Hírek

2015.12.05. 15:00

A neve egybeforrt az egyetemével

Szombathely - Prof. dr. Gadányi Károly, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja, jelenleg a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Szláv Filológiai Tanszékcsoportjának egyetemi tanára. Neve egybeforrt az intézményével, melynek hosszú éveken át a vezetője volt. Most visszavonult, ám a szeretett iskola falait nem hagyta el.

Bajdó Bettina

Hivatalosan 2012. december végéig volt prof. dr. Gadányi Károly a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ elnöke, rektor-helyettese. Azóta sem pihen.

- 2013 októberében betöltöttem a 70. életévemet - mondta otthonos irodájában az egyetemi tanár. - Életem egyik legszebb élménye kötődik ehhez a dátumhoz. Akkor rendezték meg a Nemzetközi Szlavisztika Napokat, melyet még én indítottam útjára 1981-ben. Háromévenként tartjuk meg a nagy rendezvényünket, én akkor elköszöntem. Nagyon megható volt, mert sokan eljöttek a szülőfalumból, a tudományos akadémiától és külföldről is. Odajött hozzám egy egykori hallgató, s azt mondta nekem: Rektor úr velem nagyon jót tett! Ha most mindenki itt lenne, akivel ön jót tett, akkor a szombathelyi Fő tér sem lenne elég a sok-sok embernek. - Nagyon jól esett, bár sosem az elismerésért dolgoztam.

Prof. dr. Gadányi Károly készül a 12. Nemzetközi Szlavisztika Konferenciára. Közben nosztalgiázik, hiszen 1981 óta gyűjti a cikkeket, a fotókat 
Fotó: Bajdó Bettina

Az egykori elnök azóta is minden nap bejár dolgozni, a változás csupán annyi, hogy amíg elnöksége alatt fél 8-kor bent volt, most fél 9-kor lépi át a küszöböt. A tanszéken szívesen ad tanácsot bárkinek, az ajtaja mindig nyitva áll.

- Egy adott intézmény sorsáért egy adott időszakban mindig az adott vezető a felelős - emelte ki prof. dr. Gadányi Károly. - Egy vezetőnek kellő alázattal kell rendelkeznie. A vezetés egy szolgálat. Ha én első ember akarok lenni, akkor nekem mindenkit kell szolgálnom. Mert csak így működhet a közös munka. Ha odahelyeznek valahova, és elkezdek parancsolgatni, akkor nem tekintenek a többiek vezetőnek. Az számít, hogy a nehézségek között is sokat és sokan tesznek most is ezért az intézményért. Az idő azért van, hogy előre tekintsünk. Ám a múltról sem szabad elfeledkeznünk!

Ez utóbbi az egyetemi központra is vonatkozik. Az elődök voltak azok, akik lefektették az alapot, az ő hátukon kapaszkodtak fel idáig.

- A tanítóképzésnek nagy múltra tekintő hagyománya van - hangsúlyozta az egykori elnök. - Szerencsére ezt ma is elismerik és támogatják. Emellett volt sok olyan más szak, mely sokáig működött nálunk, de az idők változnak. Most új szelek fújnak, új szakok, képzések jelentek meg. Én örülök a műszaki képzésnek. A szombathelyi felsőoktatási intézménynek több lábon kell állnia, mert akkor biztonságban van. A nagy egyetemekre özönlenek a hallgatók. Nálunk mindig az emberséget, a hallgatóközpontúságot helyeztük a középpontba. Itt ki tudnak bontakozni a tehetségek.

Prof. dr. Gadányi Károly most sem unatkozik, készül a 12. Nemzetközi Szlavisztika Konferenciára. Közben nosztalgiázik is, hiszen 1981 óta gyűjti a cikkeket, a fotókat a konferenciákról. Emellett az ELTE doktori iskolájában, valamint az MTA-nál doktori disszertációkat bírál el. Karácsonyra készülve pedig éppen most hasonlítja össze az Újszövetséget hat nyelven: latinul, magyarul, szerbül, horvátul, szlovénül és oroszul. Azt vallja, érdekes, hogy egyes nyelveken hogyan adják vissza, értelmezik az eredeti szöveget. Mindegyiknél van azonban egy hasonlóság: az, hogy egy irányba mutatnak, az újjászületés, a megújulás felé.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!