Hírek

2016.05.06. 18:50

Egyházasfalu több településrészből állt össze, ám a búcsúk nagy száma nem közvetlenül ezzel magyarázható

Egyházasfalu - Az elmúlt hetekben két búcsúi szentmise is volt Egyházasfalu templomaiban. De így még korántsem teljes a kép: búcsút ünnepelnek augusztusban és szeptemberben is.

Tersztyánszky Krisztina

Egyházasfalu 1933-ban három falu: Egyházasfalva, Dasztifalu és Kisgógánfa egyesítésével jött létre, majd 1950-ben Keresztényt is hozzácsatolták. Dasztifalu és Kisgógánfa ezek közül mindig Egyházasfalva Szent György búcsúját ünnepelte.

A keresztényi mezei kápolna Mária-búcsúja egy korábbi fotón. Fotó: Archív

A Szent György-templom helyén már a középkorban állt egy hasonló titulusú egyházi épület. Ennek a tornya azonban - feltehetőleg a falu alatt húzódó titokzatos alagút miatt - vészesen dőlni kezdett, így lebontották. A Réffy Endre plébános nevéhez fűződő, 1888-ban elkészült neoromán templomot augusztus utolsó vasárnapján szentelték fel. Azóta a hívek Szent György mellett ezen a napon is búcsút ünnepelnek.

A kápolnához a környékbeli falvak Mária-tisztelői is ellátogatnak. Fotó: Varga Gábor

A keresztényi falurész temploma a Szent Kereszt megtalálása tiszteletére emeltetett, ennek búcsúját tartották a közeli napokban.

Szeptemberben, Mária neve napján pedig a mezei (vagy szőlőhegyi) kápolnához zarándokolnak a hívek. Ezt az egyszerűségében is szép kápolnát 1876-ban, a kolerajárvány negyven halálos áldozatának emlékére építették a túlélők. A téglákat a hívek kézben vitték az építkezés helyszínére. A Mária-búcsú ma is jelentős eseménye a településrésznek, arra a Keresztényből elszármazott lakosok is szép számban hazalátogatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!