Jutka néni új tetőről álmodik a Homok úti lőtéren

Holecz Károlyné az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából a nyugállományúak szervezeti, valamint a honvédelem ügye érdekében huzamos időn át végzett, áldozatos munkája elismeréséül a Honvédelemért Kitüntető Cím III. fokozatát vehette át – a Stefánia palotában. Lövészberkekben mindenki Jutka nénije némi zsörtölődés – „te, Piros, téged agyonütlek” – és rábeszélés után váltotta ünneplőre a Homok út lőtéren viselt munkaruháját, az otthonkát.

– Tudtam, hogy Takács Piroskának van köze ehhez a kitüntetéshez. Mert ki másnak jutott volna eszébe? Ő a jobbkezem – mondja vidáman Jutka néni. – Nekem  csak  be kellett ülnöm  az  autóba  és vittek. Kétszáz ember volt ott, ünnepélyes átadások, riporter, fényképész.

A „jobbkéz”, a korábban versenyző, majd a sportlövészetet hobbiszinten űző Takács Piroska bevallja, hogy valóban ő kereste meg e-mailben a Honvédelmi Minisztériumot. Az akkor még miniszter Hende Csabának köszönhetik, hogy a felvetés, kérés napokon belül meghallgatásra talált. Két magas rangú tiszt is érkezett felmérni a helyzetet.

– Körülnéztek, legalább látták a körülményeinket is. Ígéretet kaptunk, hogy ha adódik valamilyen pályázati  lehetőség a Honvédelmi Minisztériumon keresztül a lőtér felújítására, akkor majd értesítenek bennünket. Mert nagyon ráférne. Legalább a tetőt megcsináltatni,  hogy ne ázzon tovább, hogy a  gyerekek ki tudjanak jönni, készülhessenek a diákolimpiára, a versenyeikre.

Sokan vannak, akik annak idején versenyzőként, diákként az „aranykorban” használhatták a most fél évszázados Homok úti lőteret. Azok számára tragikus a mai látvánnyal szembesülni.

– A lapostető 35 éve volt utoljára megcsináltatva, akkor épült hozzá a fedett légpuskalőtér – mondja Jutka néni, és mutatja a most teljesen szétázott falakat. A 25 lőállásból most csupán az az öt használható, amelyen az elektromos céltábla-mozgatók még nem mentek tönkre a nedves levegőtől.

A mindig derűs gondnok, Holecz Károlyné Jutka néni – pedig nagy a baj Homok úti lőtéren
Fotó: Szendi Péter

Bár Jutka néni ami tőle telik, mindent megtesz, igyekszik rendben tartani az épületet – a 30 állásos, 50 méteres golyós lőteret is – visszafordítani, de megállítani sem tudja a romlást. A számos örömteli élmény legtöbbjének nem mostanság volt a részese.

– 1974 márciusában költöztünk ide a családdal a Kisfaludy utcából. A férjemmel a Dózsában lőttünk, én a cipőgyárban dolgoztam. Miután tragikus körülmények között meghalt az előző gondnok, megkerestek, hogy nem jönnék-e ide. Nagyon sokat agitáltak, míg aztán elvállaltam. Akkor már megvolt a három lányunk – most már három szép unokánk is van. Megszoktam ezt az életet. Azóta is leginkább itt vagyok az épületben, nem szeretek a városba sem bemenni. A drága férjem mindent elintéz. Régen nagyon nagy élet volt itt, középiskolások, általános iskolások, honvédelmi csoportok jöttek, hétvégente tele volt a lőtér. Ötvenhárom lövészklub járt ide, volt olyan év, hogy 16 ezer ember használta. Fárasztó időszak volt, mégis sokkal jobb. De én még mindig nagyon szeretem, ugyanolyan lelkesedéssel csinálom a dolgomat. Pedig már csak hét klub maradt. A legtöbben, 88-an a Polgári Lövész Egyesületben vagyunk, aztán ott van még a a Vasép, a Falco LK, a Távhő, a Szombathely Városi sportlövő szövetség, a területi klub, a Hefele iskola. Alkalomszerűen 5-10-en jönnek, a versenyeken csapatot állítanak, A PLE viszont mindenhová jár versenyezni.

Jutka néni azért évente legalább egyszer újra megélheti a régi nagy pezsgést.

– 2002-ben halt meg a nagy tiszteletben álló, az utánpótlás-nevelésért is sokat tett edző, Koczor Lajos bácsi. 2003-ban rendeztem meg az első versenyt az emlékére. Akkor 72-en voltunk. Azóta is minden szeptemberben újra találkozunk, legalább 60-an mindig összejövünk. Jönnek az idősebbek – tavalyelőtt Varga Bandi 86 évesen is versenyzett –, és az egykori gyerekek Pestről, Érdről, Pilisvörösvárról, Veszprémből... Mindig elsírom magam, amikor meglátom őket. Nagyon ragaszkodtam hozzájuk. Régen nagyon nagy volt az összetartás. Piroska igyekszik évről évre felkutatni újabb és újabb egykori lövészt. Van, aki azt mondja, hogy már nem is lát el a céltábláig, de azért itt vannak.

Jutka néni azt szeretné, ha a hétköznapokban is eredeti rendeltetésének megfelelően lehetne használni a lőteret.

– Addig, amíg az államkincstár tulajdonában volt a Homok úti lőtér, ha bármi probléma volt, szóltunk, toldozták-foltozták, javítgatták. Tizenhat éve került önkormányzati tulajdonba, azóta hozzá sem nyúltak. A tető úgy tíz éve mondta fel a szolgálatot. Fel kellene újítani, mert vannak, lennének gyerekek most is, akik ezt a szép sportágat választják. Nagy a bizonytalanság amiatt is, hogy jövőre lejár a 15 éves szerződés az önkormányzat és az üzemeltető Szombathely Városi Sportlövő Szövetség között. Mi lesz a lőtérrel? Ha széjjeldől, lebontják, vagy megszüntetik, akkor ennek a sportágnak vége Szombathelyen. Mert újat biztosan nem épülnek helyette. Mi nagyon nem szeretnénk, hogy elvegyék, mert ez az egy lőtér van. Szeretném megérni, hogy rendesen lefedjék.