Hírek

2015.07.08. 12:23

Féltékeny férfi támadt a késsel Szombathelyen – mit láttak a szemtanúk az esti hasbaszúrásból?

Szombathely – Megszúrtak egy férfit kedden este a Váci utcában, információink szerint féltékenység áll a háttérben. Az egyik kis üzlet előtt beszélgetett egy hölgy a párjával, amikor egy másik (állítólag szerelmes) férfi rátámadt a vőlegényére, aki megszúrta a támadót.

Merklin Tímea

Egy kisgyerekes anyuka, aki nem merészkedett túl közel az eseményekhez, arról számolt be, hogy pillanatok alatt hatalmas tömeg gyűlt össze, mert nagy feltűnést keltettek a történtek. Azt látta, hogy a kisbolt felől elvittek valakit bilincsben, úgy tudja, annak a hölgynek a vőlegénye volt, aki miatt két férfi dulakodni kezdett. Azt is látta, hogy a Váci utca 54. számú háznál betették a sérültet a mentőautóba. Nagyon sok bámészkodó volt, legalább öt rendőrautó, az útszakaszt egy időre le is zárták.

A boltban, ahol a hölgy dolgozott, nem akartak nyilatkozni, azt mondták, nem tudnak semmit, már nem voltak itt, amikor mindez lezajlott. A padon üldögélő nyugdíjasok sem tudtak érdemleges információkkal szolgálni.

A sérült férfi családtagjaival – testvérével és édesanyjával - beszéltünk, de ők sem akarnak megosztani a nyilvánossággal semmit a történtekről, mondván: „úgyis elég bajunk van”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!