Hírek

2016.02.22. 10:12

Az őrségi vadászok is hatalmas dínomdánomot tartottak

Most már akár hagyománynak is tekinthető, hogy a megyei vadászbált követő héten rendezik meg az őrségi vadászok saját báljukat. Az elmúlt hétvégén az őriszentpéteri Őrség és a Széchenyi Zsigmond vadásztársaságok egy helyi étteremben tartották báljukat.

Kálmán György

Ha a megyei eseményről elmondható volt, hogy a megye legrangosabb és leghangulatosabb társasági rendezvénye volt, akkor ez térségi szinten az őrségi vadászok mulatságára is igaz. A vendégeket Nagy László elnök, Gömbös Mátyás és Györke Roland vadászmesterek fogadták. A bált Nagy László, az Őrség vadásztársaság elnöke nyitotta meg. Először köszöntötte az este résztvevőit – Kenesei Istvánt, az Országos Magyar Vadászkamara Vas megyei titkárát, Őr Zoltánt Őriszentpéter polgármesterét, Ritóper Lajost, a szlovéniai Prekmurjei Területi Szövetség elnökét, Varga Ottó címzetes esperest, a Szlovéniából érkezett vadászkürtösöket, a vadászokat és a vendégeiket -, majd arról beszélt, hogy mindkét társaság eredményes évet tudhat maga mögött. A munkát tovább folytatják, a 2016-os évben lesz teendő bőven. Az elfogadott vadásztörvény életbe lépését követően a területkijelölések mellett az üzemtervek elkészítése és a haszonbérleti szerződések megkötése lesznek a legfontosabb feladataik az idei esztendőben.

Varga Ottó címzetes esperes asztali áldását követően felszolgálták a vacsorát. Előételként nagyvadász módra készített galantint kaptak a vendégek, amit gazdag fácánleves és Csáky rostélyos követett. A vegyestálon a kemencében sült vadmalacnak volt nagy keletje, és a desszert, az erdei gyümölccsel megbolondított vanília fagylaltos palacsinta is mindenki tetszését elnyerte. Rengeteg tombolaszelvény kelt el, köszönhetően a mintegy félszáz értékes nyereménynek. A sorsolást követően megtelt a táncparkett és tartotta a mulatság hajnalig.

A vendégek egy csoportja a vacsora közben
Fotó: Kálmán György

Fogy a tombolaszelvény
Fotó: Kálmán György

Gömbös Mátyás a Széchenyi Zsigmond vadásztársaság vadászmestere elmondta, hogy már negyedszer rendezték meg közösen a bált az őrségi vadászok. A régió társaságai között már évek óta példaértékű a kapcsolat. Ezt nemcsak ez a rendezvény, hanem az évente megrendezésre kerülő Őrségi Vadásznap is bizonyítja, amikor még a két említett vadásztársaság mellé csatlakozik az őrimagyarósdi Vadása Vadászegylet is. Ezen az ősszel megrendezett vadásznapon tartják a már országosan is híressé vált Őrségi Vadpörköltfőző versenyt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!