Hírek

2017.01.20. 18:35

Energetikai fejlesztést terveznek

Vép - A Nyugat-Dunántúl egyik vezető agrár szakképző központjának kollégiumában pályázati pénzből energetikai fejlesztést terveznek.

Tóth Kata

Az FM DASZK Vépi Középiskolája, Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma, ahogy a neve is jelzi, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) fenntartásában működik és a Dunántúli Agrár-szakképző Központ tagintézményei közé tartozik.

Az FM - ahogy az igazgató, Hollósi Éva mondja - a jó gazda gondosságával figyeli az iskoláit, nyomon követi, hogy az egyes középiskolák milyen paraméterekkel rendelkeznek, hol milyen beruházásra van igény, illetve hogy a pályázati kiírásoknak mely intézmények felelnek meg.

Hollósi Éva, az FM DASZK Vépi Középiskolájának igazgatója mutatja, milyen nagy különbség van a kollégium és az iskolaépület között. A diákszálló régi, fakeretes ablakain még jön be a hideg Fotó: Unger Tamás

A meghirdetett pályázat révén költségvetési szervek nyerhetnek forrásokat épületenergetikai fejlesztésekre. Az intézmény bruttó 126 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázott. Mára a tender a finiséhez ért: a dokumentációt összeállították, a közbeszerzési eljárás elindult. Ha aláírják a támogatási szerződést, onnantól kezdve 11 hónapon belül meg kell valósulnia a beruházásnak.

A támogatásból az intézmény kollégiumában energetikai fejlesztést terveznek, többek között nyílászárócserét, külső, illetve tetőtér-szigetelést, amelyre a 2003-ban történt felújításkor a kollégium egy részénél nem került sor. Akkoriban belső átépítés történt, a nyílászárócsere pedig elmaradt.

Jelenleg 175-en laknak a diákszálláson, a tanulóknak majdnem a fele Győr-Moson-Sopron, Zala, Veszprém és Vas megye távolabbi területeiről érkezik. A háromszintes épület nemcsak diákoknak ad szállást, hanem vendégek fogadására is alkalmas. Rendezvényeknek, versenyeknek, csapatépítő tréningeknek és táboroknak ad otthont. A hatszáz fős ebédlőben számtalan eseményt szerveznek, ezért is fontos, hogy a kollégiumban legyen olyan szárny, ahol el tudják helyezni a vendégeket a kétágyas szobákban. A tanügyi épületben, ugyancsak pályázat eredményeként tavaly történt meg az ajtók, ablakok cseréje.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!