Hírek

2016.12.08. 18:58

Karácsonyfa a bokréta - Jövő júniusban megnyithatja kapuit a városi sportcsarnok

Répcelak - Bokrétaünnepet tartottak az épülő sportcsarnoknál, a tervek szerint a jövő nyáron megnyithatja kapuit a létesítmény.

Cseszkó Tamás

A karácsony közeledte miatt úgy döntöttünk, hogy ezúttal fenyő lesz a bokréta - mondta el dr. Szabó József, Répcelak polgármestere az épülő Répce Városi Sportcsarnoknál, ahol látványosan halad az építkezés. Csütörtökön a sport és a város meghatározó személyei gyűltek össze az épülő komplexumnál, ahol rendhagyó módon nem bokrétát, hanem feldíszített karácsonyfát tűztek ki az épület legmagasabb pontjára.

Fotó: Varga Ákos

A rendezvényen részt vett többek között Szabó József, a település polgármestere, Farkas Ágnes, a Vas Megyei Kézilabda Szövetség elnöke, dr. Bogdán Olivér, a Répcelaki Sportegyesület elnöke, valamint Boros László, a kivitelezők képviselője is. - Őszintén mondom, engem is meglepett, hogy az elmúlt másfél év mennyi jó szándékú embert hozott az utunkba, hiszen bárkitől kértünk segítséget, azonnal az ügyünk mellé állt, legyen szó a Vas Megyei Kézilabda Szövetség vezetőiről, a térség országgyűlési képviselőjéről vagy éppen a minisztérium döntéshozóiról - hangzott el.

Szabó József egyúttal köszönetet mondott Németh Kálmánnak, a város korábbi polgármesterének és az akkori képviselő-testületnek, hiszen az ő fegyelmezett gazdálkodásuknak köszönhetően tudták az önerőt biztosítani a beruházáshoz - mondta a polgármester. - Nyáron tettük le az alapkövet, télen van a bokrétaünnep, és bízunk benne, hogy jövő nyáron a Répcelaki Fesztiválon már fel tudjuk avatni a létesítményt - fogalmazott a település embere, hozzátéve, hogy a jelek szerint erre minden lehetőség megvan, hiszen jó ütemben halad az építkezés. Boros László a kivitelező cég nevében megerősítette, jelen állás szerint tudják tartani a 2017 májusára tervezett átadási határidőt, így júniusban megnyithatja kapuit a sportcsarnok.

A falak már állnak, így szerencsésen tudnak dolgozni majd akkor is, amikor kemény fagyok jönnek, hiszen ebben az időszakban már a belső munkálatok következhetnek. A 700 millió forintos projekt jelentős részét, 484 millió forintot társaságiadó-támogatásból biztosítanak, ennek nagy része a Répcelakon működő Linde Gáz Magyarország Zrt.-től érkezik, az önkormányzat további 210 millió forinttal járul hozzá a beruházáshoz. A fejlesztésnek köszönhetően egy multifunkcionális csarnok jön létre hozzá kapcsolódó kiszolgáló helyiségekkel. 1111 négyzetméter, függönnyel kettéválasztható pálya, 140 négyzetméteres aula, 170 fős emeleti lelátó, irodák, klubszoba és szauna is helyet kap a létesítményben. A bokrétaünnepen összesen 15 szalag került a karácsonyfára, amely immáron az épülő létesítmény homlokzatát díszíti.

Dr. Bogdán Olivér, a Répcelaki Sportegyesület elnöke az eseményt követő pohárköszöntőn tréfás verssel idézte fel a sportegyesület történetét. Régi szokás, hogy az ilyen alkalmakkor földhöz kell vágni a poharat, hiszen a babona úgy tartja, akkor minden rendben lesz. Így történt ez most is. Dr. Bogdán Olivér egyébként karateedzőként is szép eredményekkel büszkélkedhet: tanítványa, Seregély Gyöngyi nemrég megnyerte a junior Európa-bajnokságot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!