Hírek

2016.02.24. 12:48

Ki ölte meg a hajléktalan asszonyt a gyógyszeres borral?

Szombathely – Mindkét férfi szerint a másik ötlete volt a hajléktalan asszony elkábítása. Az egyik vádlott vallomást tett, a másik fenntartotta a korábban elmondottakat. Kérésük ellenére nem zárt a tárgyalás a büntetőügyben.

Bakos Ágnes

Tavaly április 7-én halt meg az asszony, akit a pénzéért és a telefonjáért előbb gyógyszeres borral elbódított, majd hagyott meghalni a két férfi – derül ki a vádiratból. A dokumentum szerint szándékosan kevertek nyugtatót a borába, de azzal nem számoltak, hogy belehalhat abba a gyógyszermennyiségbe.

Két férfit vádolnak azzal, hogy együtt, társtettesként követték el a bűncselekményt: a halált okozó testi sértést.

Az elsőrendű vádlott előzetes letartóztatásban van, bilincsben vezették a tárgyalásra, ahogy a másodrendű vádlottat is, aki jelenleg egy másik bűncselekmény miatt kiszabott börtönbüntetését tölti Márianosztrán.

Az elsőrendű vádlott az elhunyt asszony unokaöccse. Nem tett vallomást a szerda délelőtt kezdődött tárgyaláson, tagadta bűnösségét. Dr. Varga Roland bíró olvasta fel a korábban tett vallomásait. Azokból kiderült: a fiatalember nem akarta kirabolni a nagynénjét, mert ha kért tőle, adott neki pénzt. Azt mondta, a másik vádlott tett gyógyszert a borba, nála volt egy bontatlan doboz Rivotril, a felét, körülbelül ötven szemet szórt a palackos borba.

A másodrendű vádlott másképp emlékezett: szerinte az unokaöccs volt az ötletgazda, gyógyszer is nála volt, bár ő maga is tett vagy négy szem nyugtatót a borba.

Egyikük úgy emlékszik, hogy a másik vitte a bort a nőnek, a másik fordítva. A másodrendű vádlott szerint a borospalackon nem találják meg az ujjlenyomatát.

A vádirat szerint az asszony eldicsekedett ismerőseinek, hogy pénzhez jutott, mert az éjszaka dolgozott. Ezt a pénzt akarták megszerezni tőle. 9 ezer forintját vették el, és egy 4 ezer forint értékű mobiltelefonját.

A másodrendű vádlott a rablás vádját tagadta, de a halált okozó testi sértésben való részvételét elismerte.

Mindkét vádlott szerint segítséget kellett volna hívniuk az elkábult, ájult asszonyhoz – ezt egyikük sem tette meg. Az eszméletlenül fekvő, súlyosan ittas nőt egy ismerőse fedezte fel, aki mentőt hívott. Nem tudták megmenteni.

Az elsőrendű vádlott azt mondta, herbálos cigarettát szívott, nem volt magánál azon a délutánon. A másodrendű vádlott arról beszélt, tíz sört és tíz rövidet ivott meg, erősen alkoholos befolyásoltság alatt állt. Ezzel védekeztek, és azzal, hogy a másik ötlete volt az asszony elkábítása.

Mindkét vádlott és védőik, valamint a sértetti képviselő is zárt tárgyalást akart, elsősorban azért, hogy ne okozzon nekik és családjaiknak erkölcsi kárt a sajtó nyilvánossága. Dr. Varga Roland elutasította az indítványt, mint mondta, a sajtónyilvánosság a bírói munka egyfajta ellenőrzése, ezért is szükséges.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!