.

A díjazottak mind megköszönték az elismerést. Őket nemcsak a szervezők, a vállalkozók, hanem kollégák és a díj támogatói is köszöntötték a színpadon.

Hagyományosan a Prima-gálán jelentik be, kit jelöltek az év megyei vállalkozója díjra. Az idén várhatóan Régváriné Nagy Andrea lesz az év fodrásza, dr. Árva Pál az év bortermelője, Buti Károly az év pálinkafőzője és Németh Róbert az év kábelszolgáltatója. Az év vállalkozója díjra ifj. Derdák Gusztáv asztalos mestert és Csukovics Imre festőmestert jelölték, várhatóan Magyar Gazdaságért Díjban részesül megyénkből Rácz István ügyvezető és Szárnyas János ügyvezető.

A nívós műsorban hallhattuk a szentgotthárdi Szűcs Bálintot trombitálni, a kőszegi Kovács Nikolett szavalt, a West Side táncolt, fellépett a Soltis Lajos Színházból B. Péter Pál.

A gálán a zárszót Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke mondta volna, de ismeretlen okból azon nem jelent meg, így Szőnye József köszönte meg neki 10 éves fáradozását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!