Hírek

2015.02.25. 08:20

Nyugdíj-boom a szombathelyi óvodákban? - Az oktatási és szociális bizottság is keresi a megoldást

Ma sem múlhat el nap bizottsági ülés nélkül. Kedden a Jogi és Társadalmi Kapcsolatok bizottságának üléséről jelentkeztünk élőben, ma pedig összeült az Oktatási és Szociális Bizottság. Mi is itt vagyunk, figyelünk, és percről percre tájékoztatjuk önöket a legfrissebb fejleményekről.

Cseszkó Tamás

9:03
Rettegi Attila: Takarékos költségvetés lesz

Rettegi Attila elnököl ma, kezdődik az ülés. Megszavazzák, hogy a jegyzőkönyvet majd Ágh Ernő (Fidesz-KDNP) hitelesíti majd. Először a költségvetést tárgyalják. - Takarékos költségvetés lesz, a ciklus elején a tervezés, az előtakarékosság a vezérelv - mondja felvezetőként Rettegi Attila, hozzátéve, hogy a működési bevételek és kiadások egyenlege pluszos, így van lehetőség átcsoportosítani a fejlesztésekre. Szól arról is, hogy korábban ha hiány volt, hitelt kellett felvenni, most viszont a város maga tudja kitakarékoskodni a forrásokat. Rettegi azt mondja a takarékosság a szociális és kis mértékben az oktatási területet is érinti. Előbbit azért, mert az állam csak azon települések segélyezési programját támogatja, amelyek rossz helyzetben vannak, Szombathely viszont nem ilyen.


9:21
A költségvetés kérdőjelei

Czeglédy Csaba (Éljen!-MSZP-DK-Együtt) arra kíváncsi,

- tájékozódtak-e arról, hogy a szociális intézményeknek mit jelent a 80 millió forintos elvonás tavalyhoz képest?

- a Savaria Szimfonikus Zenekarnál felhalmozódott 153 millió forintos adóssággal kapcsolatban mi a terv, hiszen ezeket lassan el kell kezdeni kifizetni?

- találtak-e már önkormányzati biztost az intézményhez?

- hány felújításra érdemes lakás van, hiszen jelenleg is 50-60 krízishelyzetben lévő lakásigénylő van. Plusz 50 millió forintot javasol, hiszen szerinte ha nem kezdődnek meg a felújítások, egy évet is csúszhat a probléma megoldása?

Válaszok:

- A Pálos Károly Családsegítő és Szociális Intézet vezetői úgy nyilatkoztak, hogy tudják kezelni az elvonást, ami szerinte nagyon dicséretes.  (Rettegi Attila)

- A korábban elhatározott bérlakásprogram pénzügyi fedezete benne van a költségvetésben. Az idei költségvetés 40 millió forintot tartalmaz, ezek a lakások április végére el is készülnek majd.  (Rettegi Attila)

Rettegi Attila arról is szól, hogy amennyiben érkeznek az önkormányzathoz pénzmaradvány elszámolások, akkor további együttgondolkodásra van lehetőség.

Stéger Gábor, a közgazdasági osztály vezetője elmondja, nem volt jelentkező a szimfonikus zenekar önkormányzati biztosának. -Április 1-től feláll a GESZ, ők végzik a zenekar gazdasági tevékenységeit, de ez nem pótolja a biztos személyét, az ő feladata lesz a költségvetési konszolidációs terv igazolása. A biztos vizsgálni fogja a számlák valódiságát, így nem vagyok benne biztos, hogy 2015-ben ezeket a felhalmozott számlákat kifizetik - fogalmaz az osztályvezető.

9:25
70 millió forint pályázati forrást nyert a Savaria Rehab-team

Koczka Tibor jelzi, ez a költségvetés pillanatnyi helyzetet mutat, biztos bevételekre épít, és erre építik a jövőt. - Hozzám sem érkezett olyan irányú jelzés, hogy ne tudná megoldani az idei év költségvetését, ezért úgy érzem, működni fog -mondta az alpolgármester. Szerinte is várhatók még plusz bevételek, ennek bizonyítéka, hogy kedden a Savaria Rehab-team 70 millió forintot nyert, amiből munkát tudnak biztosítani 30 hajléktalannak, új fűnyírókat tudnak vásárolni, és ipari mosodát is létesítenek majd.



9:35

Mi volt a feljelentés tárgya?

Czeglédy Csaba fülét megüti a nyomozás a számlák eredetisége miatt. Kérdezi, hogy milyen gyanúval tett a polgármester feljelentést. - Eddig nem merült fel a számlák valódisága. Szerinte ha nincs biztos, az önkormányzati dolgozók ellenőrizhetnék a számlák valódiságát. - Most úgy csinálunk, mintha ez a 150 millió forintos adósság nem is létezne -mondja a frakcióvezető. Stéger Gábor válaszában elmondja, azért nem automatikusan fizetik ki a számlákat, mivel meg kell vizsgálni, volt-e megrendelő, szerződés, teljesítési igazolás, stb.

Czeglédy újabb próbát tesz a bérlakás felújítás projekt kiegészítését illetően, szerinte az iparűzési adóbevétel alultervezett, így ott érdemes lenne plusz 40 millió forinttal tervezni.

10:04 Két évig is elhúzódhat a zenekar átvilágítása

Molnár Miklós alpolgármester meglepő, de szerinte igaz állítást közöl: A szombathelyi gazdaságnövekedés legfőbb oka a munkaerőhiány. Úgy látja, a gazdaságfejlesztési pályázatokat is ezen programra kell építeni. Molnár is beszél a szimfonikus zenekar ügyéről, mint mondta, a biztosnak kell megállapítania, hogy milyen kötelezettségek terhelik a várost. Czeglédy Csaba és Molnár Miklós is egyetértenek abban, nem jó, hogy az egyébként számos feladatot elvégző könyvvizsgáló közül egy sem vállalta a zenekar átvilágítását. Nyolc ilyen szakembert kértek fel, mindenki nemet mondott, de Molnár Miklós szerint van vészforgatókönyv is. Az alpolgármester úgy látja, nem egy-két hónapos feladatról van szó, hanem akár két évig is elhúzódhat az ügy.

10:24 Szociális program

A Szent Márton Köpenye szociális program ezen bizottság ülésén is előkerül. Sátory Károly (Fidesz-KDNP) fontos témára hívja fel a figyelmet, sokan gondozzák otthon hozzátartozóiakat, ám ha ügyeket szeretnének intézni, egy-két napra elmenni, nem tudják elhelyezni a rokonaikat. Czeglédy Csaba a segélyezés kapcsán javasolja, hogy azok esetében, akik tartozásokat halmoznak fel, és segélyben részesülnek, egyfajta gondnok segítené őket, hogy mire költsék el a pénzüket. - Sok esetben a gyermekek veszélyeztetettek a szülők magatartása miatt - mondja a képviselő. A szociális osztály vezetője viszont azt mondja, hogy ezek részben már működnek, többek között a szociális szállások lakóinak esetében.

11:05 Kevés óvónő van Szombathelyen

Az elmúlt percekben az óvodapedagógusok hiányáról értekeztek a képviselők. Czeglédy Csaba kiemelte, hogy a város nem tud Ausztriával versenyezni a bérezést illetően, Koczka Tibor pedig arról beszél, hogy százzal kevesebb gyermeket íratnak be az óvodákba a korábbi évekhez képest. Megállapodnak, hogy kérnek friss adatokat a Benedek Elek Óvónőképzőtől.


11:15 Drogoztak a társasház folyosóján?

A Paragvári utca 86-ban eddig biztonsági őr vigyázott a rendre a nap huszonnégy órájában. Kopcsándi József a körzet képviselője javasolja, hogy továbbra is tartsák fent a rendszert, a békés többség védelmének érdekében. Állítólag a kezdeti sikerek után ellaposodott a szolgálat hatékonysága. Kopcsándi a dr. Szabolcs Zoltán utcai épületet is említi, ott is komoly problémák vannak. Czeglédy Csaba nehezményezi, hogy január 1. óta már nem működik a szolgálat, mivel lejárt a szerződés. - Én megértem, hogy már nem tartanak igényt Szakály Gábor és Baranyai Tibor szolgálataira, de ettől függetlenül folytatni kellene a szolgálat munkáját - fogalmazott a frakcióvezető. Szerinte a szolgáltatás csökkenése okozta a problémát, fontos lenne a munkatársak képzése. - Ha magára hagyjuk a házat, nem vagyunk tisztában az ottani helyzettel - húzta alá.

Czeglédy Csaba összefoglalja az anomáliákat, szerinte a biztonsági őrök néha túlmozgásosak voltak, ha már valahol hangosabban szólt a zene, bekopogtattak. Ugyanakkor a frakcióvezető azt is kiemeli, hogy amíg nem működött a védelem, a folyosón drogoztak emberek a gyerekek előtt, emiatt is fontos lenne, hogy folytatódjon a program.

11:37 Molnár a rendőrségre bízná az ügy megoldását

Molnár Miklós szerint nem kellene öt család miatt tíz millió forintokat költeni, ráadásul a biztonsági őrnek nincs intézkedési joga. Szerinte jobb lenne inkább a rendőrségnek forrásokat biztosítani. - Jelenjen meg naponta legalább nyolcszor a rendőr és ha kell, intézkedjen is - mondja az alpolgármester, hozzátéve, hogy csupán őrzésvédelemmel nem tudják megoldani ezen ügyet.

11:54 Egymásnak ment Koczka Tibor és Czeglédy Csaba

Sárközi Csaba (Jobbik) szintén rendőrségi ügynek tartja a különböző bűncselekmények elkövetését. - Amiről pedig nem hallottam, az a szankció, igenis legyenek következményei azoknak, akik nem képesek az együttélésre - fogalmazott.

És lezajlott az első komolyabb politikai csörte is. Czeglédy Csaba azt mondta, Koczka Tiborral szívesen beköltözne a Paragvári 86-ba egy napra. - Én bírnám, ön nem biztos. Az alpolgármester erre válaszolt: Eddig nem mentünk le a politikai viták szintjére, ezért is érdekes, hogy az adócsalásért jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Czeglédy Csaba kritizálja a bizottság korábbi elnökét. Ráadásul sokkal többet bírok, mint ön, majd ha három óra alatt futja le a maratont, akkor esetleg számon kérhet - fogalmaz Koczka Tibor. - Azt ne mérjük össze, hogy melyikünké a nagyobb? - kérdezi Czeglédy Csaba.

12:19 Beteltek a bölcsődék

Vita és hozzászólások nélkül fogadták el a különböző szociális intézmények beszámolóit. Pósfainé Sebestyén Bianka, a Szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézmény és Családi napközi vezetője elmondta, egyre nagyobb az igény a bölcsődei ellátásra, jelenleg már nem is tudnak fogadni új gyermekeket. Tájmel Andrea, a Pro Savaria delegáltja gratulált az intézményvezetőnek, amiért színvonalas beszámolót készítettek, egyúttal kérdezi, hogy hány családi napközire lenne még szükség a városban. - Egy családi napközi maximum hét létszámmal működhet - válaszol Sebestyén Bianka, hozzátéve, hogy jelenleg kettő új napközit javasolnának, de ez a szám alultervezett, melynek elsősorban az az oka, hogy a szakmai színvonal megmaradjon.

12:29 Kelemen Krisztián a Napsugár Óvodáért lobbizik

Kelemen Krisztián az ülés végén örömteli hírről számol be, a Napsugár óvoda a jótékonysági SZM bálon 800.000 forintot gyűjtött össze, az a céljuk, hogy egy új játszóteret tudjanak építeni az óvoda udvarán. A szülők most azt kérik a bizottságtól, hogy az Oktatási Bizottság 10 milliós keretéből 200.000 Ft-tal támogassák a beruházást. Rettegi Attila azt mondja, a Gazdasági bizottság karbantartási, vagy felújítási keretéből kellene finanszírozni a kiadást. És véget ért a nyílt ülés, így köszönjük a figyelmüket, búcsúzunk, délután az Egészségügyi Bizottság üléséről tudósítunk.

 

 

Az ülés összefoglalva:

Nyugdíj-boom a szombathelyi óvodákban?  - Az oktatási és szociális bizottság is keresi a megoldást

Szombathely (szmk) - Egy órán át vitáztak a költségvetésen, elfogadták a Szent Márton Köpenye Szociális Programot, szóba került az óvodák műszaki állapota, az óvónők létszáma, és intézményi beszámolókat is meghallgattak az oktatási és szociális bizottság szerdai ülésén. Tizenkilenc napirendi pontot nyilvánosan, ötöt zárt ülésen tárgyaltak.

Az idei költségvetés első olvasata takarékos, a biztos bevételekre épít - mondta el bevezetőjében Rettegi Attila elnök. Minden ágazat meghozza a maga áldozatát, a szociális területtől például 70 millió forintot vonnak el. Az elnök hozzátette: év közben a helyzet változhat, ha több bevétellel számolhat a város például iparűzési adóból, a számok módosulhatnak, ahogy az előző esztendőkben is megtörtént. A büdzsé kapcsán szóba került, hogy a belső vizsgálat 153 millió forint hiányt tárt fel a Savaria Szimfonikus Zenekar gazdálkodásában. A zenekar élére kijelölendő önkormányzati biztos pályáztatásának első köre sikertelen volt, másodszorra is kiírják a pályázatot. Rettegi Attila kevesellte a rendkívüli helyzetek finanszírozására fordítható 10 millió forintot, ám megjegyezte: ez a keret is növekedhet az év során. Az egyházmegyei karitász négy-, az önkormányzati nyári táborok kettő-, az Esőemberke Alapítvány egymillió forinttal magasabb összegű támogatását tartalmazó módosításokkal a bizottság végül elfogadta a költségvetés tervezetét.

A Szent Márton Köpenye Szociális Program tartalmazza a város hosszú távú szociális koncepcióját a segélyezési rendszertől az Aktív időskor programon át a bérlakásokig. Megszavazták azzal a kiegészítéssel, hogy a komplex segélyezési program ne csak a hátrányos helyzetű, hanem a sajátos nevelési igényű gyerekekre is vonatkozzon. A téma kapcsán több dolog is szóba került: Sátory Károly fideszes képviselő javasolta, hogy az otthon ápolt családtagok esetében vizsgálják meg a néhánynapos, panziószerű elhelyezés lehetőségét, amelyet szükség esetén igénybe vehetnek az érintettek. Czeglédy Csaba, a baloldali frakció vezetője indítványozta, hogy a tartozást felhalmozó családok gazdálkodását felügyelje valamilyen módon az önkormányzat. Rettegi Attila elmondta: jónak tartaná, ha készülne egy ifjúsági koncepció, amelybe a közművelődési intézményeket is be lehetne vonni.

Elfogadták a Civil Cselekvési Tervet, az általános iskolák és óvodák felvételi körzeteiről szóló előterjesztést, az óvodai jelentkezések időpontját (május 6-7). Felmérték a város óvodáinak műszaki állapotát, az erről szóló beszámolót is megvitatták. E szerint négy óvoda - Aréna, Hétszínvirág, Micimackó, Szivárvány - szorul komplex felújításra. Rettegi Attila javasolta, hogy készüljön hasonló felmérés az általános iskolákról és gimnáziumokról is.

Tájékoztató hangzott el az óvodapedagógusok számáról. Jelenleg 224 óvónő dolgozik a város intézményeiben, közülük sokan közel állnak a nyugdíjhoz. Lesz olyan év, amikor négyen mennek nyugdíjba egyetlen óvodából. Pótlásukat hosszú távon vizsgálja a városvezetés, együttműködve a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karával. Az óvodapedagógus hiányszakma, az ezt tanuló felsőoktatási hallgatókat a Szombathely visszavár ösztöndíjprogram változatlanul támogatja - hangzott el.

Vita alakult ki a biztonsági szolgálat szükségességéről a Paragvári u. 86. szám alatti lakóépületben. Ez évi 21 millió forintjába kerülne a Szovának. Végül arra jutottak, hogy a rendbontások megfékezése kapcsán a rendőrség fokozott együttműködését kérik, a hasonló problémával küzdő épületek kezelésére pedig kidolgoznak egy tervet, amelyet a következő bizottsági ülésen tárgyalnak.

150 ezer forint fűtéstámogatást szavaztak meg az Alpokalja Nagycsaládos Egyesületnek, a Hárofit közfoglalkoztatási programjának finanszírozására vonatkozó 1,9 milliós kérést azonban elutasították, ám később, egy összefoglaló beszámoló ismeretében újratárgyalják az ügyet.

Beszámolt tavalyi munkájáról a Pálos Károly szolgálat, az egyesített bölcsődei intézmény és a Máltai Szeretetszolgálat szombathelyi csoportja. Zárt ülésen kitüntetési javaslatokról és ingatlan bérbeadásáról határoztak.

Ezek is érdekelhetik