Hírek

2016.03.24. 14:40

Megújul a Gothard-kastély Szombathelyen - zarándokszállás lesz a volt iskolából

A kastélyban a rekonstrukció után műszaki és természettudományi pályaorientációs és közművelődési központ kap helyet.

A herényi városrészben lévő épületegyüttes nagyon leromlott állapotban van, rendbetétele nem tűr halasztást. Az épületben a felújítást követően a Gothard Központ kap helyet.

– A kastély igen rossz állapotban van évek óta  – hangsúlyozta  Illés Károly, Szombathely alpolgármestere. – A miniszterelnök látogatásakor dr. Puskás Tivadar polgármester jelezte, hogy Szombathely kimaradt a kastélyfelújítási programból. Ezt követően született meg a kormány döntése arról, hogy támogatja a Gothard-kastély felújítási programját. Ennek során egyrészt az épület teljes rekonstrukciója történik meg, másrészt pedig új funkciót kap a kastély.

Az önkormányzat az Eötvös Lóránd Tudományegyetemmel együttműködve új tartalommal tölti meg az 1696-ban épült, 1880-ban átépített épületegyüttest. Ide költözik vissza az asztrofizikai obszervatórium, mások mellett helyet kap benne egy a világviszonylatban is kiemelkedő teljesítményű adatelemző és szolgáltató központ is. A fejlesztéshez kapcsolódik a zarándokszállás kialakítása is.

– Európa-szerte népszerűek a zarándokszállások – tudtuk meg Lendvai Ferenctől,  a szombathelyi önkormányzat gazdasági és városstratégiai bizottsága elnökétől. – Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban rengeteg helyen vannak ilyenek. Szombathelyen a Szent Márton-kultusz indokolja a zarándokszállás kialakítását. Ez az egykori herényi iskola átalakításával történik meg, becsült költsége 350 millió forint, és a zarándokokon kívül a kispénzű turisták is tudják használni.

A két fejlesztés becsült költsége csaknem 2 milliárd forint. A megvalósítás kormányhatározatban rögzített határideje: 2018. március 31.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!