Hírek

2016.01.30. 11:49

Saját készítésű trombitával űzhetik el a telet a sportházban kézműveskedő gyerekek

Szombathely – Farsangi hangulatban telt a szokásos szombat délelőtti kézműves kuckó a sportházban. A színes papíroké volt a főszerep, és nem maradtak munka nélkül a segítő anyuka-kezek.

Bakos Ágnes

– Piros, zöld és kék is legyen! – sorolta a színes papírok válogatásánál Lukács Jakab. Gyakorlott mozdulatokkal vágta körbe a kartonpapíron berajzolt ívet, a trombita alapját. Minden ügyes ovis és kisiskolás így kezdte a munkát. Aztán jöhettek a színes papírok: azok kerültek körbe a papírra, jó vastagon felragasztva. Papírbojtokat kapott a trombita vége, az elejére pedig műanyag csőr került, hogy tényleg hangszerként működhessen – ez már az utolsó munkafázis volt.(Több esetben az anyukák voltak kitartóbbak és ők végezték el az utolsó simításokat a papíralkotásokon.) Jakabnak sokszínű trombitája lett, hiszen nem tudott csak egyet választani a három kedvenc színe közül. A szomszédos asztalok mellett készültek egyszínű farsangi hangszerek is. Például Babos Adrienn sötétkék papírból vágott kisebb-nagyobb fecniket, egymást fedve ragasztotta a darabokat a trombitájára. Látszott a munkáján, és az anyukája is megerősítette, hogy gyakorlott kézműveskedő már Adrienn, amikor tudnak, részt vesznek a szombat délelőtti foglalkozásokon. Kinézték már a februári alkalmakat: lesz mécsesdíszítés, gyöngyékszert készítenek, kopogtatót is barkácsolhatnak a gyerekek, február végén pedig télűző textilbábok készülnek majd. Addig pedig a ragyogó napsütésben készült farsangi trombita hangja űzi a telet az ovis és kisiksolás farsangi mulatságokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!