Hírek

2016.02.09. 11:37

Választásra kényszerítettek egy lakót: vagy lyukat vág a falba, vagy bojlert cserél

Olvasónk szerint értelmetlen és igazságtalan a gázkészülékek kötelező felülvizsgálatát szabályozó rendelet. Hiába vágatnak lyukat a falba, az emberek úgyis betömik azt.

Budai Dávid

Tavaly ősszel cikksorozatot indítottunk a gázkészülékek kötelező felülvizsgálatával kapcsolatban. Akkor tömegével kaptuk a megkereséseket olvasóinktól, akik hol a felülvizsgálat értelmét kérdőjelezték meg, hol a következményét sérelmezték, hol pedig a gázszerelők hiányára panaszkodtak. Azóta elültek a kedélyek, és azok, akiket nem érintett a felülvizsgálat, már el is felejtették, hogy néhány hónapja még több száz lakást zártak ki a rendszerből. Olvasónk, Kovács Ferenc szerencsés, nála nem zárták el a gázt. Azt viszont azóta sem tudta megemészteni, hogy arra kötelezik, vagy a tökéletesen működő fürdőszobai gázbojlert cseréli ki több százezer forintért, vagy lyukat fúr a falba. A Joskar-Ola-lakótelepen élő szombathelyi nyugdíjas szerint mindegyik megoldás rossz, drága, és ami a legdühítőbb, teljesen felesleges.

A nyugdíjas szerint, amikor évekkel ezelőtt csaknem félmillió forintból kicseréltették a nyílászárókat, szó sem volt arról, hogy a műanyag ablakokra légbeejtőket is kell tenni. Szerinte már itt sumákoltak a gyártók. A „tökéletes szigetelés" miatt azonban most szükség volna a légbeejtőre. Kovács Ferenc szerint ez több okból sem igaz. Egyrészt a műanyag ablaka nem zár tökéletesen, másrészt náluk, ha esik, ha fúj, egy kicsit mindig nyitva van az ablak. Harmadrészt a konyhában villanytűzhelye van. A fürdőszobában található gázbojlernek pedig van kivezető csöve, így az égéstermék vidáman el tud távozni.

Az egykori vegyésztechnikus ráadásul az átlagnál jobban ismeri a szén-monoxid természetét, így igazán megtudja ítélni, hogy mikor lenne egyáltalán lehetséges, hogy a veszélyes koncentráció felhalmozódjon a lakásban. Véleménye szerint soha, de még ha készakarva is el szeretné érni a veszélyes koncentrációt, akkor is össze kellene szednie magát. Órákra be kellene zárkóznia a fürdőszobába, miközben üzemel a bojler, de könnyen lehet, hogy még így sem fogyna el a levegője. Kovács Ferenc hangsúlyozta, gyakorlatilag nincs reális esélye annak, hogy lakásában a szén-monoxid veszélyes koncentrációt érjen el. A vizsgálatot végző szakember szerint azonban a szabály az szabály. Megmondták, vagy a konyha falába, vagy a vadonatúj bejárati ajtóba, vagy az ajtó mellé vágat egy lyukat, vagy ha ezt nem akarja, akkor vezessen egy csövet a fürdőszobába a konyhán keresztül – választhat. Ha makacskodik, akkor viszont elbúcsúzhat a gázkészülékétől és vehet egy villanybojlert. Persze, adtak gondolkodási időt is, ez év december 31-éig meg kell oldania, különben viszik a gázórát és elzárják a gázt. Bármelyik megoldást választja, az mindenképpen vagy sok munkával, vagy sok pénzzel jár.

Olvasónk szerint az, hogy a kormányrendelet egyformán vonatkozik mindenkire, olyan, mintha a sok közlekedési baleset miatt egységesen előírnák, hogy ezentúl az autókban csak harmadik sebességbe lehet kapcsolni. Szerinte az is érdekes, hogy aki harminc éve egy fillért nem költött a lakására, annak minden maradhat a régiben – hiszen ott nem történt változás – azt pedig, aki vigyázott a lakásra és felújította azt, most megbüntetik. Szerinte az intézkedés nem csakhogy igazságtalan, de nem is old meg semmit. Tapasztalatból tudja, hogy azok, akiket arra köteleztek, hogy vágjanak lyukat a lakás falára, az első adandó alkalommal betömik azt. Így a rendelet kizárólag arra jó, hogy a kormány feltehesse a kezét, ha baj van, ők mindent megtettek. Kovács Ferenc szerint ráadásul nem is igen van baj.

Ennek némileg ellentmond, hogy február 5-én, egy szombathelyi lakásban szólalt meg a szén-monoxid-érzékelő. A tulajdonos értesítette a tűzoltókat, majd átszellőztette a lakást. A kiérkező tűzoltók méréseket végeztek, azonban műszerek a szellőztetés miatt már nem mutatták ki a mérgező gáz jelenlétét. A helyszín alaposabb ellenőrzése azonban más eredményt hozott.

A tűzoltók átvizsgálták a lakást, és megállapították, hogy nem a vízmelegítő készülékben, és nem is az érzékelőben volt a hiba. Kiderült ugyanis, hogy az átfolyós gázüzemű vízmelegítő mellett egy konyhai páraelszívó is volt a lakásban, ezek egyidejű működése során pedig már egyértelműen veszélyes mennyiségben volt kimutatható a szén-monoxid jelenléte.

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján úgy tájékoztatott, a lakásban új, jól záródó műanyag nyílászárók voltak, légbeejtő azonban nem volt rajtuk, ennek hiányában a páraelszívó működése közben elszívta a levegőt, és szén-monoxid-gáz keletkezett. Ha nem áll elegendő levegő a berendezések rendelkezésre, tökéletlen égés alakul ki, és másodpercek alatt halálos mennyiségű szén-monoxid dúsul fel a szobában. Az említett esetben szerencsére az érzékelő jelzésének köszönhetően senkinek nem esett baja.

Kovács Ferencnek is van szén-monoxid érzékelője. Ő, itt is biztosra ment és egy 16 ezer forintosat vett. Mint elmondta, még soha nem szólalt meg, és szerinte nem is fog, ebben biztos, csak azt nem tudja eldönteni, hogy lyukat vágjon, vagy bojlert cseréljen, egyikhez sincsen kedve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!