Hírek

2015.07.31. 10:11

„Az idő a legnagyobb ellenfél” – Országos bajnok lett Szentkúti Péter, a lukácsháziak rejtvényfejtő büszkesége

Lukácsháza - Július 26-án rendezték meg az Országos Sudoku és Logikai Válogatóversenyt, amelyen Szentkúti Péter két számban is a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára léphetett. Mivel kiemeltként indul a megmérettetésen, csak a második fordulóban kellett először részt vennie. Összesen 25-en versenyeztek, többen közülük Péter régi vetélytársai voltak, akikkel évről-évre szoros csatákat vívnak.

Lisztmayer Zsófia

– Ezúttal egy sprint szám volt, tehát hagyományos sudokuból kellett a lehető legtöbbet megoldani 30 perc alatt, majd egy hosszabb, sokféle rejtvényt tartalmazó, hetvenperces forduló következett. Sikerült mindkét számban a legtöbb pontot szereznem, így az első helyen végeztem. Ez azt jelenti, hogy én is a tagja leszek annak a négyfős csapatnak, amely idén október 11. és 15. között részt vehet a szófiai világbajnokságon – mondta Szentkúti Péter.

Ehhez az eredményhez azonban egyáltalán nem elég, hogy a vonaton vagy a strandon sudokuzással múlassuk az időt. Péter általában hetente néhány este, valamint a hosszabb utazások közben szokott gyakorolni, a versenyeket megelőző hónapban viszont igyekszik naponta időt szakítani rá. Természetesen folyamatosan naprakész a legújabb sudoku variációkkal, amelyeknél először fejtési trükköket próbál találni, és az esetleges buktatókat felfedezni, majd minél gyorsabban megoldani a rejtvényt. Kedvencei azok a feladatok, ahol a 9x9-es sudoku ábrában egyáltalán nincsenek számok, hanem valamilyen plusz információval lehet eljutni a megoldáshoz.

A 27 éves Szentkúti Péter Kőszegen nőtt fel, majd 18 éves korában költöztek Lukácsházára. A budapesti Műszaki Egyetemen alkalmazott matematikusként végzett, jelenleg pedig hitelkockázati modellezőként dolgozik. Már kiskorában is élénken érdeklődött a rejtvények iránt: kezdetben a klasszikus keresztrejtvények vonzották, majd fokozatosan a logikai típusú feladványokra terelődött a figyelme. A hazai rejtvényújságokban fellelhető rejtvények mellett hamarosan új kihívást keresett, így az interneten kutakodott az újabb és újabb típusok után. A versenyszerű fejtéssel is ekkor találkozott először, és rögtön elhatározta, hogy megméretteti magát. Még abban az évben, 2011-ben sikerült az élmezőnyben végeznie egy sudoku versenyen, így részt vehetett az Egerben megrendezett sudoku világbajnokságon. Bár ekkor még nem díjjal tért haza, kitűnő tapasztalatszerzésnek gondolta.

– Megtanultam, hogy az idő a legnagyobb ellenfelünk, és rendkívül nagy szerepe van a szellemi állóképességnek. A világbajnokságon ugyanis két napon keresztül zajlanak a 30-90 perc hosszúságú fordulók, ahol az elsőtől az utolsó percig koncentrálni kell – tudtuk meg Szentkúti Pétertől.

Idáig összesen kétszer jutott ki Péter világbajnokságra. A magyar verseny mellett, 2012-ben Horvátországban is járt, ahol már jóval előkelőbb helyen végzett: a 149 fős mezőnyben a 35. helyen. Bár az országos versenyeken a következő években is kivívta a világbajnokságon való indulási jogot, munkahelyi elfoglaltság miatt és anyagi megfontolásból a pekingi és londoni világversenyt kihagyta. A szófiai világbajnokságon azonban ismét bizonyíthatja tudását, és öregbítheti Lukácsháza hírnevét. Pétertől megtudtuk: azzal a céllal vág neki a versenynek, hogy az első húszba kerüljön. Ennél kissé merészebb álma, hogy az első tíz között végezzen a világbajnokságon, valamint a későbbiekben sudoku versenyekre járva utazhassa körbe a világot. Drukkoljunk Péternek, hogy diadalmasan térhessen vissza Bulgáriából!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!