Hírek

2017.05.06. 09:45

A nóta tartja fiatalon a 90 évest - Sokat tanultam tőlük az emberségről, az igazán fontos dolgokról, a boldogságról

Vajon mi a hosszú és boldog élet titka? A 90 esztendős Horváth Miklós a dalolásban már kisgyermekként rátalált arra az éltető erőre, ami nélkül el sem tudja képzelni a napjait.

Elek Szilveszter

Horváth Miklós már egészen kicsi korában szoros barátságot kötött a dalolással. - Akkoriban még Püspökmolnáriban éltem, édesapám pedig a helyi színjátszó társulatnál dolgozott - emlékszik vissza a régmúltba. Az idős úr édesapjának roppant érdekes foglalkozása volt: színdarabokat tanított, illetve dalokat állított össze a produkciókhoz. - Akkoriban az, hogy egy dal mennyire volt ismert, attól függött, hogy hányan énekelték - meséli. - Ha sokan, akkor könnyű volt rálelni, ha viszont kevesen, akkor olykor nagy nehézségek közepette meg kellett szerezni a kottáját, és le is kellett játszani, hogy biztosan jó-e. Ha igen, már énekelhette is a színész a darabban. Az édesapámnak ez volt a munkája - fűzi hozzá büszkén.

Miklós mindig hallgatózott, amikor az édesapja dolgozott, és megjegyezte a dalokat, el is énekelte azokat. De a család életét nem csak így lengte körül a dalolás. - Esténként leültünk a kályha köré, és ha valaki elkezdett énekelni, rögtön dalra fakadtunk mindannyian - nosztalgiázik az idős úr. - Akkoriban még nem volt villany, ezért csak a fűtőalkalmatosság parázsablakán kiszűrődő hangulatos fény töltötte be a helyiséget. Azok voltak csak az igazán csodálatos pillanatok.

Az idős úr egyébként a hangszerekkel is megismerkedett. - Gyermekkoromban tanultam hegedülni, de összetört a hangszerem, és akkoriban csak két tehén áráért javították volna meg - meséli mosolyogva. - Így hát sokáig csak porosodott nálam, aztán odaadtam az egyik cimborámnak - fűzi hozzá Horváth Miklós, aki végül átpártolt a szintetizátorra.

A Csákánydoroszlói Vegyeskar tagjai örömmel járnak a próbákra, repertoárjuk változatos Fotó: Szendi Péter

Egy emberöltő telt el, mire a dal elfoglalta az őt megillető helyét életében: 82 éves korában, a csákánydoroszlói falunapon történt meg a csoda. - Több másik idős ember társaságában néztük egy vidéki énekcsoport műsorát, mire az egyik hölgy kijelentette, hogy így bizony mi is tudnánk énekelni! - mondja Miklós. A csoport énekszerető tagjai annyira fellelkesedtek, hogy megkeresték a község iskolájának énektanárát, Kozó Józsefné Ildikót, aki örömmel vette szárnyai alá a lelkes időseket - később pedig a 39 éve zenélő, több hangszeren is játszó Pandúr Tibor is csatlakozott a csapathoz, amelynek átlagéletkora aligha kevesebb 70 évnél.

- Aztán már csak ki kellett találnunk, hogy mi legyen a nevünk - ecseteli Miklós. - Végül a Csákánydoroszlói Vegyeskar mellett döntöttünk, mert hölgyek mellett urak is vannak a sorainkban - mondja még. Így októberre meg is alakult a település új színfoltja. A lelkes csapat számára ez nem csak egy klub, ahol el lehet tölteni társaságban az unalmas órákat - az idősek nagyon is komolyan veszik a vegyes kart, olyannyira, hogy rendszeresen próbálnak. Ottjártunkkor éppen a község iskolájának falait töltötték meg nótaszóval. Ez egyébként ismerős terep Miklós számára. - A feleségem Csákánydoroszlón élt. Az édesanyja megbetegedett, én pedig ide költöztem, hogy minél gyakrabban rá tudjak pillantani a hölgyre - emlékezik vissza. - Mivel a végzettségem megvolt hozzá, ezért az iskolában kaptam munkát, mint történelem-technika szakos tanár - meséli az idős úr, aki 1965-től egészen 1988-ig tanított az intézményben.

Mint a vegyes kar szinte minden próbájának, ennek is felhőtlen volt a hangulata - az idősek végig mosolyogva énekeltek. Horváth Miklós elmondása szerint olyan, mintha testvérek lennének. Együtt dolgoznak, örülnek, de ha valakinek a szívét nyomja valami, jó szavakkal segítik egymást. Azt, hogy mennyire összeszoktak, egy aktuális történet bizonyítja a legjobban: az egyik tagjuk betegség miatt nem tud elmenni a próbákra, de felhívja őket, és kihangosítja a telefonját, hogy ilyen módon együtt tudjon énekelni a társaival.

Miklós el sem tudja képzelni a napjait nótaszó nélkül, így szerinte nem csoda, hogy mindegyikük függője ennek a "kikapcsolódásnak". - A dalolás éltető erő - jelenti ki mosolyogva. - Aki szeret és tud énekelni, az elfelejti búját-baját, felfrissül a lelke és a szíve is. Úgy gondolom, hogy a dalolás hozzájárul a hosszabb élethez.

Mint ahogy az a mostani próba során is kiderült, a vegyes kar repertoárja nagyon széles - egy-aránt énekelnek népdalt, táncdalt, operettet és klasszikus magyar nótákat is. Mindig próbálnak újítani, gyakran hallgatnak rádiót, illetve böngésznek az interneten, és amikor egy dalnak akár csak egy sora is kedves a fülüknek, addig nem nyugodnak meg, ameddig meg nem találják azt. Persze, sokan mondják azt, hogy folyton bővítik, színesítik előadásukat, miközben körülbelül húsz éven át énekelik ugyanazon dalokat. Alapszabályuk az, hogy kétszer ugyanazt a dalt nem viszik porondra - mert hát akkor unalmassá válna a műsoruk a közönség számára - Elképesztő, hogy mennyire befogadó és rugalmas a kórus, most például rockosabb dallamvilágú nótákat tanulunk, és annyira megszerettük ezeket, hogy pár próba után már kotta nélkül is el tudjuk énekelni őket - mondja büszkén Miklós.

Horváth Miklósnak egyébként - a történelemmel kapcsolatos végzettsége miatt is - leginkább a klasszikus, hazafiasabb magyar nóták állnak közel a szívéhez, úgy, mint a "Gyönyörű vagy Magyarország" vagy a "Krasznahorka büszke vára". - Az utóbbi nagyon emlékezetes a számomra, ugyanis nem sokkal azután, hogy elénekeltük egy veszprémi "ki mit tudon", kigyulladt Krasznahorka vára - meséli az idős úr.

Az persze egyáltalán nem biztos, hogy sokáig ez marad Miklós legemlékezetesebb, dalolással kapcsolatos kalandja, ugyanis a faluban és annak környékén is gyakran hívják őket fellépésekre a szervezők. És hogy a közönség részéről mekkora igény van erre a mai világban? Miklós válasza meglepő: ő csak a tapsból és a mosolyokból tud ítélni, és ezekből bizony mindig jócskán van"

Az idős úr egyébként csupán nemrég lett kilencven-éves - ez azonban nem csupán neki, hanem a vegyes karnak is jeles alkalom volt. A meglepetésköszöntésen mind a közel húsz tag összegyűlt - még a betegek is eljöttek -, közösen megnézték a fellépéseken megörökített pillanatokból készült fotóalbumot, majd egészen estig daloltak. - Nagyon örülök neki, hogy tagja lehetek ennek a közösségnek, mert sokat tanultam tőlük az emberségről, az igazán fontos dolgokról, a boldogságról - meséli Horváth Miklós. - Abban biztos vagyok, hogy addig csináljuk ezt, ameddig Isten engedi - fűzi hozzá. A környékbeliek mindenesetre bíznak abban, hogy még sokszor fogják hallani felbőgni Miklós bácsi piros Zsigulijának motorját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!