Hírek

2016.11.07. 18:25

Ön készül biztosítót váltani? - Sokkal többe kerül idén a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

Az emberek nem ragaszkodnak a biztosítójukhoz. Szinte mindenre kedvezményt lehet ma már kapni. Többe kerül idén a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb), mint tavaly. Sokkal többe.

Budai Dávid

Az egyik legnagyobb internetes alkuszportál szerint a tavalyinál 12 százalékkal magasabb, átlagosan 19 100 forintos tarifával kell számolniuk az autósoknak. A január 1-jei évfordulós tulajdonosoknak nem árt résen lenniük, ha jobb árat szeretnének maguknak kiharcolni. Elmondjuk, kiknek kell benyúlni a kesztyűtartóba a papírokért legkésőbb december 1-jéig, szakértőnk segítségével megpróbáljuk megfejteni, mi az oka az áremelkedésnek, és természetesen eláruljuk azt is, hogyan csökkentheti leginkább kötelezőjének díját. Az idén 1,2 millió autós érintett az év végi kampányban, ők legkésőbb november 11-éig kell, hogy megkapják az értesítést biztosítójuktól a jövő évi díjról, és aztán eldönthetik, maradnak vagy váltanak.

Állítólag 100 ezer szerződésváltás várható. Az általunk megkérdezett szakértő - aki a vasi megyeszékhelyen dolgozik az egyik legnagyobb biztosító munkatársaként - megerősítette, sokan egy-két ezerért is hajlandóak biztosítót váltani. Ennek oka, hogy a kötelező annak az autósnak fizet, akinek mi kárt okozunk, másképpen fogalmazva, mi azzal a biztosítóval kerülünk kapcsolatba, amelyikkel a másik autós szerződést kötött. Éppen ezért a biztosítótársaságokhoz való lojalitás finoman szólva is alacsony.

Bár most is elindult a kampány az ügyfelekért, már jóval kisebb, mint régen. Ennek oka, hogy míg az autósok 2010. január 1-jéig egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást, az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, ekkor van lehetőség biztosítót váltani. Azóta évről évre csökken az év végén forduló kötelező biztosítások aránya, amely idén már nem éri el az egyharmadot sem. Időközben változott a kgfb-díjak meghirdetési szabálya is. A biztosítók már bármikor módosíthatják a tarifáikat, azzal a feltétellel, hogy azokat minimum hatvan nappal korábban meghirdetik. Ennek megfelelően az év végi kampány díjait november 2-án ismerhették meg az érintettek. Amennyiben a meglévő kgfb-szerződés felmondása mellett döntenek, ezt legkésőbb december elsején éjfélig közölniük kell az illetékes biztosítóval. Az új biztosítás kiválasztásának határ-ideje december 31-e. Változás van abban is, hogy idén a biztosítók már nem kínálhatnak a meglévő ügyfelekénél kedvezőbb díjakat az új partnereknek, így megszűnik az a korábban elterjedt gyakorlat, hogy az autósok felmondják, majd ugyanannál a biztosítónál újrakötik a szerződésüket. Tavaly még az új szerződések több mint harmada ilyen visszakötésből származott.

Forrás: Magyar Biztosítók Évkönyve 2015

Bár sokan pár ezer forintért is továbbállnak, mások azt gondolhatják, hogy nem érdemes bajlódni a biztosítóval, jó az, ami van. Pedig ez nagyon nincs így. A rend kedvéért magam is kiszámoltam, ha most volna a biztosításom évfordulója, milyen árakkal kellene megbarátkoznom. A legjobb ajánlat esetemben 31 ezer forintos éves díjat jelentett, míg a legrosszabb 200 ezer forintosat. A legkedvezőbb díjat ráadásul nem is a jelenlegi biztosítóm kínálta fel, így komolyan elgondolkozom majd a váltáson, ha eljön az ideje. Mindenképpen váltaniuk kell azonban az MKB klienseinek, a januári évfordulós szerződéseket ugyanis a biztosító felmondja - ez körülbelül 25 ezer ügyfelet érint.

A biztosítás díja több dologtól függ: ilyen például a bonusz-malusz besorolás, ami a balesetmentes közlekedésért nyújt kedvezményt. Az alap mégis a gépjármű teljesítménye (kW). Továbbá függ még a gépkocsi tulajdonosának korától, nemétől, attól, hogy hol lakik, van-e gyermeke, milyen munkát végez, és köt-e casco biztosítást. Ezenfelül pedig kedvezményeket kaphatunk szinte mindenért: ha elfogadjuk a reklám-e-maileket, ha megadjuk a telefonszámunkat, ha nem csekken fizetjük be a díjat, hanem elutaljuk, ha évente egyszer fizetünk, sőt van olyan biztosító, amelyiknél Facebook-profilunkkal is kedvezményt csikarhatunk ki. Nem érdemes az így összegyűjtött kedvezményeket lebecsülni, mivel akár 20-30 százalékkal is csökkenhet az éves tarifa. Azt könnyű belátni, hogy egy friss jogsival rendel-kező, többször is balesetet okozó fővárosi fiatalember, aki egy Hummerben fordítja el a kulcsot nap mint nap, a többszörösét fizeti, mint az a vidéki, középkorú úr, aki harminc éve balesetmentesen vezet egy Mini Morrist.

Az azonban tény, hogy szinte mindenkinek nő a biztosítási díja. Ennek oka szakértőnk szerint az, hogy a korábbi években igencsak alul volt árazva a kötelező díja. A mostani áremeléssel csupán a normális árképzéshez közelít a piac.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!