Hírek

2014.11.10. 15:03

Készülődés a Szent Márton-évre

Szombathely – A szombathelyi Szent Márton-templomban vasárnap tartott szentmisén nyitotta meg a Szent Márton Jubileumi Évre felkészítő időszakot dr. Veres András megyéspüspök.

Farkas Eszter

A Szent Márton-templom, amely területen a legenda szerint Márton meglátta a napvilágot, adott otthont a felkészítő évnyitó szentmiséjének. A szent ereklyéjét is kiállították, a külön az erre a célra készített díszes tartóban.

– Szükség van napjainkban arra, hogy az emberek együtt érzők legyenek egymás iránt – mondta szentbeszédében Veres András megyéspüspök, aki hozzátette: Szent Márton ebben is példát mutat mindenki számára. Ez az együttérzés jelenti, hogy osztozunk embertársunk örömében és szenvedésében is. Az együttérzés hiánya, a közömbösség tönkreteheti egyéni és közösségi életünket egyaránt. A compassio egyben a szeretetre is utal. Mert ha felismertük Isten irántunk való szeretetét, akkor képesek leszünk Jézus tanítását elfogadni, hogy ő van minden embertársunkban és tanuljuk meg őt szeretni akkor is, ha időnként hatalmas próbatételt jelent szeretni a másikat, hangsúlyozta a főpásztor. A szentmisét körmenet követte, majd visszatérve a templomba a jelenlévők imát mondtak Szent Márton ereklyéje előtt Veres András megyéspüspök vezetésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!