2016.09.29. 11:30
Hat és fél évet kapott a pékautós rabló
Szombathely – Hiába fellebbezett felmentésért vagy enyhítésért a zalaegerszegi férfi, másodfokon is hat és fél évet kapott. Tovább nem mehet az ügy, ez már jogerős.
– Még egyszer elnézést kérek. Megbántam. Nagyon – ezt mondta a vádlott, illetve már elítélt a másodfokú tárgyaláson.
A férfi tavaly nyáron a balogunyomi kisbolt mellől elhajtott az árut szállító kenyereskocsival. Autós üldözésbe keveredett a rendőrökkel, majd felborult a jármű.
Rablás, jármű önkényes elvétele, hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés vádjában is bűnösnek mondták ki a zalaegerszegi férfit első fokon februárban és hat és fél év börtönt kapott. Akkor az ügyészség elfogadta az ítéletet, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért nyújtott be fellebbezést. Mégsem volt módosítás: az ítéletet helyben hagyta a Szombathelyi Törvényszék.
– Sem a felmentés, sem az enyhítés nem megalapozott – mondta dr. Rácz József. Azt mondta, alapos volt az elsőfokú ítélet, hiánytalan a tényállás. Akkor lehetett volna módosítani, ha ismét felülvizsgálják a bizonyítékokat, erre azonban másodfokon nem kerülhet sor – mondta.
Fotó: Wolf Ferenc
Enyhítő körülményként vették figyelembe a beismerő vallomást és azt is, hogy részben megtérült a rablással okozott kár. Súlyosítja viszont a bűnt, hogy útonálló módon követte el a rablást és az is, hogy nem sokkal a rablás előtt szabadult feltételesen a férfi az előző börtönbüntetéséből.
– Nagyobb súlyú a súlyosító körülmény, mint az enyhítő – mondta dr. Rácz József.
A büntetés tehát hat és fél év börtön, beszámítják az előzetes letartóztatásban töltött időt. Az ítélet a másodfokkal jogerőre emelkedett, további fellebbezésre nincs lehetőség.
Az eddigi tárgyalásokról és a bűnesetről is részletesen beszámoltunk, az előzmények itt olvashatók.