Hírek

2015.07.14. 14:04

Nincs béke Felsőcsatáron - A lakók önkényesen lezártak egy önkormányzati utat

Felsőcsatár – Évek óta nincs nyugalma a Pomper házaspárnak egy lezárt önkormányzati út miatt, a megoldás azonban egyelőre várat magára.

Lisztmayer Zsófia

A régi alsócsatári házak fölött önkormányzati út vezetett a falu szélén található kocsmától egészen a Pinka folyóig. Az úttól körülbelül 30-40 méterre húzódott valamikor a határsáv, a köztes területet pedig időközben az ott lakók saját használatra kapták meg. Volt azonban olyan lakos, aki úgy gondolta, hogy az önkormányzati utat el lehet foglalni, és egyszerűen elkerítette a területet.

Pomper Lászlónéék telke a lezárás miatt jobbról és balról is megközelíthetetlenné vált, de szükség lenne az útra, hogy mezőgazdasági géppel dolgozhassanak a kertben.

Fotó: Szendi Péter

– A területet három éve kerítették el, már akkor kértük, hogy nyissák meg újra. Azóta is tart a huzavona. A földhivatalnál is bejegyzett úton régen be tudtak járni a traktorok, de amióta a bejárat le van zárva, a növények teljesen benőtték a területet. Jeleztük a polgármesternek és a jegyzőnek a problémát, de idáig semmilyen értesítést, levelet nem kaptunk az üggyel kapcsolatban – mondta el Pomper Lászlóné.

Lendvai Gábor polgármester igazat ad a Pomper családnak, és tisztában van azzal, hogy az önkormányzatnak kell megoldást találnia a problémára.

– A jegyzővel jártunk a helyszínen, mivel ez az ő hatásköre. Mivel a régi alsócsatári területen élők közül szinte mindenkit érint az ügy, valószínűleg falugyűlésen vitatjuk meg a problémát. Megállapodásra lesz szükség, mivel az önkormányzati utat fel kell szabadítani. Vélhetően ez nem fog tetszeni a kerítést építő tulajdonosoknak, de senki nem hatalmazta fel őket arra, hogy lezárjanak egy önkormányzati tulajdonban lévő utat. Nekem pedig az a feladatom, hogy megóvjam a közösségi tulajdont – tette hozzá a polgármester.

Pomper Lászlóné megosztotta velünk másik bosszúságát is. A Pomper család tagjai takaros kis kertjükben különféle növényeket és gyümölcsöket termesztenek, az évek alatt kialakított veteményesre pedig büszkék is lehetnek. A szomszédjukban azonban hobbikertet tartanak fenn, dr. Szabó Mihály és felesége fűvel és rengeteg fával ültették be a területet, hogy gyönyörködni tudjanak a látványban. A közös kerítés mellett sövény, a sövényhez közel nyárfák és fenyők sorakoznak.

Pomper Lászlóné szerint a fák többsége nem kertbe való: némelyek gondot okozhatnak egy viharban, mások pedig elzárják a napfényt a növényektől.

– Próbáltunk már beszélni a szomszéddal, és volt náluk a polgármester is, de kötik az ebet a karóhoz, és nem vágják ki a fákat. Az egyik fa ráér az egyik melléképület tetejére, az udvarunk pedig hol virággal, hol levéllel van tele. Néhány fát kivágtak, miután szóltunk nekik, de a nagy fákhoz nem hajlandóak hozzányúlni. Azt szeretnénk, ha minden kerítéshez közeli fát kivágna a szomszéd, amely árnyékot vet a növényekre, és akadályozza a termésünket – mondta el Pomper Lászlóné.

Dr. Szabó Mihály tíz éve él Felsőcsatáron családjával, és mindig igyekezett jó viszonyt fenntartani szomszédjaival. Amikor a Pomper házaspár először kifogásolta a fákat, kivágtak egy szilvafát, majd egy birsalmafát, végül pedig egy eperfát.

– A kivágott növényeken kívül egy másikat átültettünk a kert közepére. Azt azonban nem lehet elvárni tőlem, hogy egy másfél méterre ültetett fát rögtön kivágjunk, amint kamaszodni kezd. A fák telepítésénél megkérdeztük a Pomper házaspárt, figyelembe vettük a kéréseiket, és megmetszettünk minden növényt. De ha bármilyen fát kivágunk, akkor legközelebb már egy másikat kell. A kertünk északra van a szomszéd telkéhez képest, ezért az árnyék egyáltalán nem esik arra. A közelmúltban ráadásul egy vállalkozó segítségével kivágattuk az összes beteg és rossz helyen lévő fát, valamint lecsonkoltuk a szomszédok oldalán lévő növényeket. Ezt követően szomszédjaink még mindig elégedetlenek voltak, mivel nem az történt, amit ők szerettek volna. Én azonban inkább a favágó mester szakértelmére bíztam a dolgot – tette hozzá Szabó Mihály.

Mint megtudtuk, 1,5-2 méterre lehet ültetni a kerítéstől a növényeket, de a szomszédos épületeket nem érhetik el: ennek érdekében rendszeresen vágni, és nyesni kell a fákat. Lendvai Gábor polgármester jól ismeri a viszályt szító fák ügyét, ami azonban a helyi jegyző hatáskörébe tartozik. A polgármester azt mondta, közös megállapodás alapján lehet csak a kerítés mellé növényzetet telepíteni, de ehhez mindkét fél beleegyezése kell. – Tudomásom szerint a legnagyobb probléma egy 40-50 éves tölgyfával van dr. Szabó Mihály kertjében, amely már a kerítésre is ránőtt. Ezért minél előbb szükség lenne arra, hogy eldőljön a fák sorsa – tudtuk meg Felsőcsatár polgármesterétől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!