Hírek

2016.09.18. 13:27

Látványos harcokkal a daganatos gyerekekért

Tizenegy összecsapás a sportág csúcsának számító ketrecharcból, amely több szempontból is tartogatott érdekességeket.

Pungor Csaba

A közel telt ház előtt - hagyományteremtő szándékkal - megrendezett jótékonysági gálának indulói között volt egy hazai versenyző is Horváth Nikolett személyében, illetve volt egy félig-meddig titkolt, régóta dédelgetett álma a szervezőknek.

Amerikában már óriási hagyománya van az MMA ketrecharcnak, amely kiemelt idősávval büszkélkedhet a sportadókon. A több küzdősport keveredéséből, saját szabályrendszerével létrehozott sportág méltán nevezhető a legkeményebb harcosok gyűjtőhelyének. A ketrecharcban mindössze egy fogvédő, egy szuszpenzor és egy ötujjas kesztyű ad védelmet a versenyzőnek, a többi pedig rajta áll.

Szombathely számára épp ezért volt fontos dátum a szombati, hiszen 2016. szeptember 17-én rendezték meg az első Vulcano Nemzetközi Ketrecharc Gálát, amelynek az AGORA Művelődési és Sportház adott otthont. A rendezvény teljes bevételét a Daganatos Gyermekekért Közhasznú Alapítvány kapta.

A szervezők, rendezvénybiztosítók, hoszteszek
Fotó: Óvári Tamás

- Hosszú ideje terveztük és sikerült megvalósítanunk egy álmot - ezt Őze Balázs mondta, aki a rendezvény főszervezőjeként mindent megtett, hogy igazán nívós gálát hozzon tető alá. Őszintén szóval minket is meglepett, hogy ennyire nagy lesz az érdeklődés a ketrecharc iránt. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy hagyományteremtő szándékkal hoztuk létre ezt a rendezvényt. Családapaként pedig nem is volt kérdés, hogy kinek ajánljuk fel a bevételt. Úgy érzem, hogy a lehető legjobb helyre került ez az összeg, hiszen nagyon jó és helyi orvosok dolgoznak a beteg gyerekek felépüléséért az alapítványnál.

Tizenegy páros összecsapását izgulhatta végig a Sportház közönsége, amely felettébb parázs mérkőzéseket hozott. A nemzetközi mezőnyben 6 országból érkeztek bunyósok, köztük Ugandából is. Egy hölgynek azonban megkülönböztetett figyelmet szentelt a közönség. Horváth Nikolett, a szombathelyi ketrecharcos nagyon elemében volt, amin Őze Balázs meg sem lepődött.

- Már a mérlegelésnél láttuk, hogy a két hölgy komolyan veszi majd a bunyót, nem is okoztak csalódást. Niki nagyon elszánt volt, így nem okozott meglepetést, hogy techinkai K.O-val intézte el bosnyák ellenfelét. Azonban ezen a mérkőzésen kívül is voltak érdekes összecsapások. Az ugandai Patricia Apolot is rendkívül élvezetes, igazi amazon bunyóban győzedelmeskedett. A férfiak között meg kell említenünk Yusup Soltajevet, aki karfeszítéssel győzte le ellenfelét. A hazai szekciót Guzsván és Gaodi mérkőzése emelte a nagyok közé, hiszen bár előbbi vereséget szenvedett, nincs miért szégyenkeznie. A spártai névre hallgató fiatalember a török Sado Ucartól kapott ki. Gaodi Tihamér pedig pontozással győzte le Kadir Akbast. Ami növeli a siker értékét: a magyar fiúnak az első menetben eltört a keze és ennek ellenére sem adta fel. Óriási szívvel harcolt...

 

Egy gondolatként született meg és hosszú hónapokon keresztül tartó szervezést követően igazi sportcsemegének voltunk szemtanúi. A nézők között elcsípett beszélgetések morzsáit boncolgattuk tovább a főszervezővel.

- Miért pont Szombathelyre hoztuk ezt a ketrecharc gálát? Leginkább azért, mert szeretnénk népszerűsíteni a sportágat. A nézőszámot figyelembe véve elmondhatjuk, hogy olyan látványos küzdősportot láthattunk, amelyre kíváncsiak az emberek. Ezért hiszünk abban, hogy hamarosan létrehozhatunk a megyeszékhelyen egy utánpótlás akadémiát is. Több külföldi klubbal ápolunk jó baráti viszonyt, Ausztriában is szerveztünk már több hasonló rendezvényt és szombaton pedig bebizonyosodott, hogy nálunk is van igény a ketrecharcra.

- Az IBSSA-val, a Nemzetközi Testőr és Biztonsági Szolgálatok Szövetségének köszönhetően pedig egy kupát, illetve pénzdíjat is átadhattunk a legjobb ketrecharcosnak. Ezúttal a vereség ellenére Guzsván Péterre esett a választás - zárta gondolatait Őze Balázs.

A rendezvényen a Skorpió Box Club egyesület ifjú növendékei is jelen voltak, három utánpótláskorú versenyző lépett szorítóba a közönség legnagyobb örömére. A hibrid sport első bástyájaként jött létre és vizsgázott kiválóan a Vulcano Nemzetközi Ketrecharc Gála, amelynek mottója is lehetett volna a „pofonokkal a gyógyulásért..."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!