Hírek

2015.08.21. 10:21

"Azt sem tudtam, mit írok alá, csak a nyereményre gondoltam" – Fotel 400 ezerért?

Szombathely – Mindenki, aki árubemutatóra megy, gondolja át, hogy tényleg szüksége van az ajánlott termékre – javasolja Várallai Károly, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Vas megyei Szervezetének elnöke.

Bakos Ágnes

– Nem ritka eset, ha valaki jóhiszeműen vásárol bőven áron felül egy terméket, aztán a jogai ellenére nem tud elállni a vásárlástól – hívta fel a figyelmet a szakember. Várallai Károly, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Vas megyei Szervezetének elnöke tanulságos árubemutatóról szóló esetről számolt be.

Egy nyugdíjas férfi az áldozat, akit idén áprilisban invitálták egészségügyi felmérésre, telefonon. A hívó, egy kedves női hang közölte, hogy nem árubemutatóról van szó, csupán előadásra hívják, ahol az egészsége érdekében kaphat hasznos információkat és ajándékot is. A nyugdíjas férfi igent mondott.

„A hosszas előadáson kitértek több olyan egészségügyi problémára, amely az idősebb korban szinte mindenkinél előfordul. Bemutattak egy masszázsfotelt. Több olyan példát elmondtak az előnyeiről, amely hihetőnek tűnt" - írta az esetről a férfi.

A fotel esetében az eredetileg megjelölt vételár csaknem egymillió forint volt, de tartottak egy rögtönzött sorsolást, ahol 600 ezer forint árengedményt nyert a „szerencsés" résztvevő. Plusz ajándékokat: lábmasszírozó készüléket és egy 16 részes csillogó-villogó edénykészletet.

Aláírta a szerződést, amely szerint „csak" 389 ezer forintjába került az egymillió forint értékű fotel. „Az elém tett papíron lévő egyéb szöveget el sem olvastam, lényegében azt sem tudtam, hogy mit írok alá, csak a nyereményre gondoltam" – számolt be a szerződésről a sértett.

Helyben 30 ezer forintot hagyott, amikor hazaért, akkor a fennmaradó összeget is kifizette, a fotelt és az ajándékokat azonnal leszállították.

A feleség nem örült a meglepetésnek, ugyanis a ház felújítására félretett pénzből költött a fotelra a férj. Aztán a család kiderítette, hogy a csaknem 400 ezer forintért vásárolt fotelhez hasonlót, negyedannyiért is lehet venni.

A vásárló megpróbálta jogai szerint visszacsinálni a vásárlást. Hiába történt azonban határidőre a szerződésbontás, azonban a levelet feleség írta alá, márpedig a cég a férjjel szerződött – így semmisnek tekintik az elállást.

Hogy mi a teendő ilyenkor?

Hasonló esetek sajnos még manapság sem ritkák, annak ellenére, hogy a fogyasztóvédelemmel foglalkozó hatóságok és szervezetek szinte folyamatosan adnak hírt az időskorúak átveréséről és adnak tanácsot a megelőzésről. A különböző árubemutatók a legtöbb esetben a gyógyításról, az egészségmegőrzésről szólnak. Hiszen ki nem szeretne megszabadulni olyan bajától, amelyen az orvosok hosszú időn keresztül nem tudtak segíteni?

A cél a minél nagyobb haszon szerzése, ezért a vállalkozások olyan üzletkötőket alkalmaznak, akik előadásmódjukkal azokat a személyeket is rá tudják venni a bóvli kategóriába tartozó termékek megvásárlására, akik úgy ültek be az előadásra, hogy én aztán nem veszek semmit , és végül többszázezer forint összeget kiadnak.

Vannak ugyan jogszabályok, amelyek tiltják a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot, de nagykorú személyek szabadon dönthetnek pénzük elköltésének módjáról. A szabályosan megkötött szerződéssel a bíróság sem tud mit kezdeni.

A jog által szabályozott un. 14 napos elállási határidőt különböző kifogásokkal próbálják elkerülni, és jogait nem ismerő,meggondolatlan fogyasztót lerázni. A joggal való visszaélés kategóriájába tartozik, hogy a közös háztartásba tartozó házastárs nyilatkozatát semmisnek tekintik.

Javasolom, hogy forduljon a Békéltető Testülethez ahol sokszor bírósági ítélettel azonos hatályú döntést tudnak hozni. Akik ezután vesznek részt árubemutatón, először azt gondolják át, hogy tényleg szükségük van-e az ajánlott termékre? Azt a mondást sem tévesszék szem elől, hogy ingyen ebéd nincs !!

Várallai Károly

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Vas megyei Szervezetének Elnöke

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!