Hírek

2016.10.07. 11:39

Visszafelé sült el a beadvány: kiderült, hogy nem elfogult a Vas Népe

Ellentmondásos indoklással emelt kifogást dr. Cz. Cs. a Vas Népe ellen a Nemzeti Választási Bizottságnál is, mondván, hogy lapunk nem adott helyet ellenzéki véleményeknek a népszavazás kapcsán. Most már papírunk van róla, hogy mégis csak.

Vas Népe

Dr. Cz. Cs. magánszemély először a Vas megyei választási bizottsághoz fordult, majd miután az elutasította, a Nemzeti Választási Bizottsághoz. Utóbbi helyben hagyta a megyei választási bizottság döntését.

Az illető kifogásolta, hogy az MSZP szeptember 6-i sajtótájékoztatójáról, amelyet dr. Czeglédy Csaba, a párt szombathelyi elnöke tartott képviselőtársával, lapunkban állítólag nem adtunk hírt. A beadvány onnantól válik meglehetősen ellentmondásossá, hogy ezzel szembeállítja: lapunkban megjelent a kormány népszavazási hirdetése.

A megyei és a nemzeti választási bizottság válaszát is úgy lehet összefoglalni, ahogy egyébként hétköznapi gondolkodással is tennénk: a kettőnek nincsen köze egymáshoz. A bizottság leírja, hogy a szerkesztői szabadság körébe tartozik az, miről adunk hírt, és miről nem. A hirdetés fizetett felület, nem a szerkesztőség dönt róla, és nyitva áll bármelyik párt előtt.

A beadványhoz a magánszemély csatolta a megjelenés utáni lapszámokat, azzal bizonyítva, hogy nem jelent meg a beszámoló. Ez több módon is visszájára fordult végül: azért is, mert a cikk később megjelent, másrészt mert a Nemzeti Választási Bizottság elolvasta az egész újságot, és kiderült számára: a Vas Népe igenis helyet ad az ellenzéknek.

További magyarázat helyett álljon itt egy hosszabb részlet a NVB indoklásából, amely önmagáért beszél:

 

„E körben a Nemzeti Választási Bizottság indokoltnak tartja rögzíteni, hogy a VAS NÉPE ONLINE, azaz Beadványozó által is hivatkozott internetes újság a vaol.hu, ahogyan azt a kifogás 2. számú melléklete is tanúsítja, 2016. szeptember 6-án tájékoztatást adott a szombathelyi MSZP-nek a népszavazással kapcsolatos álláspontjáról. Emellett a kifogáshoz csatolt, a Vas Népe napilap 2016. szeptember 8-ai száma 2. oldalán „A távolmaradásra buzdít Vágó” című cikk jelent meg, mely tartalmát tekintve egyértelműen a 2016. október 2-ai népszavazás szervezőjének, a Kormánynak az álláspontjával ellentétes véleményről tudósít. A fellebbezéshez csatolt, a Vas Népe napilap 2016. szeptember 9-ei száma 3. oldalán a „Népszavazás és jelkép” című cikk jelent meg. Ez többek között az MSZP Szombathelyi Szervezete Elnökségének az október 2-ai népszavazással kapcsolatos álláspontjáról tudósít. ( ) Így tehát nem helytálló Beadványozó azon állítása, mely szerint a népszavazással kapcsolatos defenzív vélemények és az MSZP helyi szervezetének az álláspontja egyáltalán nem jelent meg a Vas Népe napilapban, illetve, hogy a helyi szervezet álláspontját a választópolgárok nem ismerhették meg. Ezzel szemben az igazság az, hogy a választópolgároknak az internetes újságból és a nyomtatott lapból is lehetőségük volt megismerni a Kormány álláspontjával ellentétes véleményeket, köztük az MSZP Szombathelyi Szervezetének az október 2-ai népszavazással kapcsolatos álláspontját is.”


A teljes határozat itt olvasható:

http://www.valasztas.hu/hu/nvb/hatarozatok/2016/2016-5783.html" target="_blank"

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!