Vasból Japánba kerékpárral? Lehetséges!

Mindezzel rendelkezett az az öt fiatal, többségük vasi, akik idei nagy kalandtúrájukat az egzotikus ázsiai szigetországba tervezték.

Nagy Tamással beszélgettem a több mint egy hónapos út emlékeiről. A csapatot együtt ugyanis legfeljebb egy következő biciklis világjáró utazáson tudtam volna közösen leültetni: Szombathelyen, Vasváron, Budapesten élnek a mindennapokban.

A baráti társaságot minden nyáron összeköti egy, a kívülállónak talán kicsit vakmerőnek hangzó utazás. Mégis, a csapat tagjával beszélgetve az is kirajzolódott: nem felelőtlen kalandorok ők. Túráikat precízen, internetes információk segítségével, egész éven át tervezik. Így ismerős közegbe érkeznek. Így volt ez Japán és Tajvan esetében is.

Nagy Tamás rögtön az elején meggyőzött arról is: A 12 kilogrammos kerékpár bőven belefér a repülőgép súlylimitjébe. Sőt, a 30-35 kilós határig a legszükségesebb személyes holmik, sátrak is ott lehetnek. Ennél többet amúgy sem ildomos vinni. A túrákon néhány deka többletsúly is komoly terhelést jelent a kerékpárosnak.

Tamásék pedig a kilométereket gyűjtöttek bőven. Az órák 2500-at számláltak ezekből. De a valós táv jóval több lehetett. A rejtélyre a magyarázat a monszun. - Olyan mennyiségű, intenzitású esőket kaptunk, hogy a kilométeróráink is eláztak. Úgy kellett kiszárítani őket, ezért állt le ilyenkor a számlálás - mondta Tamás.

Nagy Tamás és társai Tokió utcáin: a nyüzsgő nagyvárosban elképesztő dolgokkal is találkoztak Fotó: Nagy Tamás

A Tokió külvárosának számító naritai reptéren landoltak. Japánt átszelték, Tajvanon is kerekeztek, egyikük körbebiciklizte az országot. A vasi származású Puskás Zoltán feleségével, Kustán Klaudiával, a megyében élő Leskó Istvánnal, Nagy Tamással és Marton Krisztiánnal indult közösen útnak.

Másfél hétig öten kerekeztek, aztán ketten szabadságuk lejárta miatt hazarepültek. 27 nap után újabb kettő túrázónak járt le a szabadsága. Legtovább Puskás Zoltán maradt, aki további egy hetet töltött egyedül Tajvanon és biciklizte körbe a szigetet.

A landolás után Tokióban töltött a csapat pár napot, de számos ikonikus városban és földrajzórákról ismert tájon jártak. Nem mellesleg a Fujit is meghódították. Engem azonban ezúttal nem a látnivalók, hanem a japánok élete érdekelt elsősorban. Ebbe a biciklisták jól beleláttak, hisz ez az a túraműfaj, melyben a leginkább megtapasztalhatóak egy ország mindennapjai.

Azt tapasztalták: az emberek kedvesek voltak hozzájuk. Egy bökkenő volt: mindenki csak japánul beszél. Így a kommunikáció alapja az activity volt. Igaz volt mindez a feliratokra is, melyek szintén nélkülözték a többnyelvűséget. A japán kalligráfiát pedig nem sok európai olvassa.

Nagy Tamás a kinti életet lelassítottnak és sokszor túlzóan szabálykövetőnek ítélte. Közlekedési példát hozott, de az élet minden területére igaz lehet a minta. - Japánban lassított a tempó, rengeteg a 30-as, 40-es sebességkorlátozó tábla. Minden kereszteződésben lámpa áll. A közlekedéskultúrájuk jó, de az európai habitusnak akár idegesítő is lehet - foglalta össze a lényeget Tamás.

A fizetésnél, ami japánban jellemzően készpénzzel lehetséges elsősorban, a pénztáros veszi el ugyan a bankót, de a visszaadást már automata végzi.

- Bár van itt olyan technikai eszköz, amit mi Európában nem ismerünk, mégsem akkora a különbség, mint amire számítana egy városi legendákkal felvértezett turista - jegyezte meg amúgy informatikus mérnök végzettségű házigazdám.

De hogy élnek az emberek egy japán óriásvárosban?

- Amíg az emberek mozogni tudnak, dolgoznak Japánban - mesélte a tapasztaltakat vendéglátóm.

Példának említette, hogy nem ritka hogy a piros lámpáknál egy japán útfelelős is kimegy és integet, hogy nem lehet átmenni. Erre a munkára jellemzően az időseket osztják be.

- A munka hétfőtől vasárnapig, nullahuszonnégyben dübörög. Japán, Tokió egy hangyaboly, szorgalmas élettel - adott bepillantást a mindennapokba Nagy Tamás.

A szigetországban élő mintegy 130 millió ember zöme, csaknem 75 százaléka egy magyarországnyi és talán hozzá egy burgenlandnyi területen él pici lakásokban, kis élettérrel. - Nincs szegénység, de nem élhető az élet. Az emberek kiszolgálják a társadalmat, de valahol ebbe bele is fásulnak. Jó volt elmenni, megnézni, de ott élni nem lenne könnyű - mondta Tamás.

A szigetországban tapasztalható biztonságot azonban külön kiemelte. Értékeiket, kerékpárjukat nem kellett zárni annak ellenére, hogy az első naptól az utolsóig vadkempingeztek a tokiói világváros parkjaiban és a többi túrahelyszínen is.

- Az étkezésről azt tudom elmondani: amit a magyar boltokban lehet kapni, az Japánban nincs. Az ételek neve csak japánul volt kiírva, így arra tudtunk csak hagyatkozni, hogy mi néz ki jól és azt vettük meg - tért át gasztronómiai témára Nagy Tamás.

Fő étel a tengeri hal minden formában. Kenyerük nincs. Aki mégis enne, az egy kilóért 5-6 ezer forintot is fizethet. De a honos ételek, a rizs, a hal olcsó. - Kevesebbet ettünk és jobban jóllaktunk a magyar mennyiségekhez képest - mondta tapasztalatait Tamás.

A túrán azonban nemcsak betondzsungelekben jártak, hanem hegyvidékeken, tengerparton is. - A japán hegyi kisfalvak, a filmekből ismert meseszép vidékek, házak, a rendezettség, a zen kertek, a sok pihenőhely megnyugtató hangulata semmihez sem hasonlítható érzés - jegyezte meg a biciklis utazó a természetjárás kapcsán.

A kommunikáció az itthoniakkal? Sejtették, hogy fejlett lesz. De a hogyanra mégsem voltak felkészülve. Még az útszéli italautomata is wifit szolgáltatott. A Fuji 3776 méteres csúcsáig feljutva szintén végig volt wifi.

Apropó, Fuji. Természetesen kerékpárral indultak a csúcshódításnak. 2500 méternél azonban elfogyott az út. Onnan tovább gyalogszerrel mehettek tovább. A japánok kultikus hegyének tetejéről néztek le. Aznap elsőként mászta meg az öt vasi a Fujit.