Hírek

2017.01.09. 13:45

Erdélyi Rolika mesemondással segít betegtársainak

Emlékeznek Erdélyi Rolikára? A hős kisfiúra, akinek nevét már egy ország ismeri.

Nagy Ildikó

A Vas Népe éppen három évvel ezelőtt írt először Rolika küzdelmes négy évéről. Azóta figyelemmel kísérjük a család életét: együtt izgultunk velük, amikor csontvelődonorra várt, majd az átültetés után is. Ott voltunk Roli hatodik születésnapján is, amikor kedvencével, Rúzsa Magdival találkozott.

Fotó: Szendi Péter

Tavaly ősszel a szombathelyi Donászy Magda Óvodába is elkísértük, ahol a Bóbita csoportba járó gyerekekkel együtt hallgattuk, ahogy Roli a kiskakas gyémánt félkrajcárjáról mesélt. Rolika most nagyobb fellépésre készül: szülei, Andi és Laci ugyanis úgy döntöttek, ideje valamit visszaadni abból a rengeteg segítségből, amit ők kaptak annak idején és kapnak ma is.

Roli pedig azzal segít, amihez a legjobban ért: mesélni fog. A budapesti Musical Café és a Budapesti Showszínház február 25-ére közös mesemondó délutánt szervez, melynek teljes jegybevételét a Ments Életet Közhasznú Alapítvány Váltsd valóra te is egy beteg gyermek álmát! címmel meghirdetett programjának támogatására ajánlja fel.A program koordinátorai álmokat gyűjtenek. „Beteg kisgyermekek álmait, akiknek hosszú évek gyötrődése után a fájdalom könnyei helyett az öröm könnyeit szeretnék az arcukra varázsolni” – olvashatjuk felhívásukban.

Roli a Budapesti Showszínház művészeivel lép fel a Musical Café színpadán. Anyukája, Andi azt mondja, különösebben nem készülnek a szereplésre, hiszen Roli legalább tíz mesét tud fejből – ezek bármelyikét bármikor el tudja mondani.A kisfiú szerepléséről természetesen mi is beszámolunk majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!