Hírek

2017.03.28. 18:45

Nem kell félnie a térfigyelő kameráktól a szombathelyi autósoknak

Szombathely - Törvénysértő a fővárosi közterület-felügyelők gyakorlata. Nálunk nem kell tartani az autósoknak a kameráktól.

Budai Dávid

Nagy port kavart az utóbbi időben az a fővárosi gyakorlat, hogy egyes kerületekben a szabálytalanul kanyarodó autósokat 50 ezer forintra büntetik a kerületi közterület-felügyelők a térfigyelő kamerák felvételei alapján. Volt, aki 400 ezer forintnyi bírságot szedett össze, és van olyan kereszteződés, ahol egy hónap alatt több mint 4 ezer autóst büntettek meg.

Ez 203 millió forintnyi bírságot jelent. Mindez úgy lehetséges, hogy a szabálytalanságot jelentő kamerákat éppen ott helyezték el, ahol megváltoztatták a közlekedési szabályokat, így a rutinból közlekedő autósok szinte besétáltak a csapdába. A felháborító gyakorlat ellen a főpolgármester is felemelte a szavát. Tarlós István szerint a közterület-felügyelet gyakorlata teljesen elfogadhatatlan, ezért az ügyben most a Belügyminisztériummal egyeztet.

Kíváncsiak voltunk, hogy nálunk előállhat-e hasonló helyzet, ezért megkerestük dr. Varsányi Pétert, a szombathelyi Közterület-felügyelet igazgatóját. A korábban, 2000 és 2006 között a főváros közterület-felügyeletének vezetését is ellátó szakember elmondta: a mostani budapesti gyakorlat törvénysértő, így elképzelhetetlen, hogy Szombathelyen akárcsak hasonló eset is előfordulhasson.

A jogszabály pontosan meghatározza a közigazgatási bírságok kiszabásának eljárási módját. Eszerint a közterület-felügyelő a behajtási tilalom és a kötelező haladási irány megsértése, valamint a védett területre való behajtás miatt szabhat ki közigazgatási bírságot. Ez utóbbi Szombathelyen egyébként nem létezik. A helyes eljárási mód az említett két szabályszegés esetén az lehet, fejtette ki dr. Varsányi Péter, hogy amikor valaki szabálytalanul behajt egy utcába, akkor az éppen ott lévő közterület-felügyelő vele szemben intézkedhet.

Ekkor a vétkes autós vagy elismeri, hogy hibázott és befizeti a bírságot, vagy nem. Ha nem ismeri el az autós a szabályszegést vagy vitatja azt, akkor a közterület-felügyelő a bizonyítékok alapján (fénykép, videófelvétel) a rendőrségnél köz-igazgatási eljárást kezdeményez. Csakhogy a jelenlegi állás szerint a közterület-felügyelőnek nincsen jogosítványa arra, hogy a kötelező haladási irányt megszegő autóst megállítsa, így csak egy dolgot tehet: a kamerafelvétel alapján kezdeményezi a közigazgatási eljárást a rendőrségen.

Pusztán a kamerafelvétel alapján azonban büntetést nem szabhat ki, ezért ütközik jogszabályba a fővárosi gyakorlat. Szombathelyen közlekedési szabálytalanságot rögzítő kamerafelvétel alapján nem szabnak ki bírságot, erre nem volt példa és nem is lesz - tette hozzá dr. Varsányi Péter.

Dr. Varsányi Péter, a szombathelyi Közterület-felügyelet igazgatója elmondta, hogy ők nem büntetik meg az autósokat a kamerafelvételek alapján, mivel ez a gyakorlat jogszabályellenes Fotó: Szendi Péter

Hogy a fővárosban miért lett bevett gyakorlat az autósok módszeres bírságolása, arra is van magyarázat. Míg korábban a közterület-felügyelet által kiszabott helyszíni bírságokból származó bevétel ott maradt az önkormányzatoknál - ami a fővárosi kerületek tekintetében akár több száz millió forintot is jelenthetett -, addig 2016. január 1-jétől az ebből származó bevétel a központi költségvetés kasszájába vándorol, ellentétben a közigazgatási bírsággal, ami az önkormányzatoknál marad. Ha a rendőrségnek küldenék meg a kamerafelvételt és úgy kezdeményeznének törvényesen közigazgatási eljárást, a bírság összege megint csak nem az önkormányzatokat illetné.

Szombathelyen a közterület-felügyelők által kiszabott köz-igazgatási bírság összege elenyésző, és a városba telepített 66 kamerát sem a közlekedési kihágások lefülelésére, hanem elsősorban preventív célra rendszeresítették. Dr. Varsányi Péter szerint a közterület-felügyelők dolga elsősorban nem az állampolgárok megbüntetése, hanem a bűnmegelőzés és a szabályok betartatása. Mint kiderült, a közterület-felügyelőknek semmilyen érdeke nem fűződik a bírságok kiszabásához és a lehetőségekhez mérten mindig emberségesen járnak el. Az már más kérdés, hogy vannak esetek, amikor a közterület-felügyelő nem mérlegelhet.

Ilyen például, amikor valaki a mozgássérülteknek fenntartott parkolóba áll be jogtalanul. Ezt nem érdemes megkockáztatni, mivel ennek a szabálysértésnek a büntetési tétele 50 ezer forint. Míg ha valaki öt méternél közelebb áll meg a zebrához, 25 ezer forintos büntetésre számíthat, ha rajtakapják. A felügyelet igazgatója elmondta, hogy leggyakrabban szabálytalan parkolásért, tiltott helyen történő italozásért és köztisztasági szabálysértésért szabnak ki bírságot a városban.

Dr. Varsányi Péter szerint mivel a kötelező haladási irány megsértése egy dinamikus szabálysértés - hiszen azt mozgó autók követik el -, nem is kellene azt a közterület-felügyelők hatáskörében meghagyni. Az ilyen típusú szabálysértések szankcionálást a rendőrségre kellene bízni, arról nem is beszélve, hogy a jelenleg rögzített 50 ezer forintos bírság rendkívül magas.

Nagy hiányosság az is - tette még hozzá -, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben a közterület-felügyelet helyszíni bírságolásának nincs ügyészségi törvényességi felügyelete, ami, mint a mellékelt ábra mutatja, visszaélésekre adhat alkalmat. A szombathelyi felügyelet igazgatója bízik benne, hogy a most kialakult botrány miatt megszűnik a fővárosban ez a törvénytelen bírságolási gyakorlat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!