Hírek

2015.09.24. 15:13

Astra-csőd: a kárt szenvedett autósnak saját zsebből kell kifizetnie a javítás költségeit

MTI-információ szerint jelenleg háromezer olyan autó vár javításra, amelynek káráért az Astra Biztosító lenne felelős.

Kovács Ágnes

Ezeket a kocsikat a hír szerint ugyanis nem tudja helyrehozni a szerviz, hiszen nincs garancia arra, hogy kifizetik a javítási költségeket. Megkérdeztünk néhány megyei autókereskedés vezetőjét, vajon jelentkezett-e náluk ügyfél ezzel a problémával.

Az a tapasztalat, hogy a márkaszervizek jól működő biztosítókkal vannak kapcsolatban. Jellemzően problémamentes az ügyintézés, a kereskedésekben is dolgoznak olyan kollégák, akik segítséget nyújtanak a vásárláskor. Úgy tudjuk, ilyen problémás esetben a szakma is tehetetlen, az egyetlen megoldás ugyanis, hogy a kárt szenvedett autósnak saját zsebből kell kifizetnie a javítás költségeit. Persze behajthatja az összeget polgári peres úton is, de egy ilyen eljárás hosszan elhúzódhat. Korán Zoltán, egy körmendi autójavító vállalkozás vezetője elmondta, szerencsére nem találkoztak ezzel a problémával. Az ügyfeleik más biztosítótársaságokkal vannak kapcsolatban. Kis Tibor szervizvezető úgy fogalmazott, kétes hírű társasággal nem is kerülnek kapcsolatba. Azt mondja, a szerviz és az ügyfél közös érdeke, hogy körültekintően járjon el a biztosítási ügyekben és a javítási feladatokban egyaránt. Egy neve elhallgatását kérő szervizvezető úgy véli, tizenhárom év alatt számos károsulttal találkozott. Az a tapasztalat, hogy a biztosítók nem adnak ki olyan nyilatkozatot, amely szerint a műhely visszaadhatja a kocsit a tulajdonosnak, és a szerviz felé téríti, mondjuk harminc napon belül a költségeket. Ilyen lehetőség egyszerűen nincs. A szerződő fél tehát maga az ügyfél, az autó tulajdonosa és nem a márkaszerviz. A tulaj érdeke, hogy mielőbb rendezze a káresetet a saját biztosítójával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!