Hírek

2015.12.12. 10:57

Lili már az édesanyja pocakjában élvezi a zenét

SZOMBATHELY - A Lakner-Bognár házaspárnak emlékezetes karácsonya lesz idén, hiszen utoljára fogják kettesben tölteni az ünnepet. Január elejére várják ugyanis kislányukat, Lilit, jövőre pedig már hárman ünnepelnek. Így nyilvánvaló, hogy ez a karácsony a babavárás jegyében fog telni a családban.

Hege Judith

A zenészházaspár nemrég költözött új lakásba, ahol már Lilit is várja egy kis szoba. András orgonista, többnyire Ausztriában muzsikál, Nóra pedig Szombathelyen, az evangélikus egyházközség alkalmazásában dolgozik kántorként, és a VOX Savariae Evangélikus Vegyeskart vezeti, dirigálja évek óta. Nóra - pocakjában Lilivel - idén kicsit másképp készül, gondol a karácsonyra, mint ahogy szokott.

- Egy lelkész barátom cikkét olvastam a minap, azt írja, hogy az advent nem statikus ünnep, hanem dinamikus. Ennek ellenére nem jól éljük meg az adventet, mert csak belerohanunk az ünnepbe, nincs idő megállásra, arra, hogy magunkba nézzünk. Az idei adventet már Lilivel a szívem alatt élem meg, így persze teljesen más, mint az előzőek voltak. Az ünnep üzenete is az, de sokan szóban is tanácsolják, hogy pihenjek, lazítsak, de én nem tudok: vagy koncert van, vagy valakinek segíteni kell, nemrég költöztünk... Még nem tudok megállni. A saját kórusomat is addig viszem, amíg lehet - mondja kis bűntudattal.

Nóra az evangélikus egyházközségnél dolgozik kántorként, és a VOX Savariae Evangélikus Vegyeskart vezeti Fotó: Unger Tamás

A Vox Saraviae Evangélikus Vegyeskar 2010 óta létezik, szoros kapcsolatban áll a güssingi (Ausztria) városi kórussal. Első fellépésük közös volt, oratórikus műveket tolmácsolnak együtt. Valójában a németújvári kórus fiatal magyar testvérkórusa a szombathelyi VOX. Általában évi két, nagyzenekarral együtt előadott koncertet adnak, ebből anyagi okok miatt idehaza csak egy kerül közönség elé. Következő fellépésük jövő tavasszal lesz, Mozart Koronázási miséjét fogják előadni zenekarral.

A Lakner-Bognár család életét teljesen átszövi a zene. Nóra szerint Lili a pocakjában jó ideje reagál minden körülötte zajló zenei eseményre, különösen élénk rugdosással fejezi ki tetszését édesapja orgonamuzsikája iránt.

- Amikor a férjem orgonál, gyakran én lapozok. Régóta érzem a magzatmozgásokat orgonamuzsika közben. Lehet, hogy lesznek, akik kinevetnek, de nekem az az érzésem, hogy Bach Esz-dúr prelúdium és fúgáját Lili már felismeri -, és ezt mozogással tudatja velünk. Ebben azért van logika: az orgona hangja rendkívül erőteljes, hangos, áthatol a bőrön, magzatburkon. Köztudott, hogy a zene jótékony hatással van a magzatra. Olvastam, hogy Olaszországban terápiás céllal kóruspróbákra ültetnek be kismamákat.

Nórának egyelőre nincs elképzelése arról, hogy Lili tanuljon-e majd zenét vagy ne. Ezt rábízza. Azt azonban nem szeretné, ha a kislány féléves váltásokkal teniszezne, úszna, táncolna, zenélne - vagyis mindent abbahagyna, majd valami mást kezdene el.

- Szerintem kitartásra kell nevelni gyereket. Rengeteg olyan felnőttel lehet találkozni, akiknek gyerekkorukban szüleik megengedték, hogy abbahagyják a zenélést, de később, felnőtt korukban ezt nagyon megbánták. Kialakulóban van mostanában egy új jelenség, hogy a szülők, akik abbahagyták a zenélést - újra hangszert tanulnak, annak okán, hogy gyerekeik zenetanárhoz járnak. Ismerek olyan anyukát, aki újrakezdte a muzsikálást harmincéves korában - a gyakorlást elhanyagoló gyerekei helyett - és nemrég önálló fuvolakoncertet is adott.

Pár nap múlva karácsony, addig rengeteg a tennivaló - különösen egy egyházközségnél. Szenteste a zenészházaspár otthonában is meggyúlnak majd a gyertyák, felragyog a fenyőfa. És biztos megszólal az orgona is. Szerintem az a bizonyos Bach-prelúdium is felcsendül - kifejezetten Lili kedvéért. A kislány pedig nem sokáig fog várni a válasszal. Az lesz a karácsony legszebb pillanata.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!