Hírek

2014.12.31. 15:28

24 órás szolgálatban - mentőkkel és közterület-felügyelőkkel koccintott a polgármester

A Szombathelyi Közterület-felügyelet és az Országos Mentőszolgálat Nyugat-Dunántúli Regionális Mentőszervezet dolgozóit köszöntötte az újév alkalmából Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere.

Médiaközpont

Fotók: Médiaközpont

„Köszönet azoknak, akiknek munkával teltek az ünnepek is, akik éjjel-nappal szolgálatban voltak, hogy mi biztonságban érezhessük magunkat” – mondta Puskás Tivadar szilveszter délelőtt a Szombathelyi Közterület-felügyelet székházában. 2014. január elseje óta itt működik az az irányító központ, amely a nap huszonnégy órájában nyomon követi a köztéri kamerákat. Szükség esetén nappal egy, éjszaka pedig két percen belül a helyszínre indul egy közterület-felügyelő és egy rendőr, az operátor pedig a mikrofonon keresztül rá is tud szólni az elkövetőre. „A rendszer egész évben zökkenőmentesen üzemelt, számos bűncselekményt sikerült ennek köszönhetően felderíteni” – mondta Varsányi Péter igazgató. Hozzátette: az egész napos felügyelet miatt megváltozott a dolgozóik munkabeosztása, de ez sem jelent gondot. A polgármester köszöntőjében kitért arra is, hogy 2014-ben százmillió forintot fordított az önkormányzat közterület-felügyeletre, ehhez további 13 millió forintnyi pályázati forrás érkezett. Ennek köszönhetően sikerült megvalósítani a technikai fejlesztéseket is.

Puskás Tivadar a mentőszolgálat munkatársait is meglátogatta az év utolsó napján. „Teljes kapacitással dolgozunk, de szerencsére kiemelkedő esemény, nagy baj eddig kevés történt. Külön öröm, hogy idén karácsonykor befejezett öngyilkosság sem történt. Úgy tűnik, az idén mindenki stabilabb lelkiállapotban töltötte az ünnepeket” – mondta el érdeklődésünkre Köcse Tamás vezető mentőtiszt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!