Hírek

2014.10.16. 15:14

Mit egyen a gyerek? Három gyermeket nevel 76 ezer forintból

Egyházasrádóc – Segítségre van szüksége egy családnak: 700 ezer forint tartásdíjjal tartozik az apuka, és mégis talál kiskapukat, hogy elkerülje a fizetést.

Lisztmayer Zsófia

Januárban számoltunk be az egyházasrádóci anyáról, aki egyedül neveli három gyermekét, a tartásdíjra azonban néha hónapokat kell várnia. Kiss Mónika elmondta: ha már ételt sem tud venni, akkor a nővére szokott segíteni. – Bevásárol nekünk vagy pénzt kapunk tőle. Nem tudok munkát vállalni, mert édesanyánk a súlyos betegségén kívül mélyvénás trombózist kapott nemrég, így őt is ápolnom kell.


A családnak havonta körülbelül 76 ezer forint a jövedelme, ebből nem sok marad, hiszen ki kell fizetni a több mint 50 ezer forintos lakáshitelt, a tartozások részleteit és a rezsit is. Az önkormányzat évente kétszer ad 20 ezer forintos átmeneti segélyt, az egyik alkalmat már ki kellett használnia a családnak, a következő támogatásból Mónika a karácsonyt szeretné szebbé tenni a gyermekek számára. A legkisebb gyermek még csak óvodás, de egyáltalán nem tartják a kapcsolatot az apukával, hiszen nem látogatja őket. – Szerencsére nem viseli meg annyira a gyerekeket, a kisebbik egyáltalán nem emlékszik rá, a többiek pedig már nem is igényelnék a társaságát – tette hozzá Mónika.



Ha a tartásdíj fizetésére kötelezett személy fél éven belül legalább egyszer utal valamennyi pénzt, attól kezdve nem indítható eljárás vagy végrehajtás ellene. – Nem igazán értem ezt az egészet, arra nem gondolnak, hogy mit esznek a gyerekek azokban a hónapokban, amikor egyáltalán nem érkezik tartásdíj? Ha a gyerek nem eszik rendesen, akkor engem von felelősségre a gyámhatóság, az apjuk ellen pedig semmit sem lehet tenni, mert a rendőrségi nyomozás szerint önhibáján kívül nem fizet tartásdíjat.

Már több mint 700 ezer forint tartásdíjjal tartozik az apa, még úgy is, hogy az elmúlt öt hónapban bejelentett munkahelye volt és ezért a munkáltató minden hónapban elutalta a tartásdíj egy részét. Ez a munkahely azonban már megszűnt, úgyhogy megint bizonytalan lett a helyzet. Mónika és a gyermekek bármilyen segítséget szívesen fogadnak: – Semmilyen felajánlást nem utasítunk vissza, mert szükségünk van rá. A tél közeledtével bakancsokat kell vennem a gyerekeknek, most erre spórolok.

Az üggyel kapcsolatban megkérdeztük az Igazságügyi Szolgálat Vas megyei vezetőjét, azonban kérdéseinkre nem kaptunk választ lapzártáig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!