Hírek

2014.11.13. 09:20

A rászorulók pártfogóit ünnepelték

Szombathely - A Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége 1997-től minden év november 12-én ünnepli a szociális szférában dolgozók napját.

Dr. Huszár Lilla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság igazgatója köszöntőjében elmondta: e rendezvény lényege az, hogy elismerjék a háttérben dolgozó szociális munkásokat, azokat, akik nap mint nap az elesettekért küzdenek és a rászorulókat segítik. A szociális munkások áldozatos munkája sok esetben életet menthet. Dr. Puskás Tivadar polgármester szerint ennek a hivatásnak a betöltéséhez olyan emberek kellenek, akik életüket áldozzák arra, hogy másokon segítsenek.

Fotók: Médiaközpont

Az ünnepségen elhangzott az is, hogy a szociális munkatársak mindennapi tevékenységéről, áldozatos munkájáról méltatlanul kevés szó esik. A Vas Megyei Kormányhivatal igazgatója, Popovicsné dr. Tisza Edit úgy fogalmazott, hogy a szociális munkatársak szeretettel, törődéssel ajándékozzák meg a rászorulókat, példát mutatva ezzel embertársaiknak. Gyermekek, időskorúak, pszichiátriai és szenvedélybetegek, fogyatékkal élők gondozását végző szakemberek hivatástudatát méltatták a díjátadók.

A megyei szociális és gyermekvédelmi szakellátásban tevékenykedők közül kiemelkedő munkájukért ezúttal tizenhárman vehettek át elismerést. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz tartozó Vas megyei intézményekben szociális és a gyermekvédelem területen nyújtott odaadó, példamutató és kiváló szakmai munkájukért elismerésben részesültek: Szabóné Fodor Judit (Ernuszt Kelemen Gyermekvédelmi Intézmény), Némethné Eredics Magdolna (Vas Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, Gyermekotthon és Általános Iskola), Szépné Jakosa Mónika (Vas Megyei Szakosított Otthon Ivánc), Biróné Kiss Andrea (Vas Megyei Idősek Otthona Táplánszentkereszt), Papp Józsefné (Vas Megyei Idősek Otthona és Gondozóháza Vasvár), Kovácsné Németh Edit (Vas Megyei Idősek Otthona Hegyfalu), Hütter Ildikó (Vas Megyei Pszichiátriai Betegek Otthona Sajtoskál), Németh Gyuláné (Értelmi Fogyatékosok Otthona Csákánydoroszló), Németh Imréné (Pszichiátria Betegek Otthona Szentgotthárd), Kuglics Józsefné (Vas Megyei Időskorúak Szociális Intézete Acsád), Tóthné Fliegler Andrea (Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet Szombathely), Nagy Károlyné és Reiber Lajosné (Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Vas Megyei Kirendeltsége).

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatójának dicséretében részesült Németh Renáta pénzügyi ügyintéző (SZGYF Vas Megyei Kirendeltség), Pados Zsolt igazgató (Vas Megyei TEGYESZÁ) főigazgatói elismerő oklevelet vehetett át, Fekete Árpád igazgató (Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet) pedig főigazgatói dicsérő oklevelet kapott.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elismerését Horváthné Dombai Margit (Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet Szombathely) és Molnár Gáborné (Vas Megyei Idősek Otthona Hegyfalu) vehette át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!