Hírek

2017.02.24. 17:59

Az alkotmányosság és a jogállam témakörét járták körbe a vasi jogásznapon

Szombathely (vdk) - Pénteken tartották a XXI. Vasi Jogásznapot, amely egyúttal Horváth Boldizsár volt igazságügy-miniszter, Szombathely szülöttének emlékünnepe is.

Vadas Krisztina

Délelőtt a Savaria Múzeum parkjában, Horváth Boldizsár szobránál gyűltek össze a megemlékezők: a város néhai főjegyzője, az Andrássy-kormány igazságügy-minisztere előtt tisztelegtek. Az ő nevét viselő közgazdasági és informatikai szakgimnázium 10/C osztályos diákjai életéről, munkásságáról adtak műsort. A megemlékezés végén 11 szervezet helyezett el koszorút a szobornál.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere megemlékező beszédében kiemelte: alaptörvényünk, jogrendünk alapja a szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk. Ezek az alkotmány kezdősorai. Nem véletlen, hogy ebből idézett a polgármester, a szakmai prog-ram idén ugyanis az Alkotmányosság és jogállam címet viselte. Ebben a témában tartottak előadást dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság új elnöke, dr. Czine Ágnes és dr. Szalay Péter alkotmánybírók. A megjelent jogászokat dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője köszöntötte. A rendezvény hagyományosan fogadással zárult, ahol a Savaria Rézfúvós Együttes műsorát is hallhatták a vendégek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!