Hírek

2016.03.15. 07:44

Egy másik autó rendszámával, jogosítvány nélkül közlekedett

Az elmúlt 24 óra sem telt el eseménytelenül a vasi rendőrök számára.

Egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost akartak igazoltatni a járőrök Káldon 2016. március 14-én, de a férfi az egyenruhásokat kikerülve továbbhajtott, majd leszerelte a járművén található rendszámtáblát. A rendőrök a férfit az egyik szomszédos utcában elfogták és előállították. Az intézkedéskor kiderült, hogy a 18 éves fiatal vezetői engedéllyel nem rendelkezik és a leszerelt rendszámtáblát eredetileg egy másik járműre adták ki. Vele szemben engedély nélküli vezetés elkövetése miatt szabálysértési eljárást, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt pedig büntetőeljárást indított a Sárvári Rendőrkapitányság.

A Szombathelyi Járásbíróság tiltotta el a járművezetéstől azt a személygépkocsival közlekedő helyi lakost, akivel szemben Celldömölk belterületén intézkedtek a rendőrök 2016. március 14-én. A férfit előállították és kihallgatták. Vele szemben – őrizetbe vétele mellett – járművezetés az eltiltás hatálya alatt elkövetése miatt szabálysértési eljárás indult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!