Hírek

2016.04.01. 10:10

Nem lesz hulladékégető Söptén

Nagy Róbert 2014 októbere óta vezeti polgármesterként Söptét, ám három képviselő úgy döntött, nem támogatják személyét, ezért a testület feloszlatását kezdeményezték.

Cseszkó Tamás

A polgármester most először nekünk adott hosszabb lélegzetvételű interjút, melyben szó lesz korábbi helyi mutyikról, lejárató kampányokról de persze jövőbeni tervekről és esélyekről is.

- Szokott Virágh Kálmán trafikja felé járni?

- Nem dohányzom, így nincs okom rá, miért kérdezi?

- Csak mert néhány hete érdekes módon az ő üzlete mellett tűnt fel egy szórólap, amelyen "vicces" versikében azt írták, Önt nem érdekli, mit akar a falu, csak és kizárólag az iparterület...

- Úgy gondolom, hogy ez is része annak a széthúzásnak, ami egyeseket jellemez. Hangsúlyozni szeretném, hogy Söpte egy kifejezetten békés, családias falu, jószívű emberekkel, akiknek elegük van a zavarkeltésekből. Eddig soha nem reagáltam a vádakra, a mostani interjút viszont azért vállaltam, mert úgy éreztem, nem elég jónak lenni, annak is kell látszani. Az elmúlt időszakban ugyanis olyan mértékű lejárató kampány indult ellenem, mely még a nagypolitikára sem jellemző.

Nagy Róbert, Söpte polgármestere

- Akkor tegyük rendbe a dolgokat! Mi újság az iparterülettel?

- Még a megválasztásom előtt kezdődött a történet, Söpte úgy vásárolt a falu közigazgatási területéhez tartozó területeket, hogy Szombathely városa adott kölcsön a vételre 164 millió forintot. Ezt az összeget azonban nem tudta a falu visszafizetni, így hosszú pereskedés kezdődött. Jól emlékszem rá, mikor az egyik szombathelyi képviselő azt feszegette, hogy Söptét a városhoz kellene csatolni. Már akkor éreztem, hogy tenni kell valamit, persze még jóval az önkormányzati választások előtt voltunk.

- Pedig sokak szerint Ön csak és kizárólag Szombathely érdekeit képviseli.

- Aki ilyet állít, az hazudik. A megválasztásomat követően azonnal belevetettem magamat a munkába, tárgyaltam mindenkivel, aki ebben az ügyben illetékes. Minden megbeszélést azzal kezdtem, hogy "nézzétek, tisztellek, becsüllek benneteket, de a végsőkig fogok azért küzdeni, hogy megmaradjon Söpte függetlensége és ne sérüljön a helyi emberek érdeke." Határozottan állítom, hogy a tárgyalássorozatból egyértelműen a falunk jött ki győztesen, hiszen Szombathely városa eltekintett attól, hogy Söpte kifizesse az adósságát, és mivel a terület a településünk közigazgatási határán belül van, továbbra is véleményezhetjük, hogy milyen fejlesztés történjen a helyszínen. Ráadásul a megegyezésnek köszönhetően még plusz forrásokhoz is jutottunk. Kimondhatjuk tehát, hogy józan döntés született, egy vesztes szituációt sikerült megfordítanunk. Halkan jegyzem meg, hogy ellenfeleink gyakran taktikáznak úgy, hogy azzal vádolnak meg minket, amikben valójában ők maguk érintettek.

- Mondták például, hogy veszélyes hulladék égető üzemet hozna Söptére. Tényleg ez a terv?

- Nem! Soha nem engedném ezt, de nem is volt ilyen terv. Ez egy hazugság, amit olyanok terjesztenek, akik abban hisznek, hogy hazugsággal lehet választást nyerni. Én a tiszta és őszinte beszéd pártján állok. Mondjuk ki világosan: Csak olyan beruházás támogatható, amely az érdekeinket szolgálja. Ha találnánk egy tőkeerős vállalatot, amely megbízható, munkahelyeket teremt, akkor az jelentős előnyökkel járna. Nemrég tárgyaltam több vasi város polgármesterével, akik elmondták nekem, hogy a helyi gyárak jelentős iparűzési adó bevételeket biztosítanak. Nekünk is közéjük, Vas megye fejlődő településeihez kell tartoznunk. Úgy számolunk, hogy egy jelentős cég ide költözésével, akár több mint száz millió forint juthatna Söptének, melyet az itt élők körülményeinek jobbítására lehetne fordítani. Ez soha korábban nem látott fejlődést eredményezne, amely Söpte minden lakója számára is érzékelhető módon még jobbá tudná tenni a településünket, közös otthonunkat. Úgy tűnik azonban vannak olyanok, akik nem Söpte sikerében érdekeltek. Helyette hazugságokat terjesztenek, hogy így zavart keltsenek. Olyan beruházást, amely akár környezetszennyező, akár kicsit is kétesnek tűnik, semmiképpen sem fogok támogatni. Eddig is felvállaltam a söptei emberek érdekében a konfliktusokat, ezután sem teszek másképp. Hiszen itt élek, itt nevelem a gyermekeimet, nem tudnék úgy kimenni az utcára, ha tudnám, hogy nem tiszta a lelkiismeretem. Itt jegyezném meg, hogy szeretnénk megnyugtatni a lakosságot, Söptén nem fog áthaladni a gyorsforgalmi út. A korábban megjelent rendezési tervet pont azért bocsájtottuk a lakosság rendelkezésére, hogy mindenki elmondhassa a véleményét, és én magam is úgy gondolom, hogy jó döntés született akkor, amikor az út kikerült ebből a tervből.

"Hiszen itt élek, itt nevelem a gyermekeimet"

- Egyszer már volt szó arról, hogy érkezik az egyik nagy autógyártó cég, ami végül meghiúsult. Hogy látja, az jót tett volna Söptének?

- Ha megnézzük Kecskemétet, ahol a Mercedest gyártják, vagy ne menjünk olyan messze, vegyük példaként a szentgotthárdi Opel gyárat, akkor azt láthatjuk, hogy az ekkora volumenű beruházások egyértelmű győztesei a települések. Erre mondtak nemet azok, akik annak idején a belső feszültségeket generálták.

- Mert generálták?

- Utólag visszatekintve egyre több információnk van arról, hogy különböző politikai csoportok önös érdekből direkt kiszivárogtatták a beruházást. Amikor számon kértük őket, annyi volt a válasz, hogy nekik nem érdekük a fejlődés, mert úgy nem igazolódik be az a mottójuk, hogy egyre többen élnek nehéz helyzetben.

- Merész állításokat fogalmaz meg...

- Vállalom. A söpteik persze nem vakok, sokan kerestek meg az elmúlt hetekben is, hogy folytassuk a küzdelmet.

- Miért zajlik tulajdonképpen ez a küzdelem?

- Hiszem, hogy akkor lehet sikeres a falu, ha félretesszük a saját érdekeinket. A korábbi ciklusok pedig erről szóltak. Csak néhány példa, Virágh Kálmán az önkormányzati tulajdonú trafikot nulla, azaz nulla forintért bérelte az önkormányzattól. Ezen változtatnunk kellett. A konfliktusok egy részének ez volt az oka, én lemondtam a tiszteletdíjról és az általam alpolgármesternek javasolt Cseresznyák Miklós is jelezte, társadalmi megbízatásban szeretné ellátni a feladatát. Vagy ott van a játszótér ügye még a korábbi polgármester idejéből. Mint ismeretes, a játszótér elkészült, ám az Európai Unió csalás elleni hivatala nyomozást indított, és megállapította, hogy jogtalan volt a pénzfelhasználás. Kötelezte az önkormányzatot, hogy adja vissza a támogatást kamatokkal együtt. A büntetést végül a Magyar Állam fizette ki, rengeteget dolgoztunk,hogy ez így történjen. De az is igencsak érdekes történet, amikor az első hónapokban kiderült, hogy a Söptei Sportkör egy 1,8 millió forintos vízszámlát produkált, ami 2100 köbméteres fogyasztás. A tartozásból végül 800.000 forintot elengedtek, ami jó kapcsolatainknak köszönhető, a maradék közel 1 millió forintot hat havi részletben fizette vissza az önkormányzat. Összefoglalva: az ellenfeleink tiszteletdíjért látták el tisztségüket, ingyenesen adták bérbe az önkormányzati vagyont, csalás miatt indított eljárást az EU hivatala, és megmagyarázhatatlan közüzemi számlákat produkáltak. Eközben mi társadalmi megbízatásban vezettük a falut, felújítottunk járdákat, sikerrel pályáztunk egy új falubuszra, a söpteiek érdekeit szem előtt tartó eredményt értünk el a Szombathellyel folytatott tárgyalásokban no és persze rengeteg közösségi programot szerveztünk, melyek megmozgatták a falut.

- Többes számban beszél, kik azok a mi?

- Optimista típusú ember vagyok, valójában ketten voltunk, Cseresznyák Miklós és jómagam. A többi képviselő rendre ezen ügyekkel szemben foglalt állást.

- Mik a következő időszak legfontosabb feladatai?

- Még annyit megjegyeznék, hogy az önfeloszlatás a lehető legrosszabb időben történt. Most zajlik ugyanis az új Európai Uniós fejlesztési ciklus előkészítése, így a politikai csaták helyett ezen projektek előkészítésén kellene dolgoznunk. A kormány úgy döntött, hogy nagyon rövid időn belül minden pályázat ki lesz írva, ezek közül az egyik fontos programot a megyei önkormányzat koordinálja. Miként akarunk ezeken a pályázatokon sikeresek lenni, ha ezek helyett egymással vagyunk elfoglalva? Munkára, összefogásra van most szükség és sok lobbi munkára, hogy felhívjuk a döntéshozók figyelmét a söptei ügyekre. Így nem tudok mást tenni, a választások napjáig úgy teszek, mintha semmi sem történt volna, hetente tárgyalok megyei és országos döntéshozókkal annak érdekében, hogy sikerre vigyem a falut. Három fontos fejlesztési célt tűztünk ki. Szeretnénk felújítani az óvodát, melyre igencsak ráfér már a megújulás. Ott van az orvosi rendelő, fontos feladatunk annak a rendbetétele is, most erre komoly realitás van. A belvíz és csapadékelvezetési projekt pedig úgy gondolom szintén réges-régi problémákat orvosol majd. Amikor Kálmán Ferenc, Szombathné Takács Zsuzsanna és Magyar Bálint képviselők úgy döntöttek, hogy feloszlatják a testületünket, kértem őket, hozzanak felelős döntést, mérlegeljenek, hiszen söptei családok sorsa múlik rajtuk. A további történetek már ismertek.

Nagy Róbert az orvosi rendelő előtt. Megkezdődött a felújítás tervezése

- Hogy látja, milyenek az esélyek?

- Szeretném kiemelni, hogy nem egyedül vágok neki a mostani választásoknak. Hiteles és megbízható csapat állt mellém. Különösen örülök annak, hogy az élet számos területéről érkeztek, van közöttük idősebb, fiatalabb, első gyermekes édesanya, nagypapa, de egy közös bennük, mindannyiuknak Söpte az első. Csizmazia-Varga Katalin, Rostásné Farkas Erzsébet, Cseresznyák Miklós és Kiss András mind olyan emberek, akik valóban tudják az itt élő emberek érdekeit képviselni. Őszintén mondom, hogy hiszek az összefogás erejében. Hiszek abban, hogy a söpteiek látják a fejlődést, ezért felelős döntést hoznak április 3-án. Bizakodó vagyok, hiszen nyugodt lelkiismerettel nézhetünk a választóink szemébe. Nemrég egy korábban ismeretlen házaspárral találkoztam a faluban. Azt mondták, korábban nem szavaztak rám, mert fogalmuk sem volt arról, hogy ki vagyok, mit képviselek, de ma már látják, hogy számos területen tettünk egy-egy lépést előre, és ők szeretnék, ha ilyen ütemben fejlődnénk tovább.

Kiss András, Csizmazia-Varga Katalin, Nagy Róbert, Rostásné Fazekas Erzsébet és Cseresznyák Miklós, a helyi civil összefogás jelöltjei

- Mit mondott nekik?

Hogy ahhoz, hogy valódi pozitív változások történjenek, ne csak rám szavazzanak, hanem a csapatunkra, a többi képviselőjelöltre is, hiszen nekünk valóban Söpte a legfontosabb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!