Hírek

2014.10.09. 15:43

Disznótoros finomságok könyve

Körkép – Disznótoros ételek receptjeit tartalmazza a Pannon Lapok Társasága napokban megjelent, tizenkettedik szakácskönyve.

Tersztyánszky Krisztina

Ahogy a sorozat korábbi köteteit, úgy ezt is Olvasóink kedvenc receptjeiből válogatták a szerkesztők. A beküldők között ezúttal, érhető módon, magasabb volt a férfiak aránya. Csütörtök délután szerkesztőségünkben láttuk vendégül azokat, akik időt tudtak szakítani egy kis beszélgetésre. Kiderült, egyáltalán nem a levegőbe beszéltek, amikor receptjeiket megfogalmazták. Szinte kivétel nélkül valamennyien ragaszkodnak még az évenkénti disznóvágás hagyományához, ami jóval többet jelent, mint az éléskamra feltöltését. A disznótor a magyar ember számára egy ünnep, egy közösségi élmény. Egy kapocs, amely összehozza a rég látott rokonokat, barátokat. No és persze a lehető legjobb alkalom a finom ételek és italok fogyasztására.

Akik eljöttek, szerkesztőségünkben kapták kézhez a szakácskönyvet. A képen Bolla Lászlóné,. Horváth Gézáné, Tömböly Dénesné, Grédlics Istvánné, Mehlhoffer Tamás, a Vas Népe digitális főszerkesztője, Fendrik Ernőné, Lakner Bettina, Piri Tamásné, Varga Lászlóné, Penczné Sali Krisztina. Fotó: Zergi Borbála

Amikor keményebbre fordul az idő, akkor érkezik el az ideje a disznóvágásnak. Tapasztalatlanabb olvasóink addigra felkészülhetnek ötletekkel, hiszen legújabb receptgyűjteményünk témája a disznótor.  A dédi, a nagymama neve csütörtökön különösen gyakran hangzott el a receptküldőkkel folytatott beszélgetés során. Azt, hogy a sáros udvaron visító jószág hogyan lényegül át a legfinomabb falatokká, szinte minden családban a felmenők tanítják meg az utódoknak. Ezért is más és más az íze mindenhol a kolbásznak, a toroskáposztának. Régen, amikor még nem volt fagyasztóláda, a húsokat lesütve, zsír alá rétegezve tárolták el – mesélték az asszonyok. Minden réteg után várni kellett a zsír dermedésére, hogy a húsdarabok ne érjenek egymáshoz. Nagyanyáink konzervje a „vindőben", ha hűvösön tartották, akár egy éven át is elállt. Aztán a nyári munkák idején, a káposztához csak előszedték gyorsan, és már ehették is. Szerkesztőségünkben alig tucatnyi háziasszony igazi disznótori hangulatot idézett fel.

Grédlics Istvánné és Fendrik Ernőné. Ami előttük látható, az is disznóból készült: hájas krémes. Fotó: Zergi Borbála

– A kezdéshez nélkülözhetetlen a fogópálinka – bizonygatta Piri Tamásné, aki Püspökmolnáriból érkezett. – Annál is inkább, mivel az állat lefogása a férfiak dolga. Be van osztva, ki, hol fogja. A műveletet már jókor reggel, sötétben el kell kezdeni. Ha mire kivilágosodik, meg van pörzsölve a disznó, akkor jól állunk.

A vér felfogása már az asszonynép dolga. Van, aki sütve, hagymásan rögtön megkóstolja, de ha előbb nem, a hurkához szükség lesz rá.  – Amikor először kellett vért felvennem, elfutottam az undortól – kuncog a szemenyei Varga Lászlóné, Irma. – Egy idősebb néni tanított meg, hogy kézzel kavargatni kell, meg ne csomósodjon.

Megoszlanak a vélemények. Fendrikné Ilona sóra ereszti rá a disznóvért, Bolláné, Irénke turmixgépet visz ki és azzal forgatja. Az egyes munkafázisokról a továbbiakban is másképp vélekednek vendégeink, ám amikor megkérdezem: egészségtelen-e a disznóhús evése, egyöntetűen rázza a fejét mindegyikük. Mértékkel kell fogyasztani, le kell mozogni a kalóriákat, hangzanak a jó tanácsok. No meg: egy jó céklasaláta, ecetes paprika mindenképpen kell a nehéz húsételek mellé.

A háziasszonyok a zsírfogyasztás mellett is nyomós érveket hoznak fel. Szívesebben fogyasztják a méreggel permetezett napraforgó olajánál, azt meg végképp senki sem tagadhatja, hogy egy jó túrós csusza vagy lecsó elképzelhetetlen olajon készítve. Penczné Sali Krisztina szentgotthárdi olvasónk elmondja: óvodás korú gyermekei csak akkor eszik meg a sóskát, ha szalonna kisült zsírján indítja, és ezt teszi a levesekkel is. Omlósabb lesz a pite, a zserbó, ha zsírral gyúrjuk.

Sorra kerülnek a belsőségek, a hurka meg a kolbász töltése, és külön napirendi pont a töpörtyű (csöröge, töpörcő), melynek zsírjához tejet kell adni. Meglep, hogy valamennyiük udvarának tartozéka egy füstölő is, Krisztina férje például egy vaskályhából és egy hordóból barkácsolt össze egy hatékony szerkezetet. Mert csak az az igazi, ami otthon készül.

Ha kedvet kaptak, további fortélyokért és receptekért lapozzák fel a Disznótoros ételek könyvét!

ÍGY KÉSZÜL A SZÉP ÉS JÓ KOCSONYA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!