Hírek

2017.02.28. 18:20

Farsangfarki mulatságokkal búcsúztak a téltől Kőszegen és Felsőcsatáron

Kőszeg, Felsőcsatár - Téltemető hagyományokkal ért véget a vízkereszt óta tartó farsang, a bálok és lakmározások időszaka mindkét településen.

Vadas Krisztina

A farsangfarka búcsúztatásának több mint 15 éves hagyománya van az alpokaljai településen. Húshagyókedden a város apraja-nagyja jelmezt ölt és egy kiadósat mókázik, a farsangi szezonban utoljára. Így volt ez idén is: tegnap délelőtt jelmezes gyerekek - óvodások, iskolások - gyülekeztek a Fő téren. Délután össznépi utcabál és bőgőtemetés, majd jelmezverseny tette emlékezetessé a napot a helyieknek és a turistáknak. Felsőcsatáron a több száz éves hagyománnyal, a rozmaringolással vetettek véget a farsangi mulatságoknak. Az ifjak négy napig tartó vigadalmának utolsó állomásán a falu eladósorban lévő lányait látogatták meg: tárt kapuk fogadták őket.

Velencei hölgyek a kőszegi farsangfarka jelmezesei közül. Hagyomány, hogy a belvárosi üzletek, vendéglátóhelyek, munkahelyek dolgozói egy napra, húshagyókeddre beöltöznek. A fotón András Mónika, Laki Éva és Neudl Marianna tökéletes sminkben, pazar ruhákban
Fotó: Szendi Péter

A Fő téren felállított színpad tövében maga Frida Kahlo mexikói festőművész osztogatott cukorkát a jelmezes gyerekeknek. A Hupikék Törpikék kopasz Hókuszpókja pedig a műsorvezetést vállalta. A két szervezőnek, Gelencsér Ildikónak és Bakos Zoltánnak, civilben a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház munkatársainak volt bőven teendője kedden délelőtt.

Hókuszpók és Frida Kahlo - Bakos Zoltán és Gelencsér Ildikó
Fotó: Szendi Péter

Több száz gyerek masírozott a Fő térre a város óvodáiból, iskoláiból, és aki jelmezt öltött, annak járt az édesség. Voltak, akik műsorral készültek - a színpadon egymást váltotta a Bersek iskola mignontánca, a Dr. Nagy László gyógypedagógiai intézmény kéményseprős produkciója. Volt börtönrock, aztán a Bersek alsósai következtek, már a színpad előtt: a fiúk mind farkasnak, a lányok Piroskának öltözve. Méhecskék, csigabigák, börtönőr rabokkal, indiánok és háromcsoportnyi, magát franciakártya-lapnak álcázó óvodás vették körül őket.

- Velünk az óriások kártyáznak - jegyezték meg. Kabátra vehető jelmezük jól jött a szél ellen. Sétáltak, bámészkodtak, táncoltak ők és a teret benépesítő többi gyerek a Réparetekmogyoró duójának tavaszhívogató, zenés műsorára. "Farsangolni jó dolog, éjjel-nappal táncolok" - énekelte a társulat, és ennek a jegyében telt a város keddi napja. A Strucc hotelnél Szlávits László kínált fánkot és teát bájos és túlkoros Elza hercegnőként. Az önkormányzat pénzügyi osztályáról 13-an, a pénzkiseprő betéti társaság kéményseprői, lottót adtak fel. A bioboltban velencei hölgyek kápráztatták el pazar ruhakölteményeikkel és (gluténmentes) vendégváró falatokkal a vásárlókat.

Három óvodás csoport jött a francia kártya színeiben: pikkek, kőrök, treffek és kárók a kőszegi Árpád-házi Szent Margit óvodából
Fotó: Szendi Péter

Elárulták, nagy gonddal készültek: függönyt, karácsonyi abroszt nem kímélve mindent megtettek a kifogástalan megjelenésért. A tejbolt eladói mignonokként árulták a joghurtot, a Fő téri étterem és panzió pincérei pedig Supergirlként és Batgirlként szolgálták fel a kávét. A séfnek öltözött Pócza Zoltán várkapitánynak hagyták, hogy egy sört csapoljon náluk. Osztrák mintára, a Faschingsdienstag (húshagyókedd) kinti hagyományait alapul véve kőszegi fodrászok, kozmetikusok kezdtek beöltözni - meglepetést akartak az osztrák vendégeknek.

Aztán az évek alatt össznépi mulatság lett a téltemetésből. A délutáni utcabálon a Kvarc együttes zenélt, közben - ez idén újdonság volt - hagyományos farsangsirató bőgőtemetést rendeztek a Bozsoki Kökörcsin Színjátszókör közreműködésével. Ezután jelmezverseny következett, majd kezdődhetett az össztánc. Így ért véget a vízkereszt óta tartó farsang, a vigasságok, bálok és lakmározások időszaka Kőszegen.

 

Mit kerestek a lányos házaknál a felsőcsatári legények?

Felsőcsatáron kedden lezárultak a télvégi mulatságok: rozmaringolni indultak a falu legényei. Negyedik napja mulattak az ifjak, náluk ez már hagyomány. Pénteken a Vas megyei horvát bálon, szombaton a falu farsangi báljában vigadtak. Hétfőn a tavalyi bortermést kóstolták végig a szőlőhegyen - 12 borospince ajtajai tárultak ki előttük. A negyedik napon rozmaringolni indult 11 legény. Idén két lányt látogattak meg: Simon Boglárka és Haramy Nóra szívét próbálták elnyerni.

Cseri Bertalan a felsőcsatári utcán is megtáncoltatta Simon Boglárkát
Fotó: Vadas Krisztina

Az ifjakat tárt kapukkal, széles mosollyal és roskadásig pakolt asztalokkal várták: étel-ital, sütemény széles választékával kínálták a fiúkat. Cserébe ők énekeltek, zenéltek és táncba hívták a ház lányait, asszonyait. A jutalom sem maradt el: mire indultak tovább, már ott díszelgett kalapjukon a szép szál rozmaring és a krepp-papírból készített virág. De nem csak a lányos házak lakóit örvendeztették meg a legények, a falun átvonulva többen kiálltak a ház elé: nekik is táncoltak, énekeltek. Volt, ahol szomjoltóval is kínálták őket.

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!